A őrült kötőtű és a húsvéti locsolkodás

Szuper szélrózsa

Mint már mondtam nektek, nem én vagyok a locsolkodók álma, de most bemutatom nektek a „legifjabb” lovagomat, akire számíthatok, ha esik, ha fúj.

Ha nem jön el hozzám, kettőt jelenthet: vagy kórházban van, vagy pedig (örök) lakhelyet változtatott. Csak érdekességképpen a jelenlegi (2015. 05. 01.) állás szerint 3619 látogatója volt a rozoga Jóskának a Joutube-on, amit nem láthattok, mivel a Youtube – 200 másik társával – likvidálta.

 
Sajnos a végén levágtam a rozoga Jóskára jellemző kérdését, hogy „Laci mikor jön haza?” Ezt ő mindig megkérdezi. Ugyanis mindent szeret tudni az ismerőseiről. Én még ilyen kíváncsi palit nem láttam. Semmit nem szabad neki elmondani, mert ahogy kilép bizonytalan járásával a kapun, máris továbbadja a „belső információkat”. Ennek persze vannak előnyei is, mert ha azt akarom, hogy már pedig tudja meg az egész világ, Jóskának mondom el, és tuti szuper a szélrózsa:

Viszont szeretem a vidámságot, az optimizmust, a múltból a szépet feleleveníteni, a jót megtartani. A rosszat pedig jó messze hajítom, hogy még véletlenül se emlékezzek rá.

 

 

Még csak annyit, az utolsó szó jogán, valamelyik kedves ismerősöm azt mondta, hogy ne tegyek fel semmiféle videót meg anyagot, mert fiatalkorúak is nézik. Nincsenek jó hatással rájuk az én blogjaim. Erre tegnap kapok egy angol nyelvű commentet, hogy a kis tinédzser húg szólt a bátyjának, milyen klassz az én blogom. Na most kinek higgyen az ember?

 

Simon Mara

marasimo@gmail.com

Skype elérhetőség:

simon.mara2

https://www.facebook.com/simon.mara.14

Amennyiben egy kicsit barangolni szeretnél a blogjaim között, megteheted!

Telefonszámom: 06-20-9287-353

Cikkajánló

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük