December 24-én, reggel egy felháborodott pókkal találkoztam – még fel sem ébredtem egyébként! A hősugárzó alól mászott elő, sérelmezte, hogy belepiszkálok az életébe. Azt hitte szegény, hogy karácsonyi ünnepi hangulatom csúcspontját ekkor kezdem futtatni.
Kategória: Simonék félrebeszélnek
Ha nincs elég probléma, akkor kreálunk vagy maga, az élet produkál. Két hét története: Micike belépett az élet kapuján.
Sok, „értékes” fotómat csak a Facén használok, pedig ez a blog sokkal hosszabb távon fog létezni, mint az az átkozott socialmedia. Büszke vagyok magamra, hogy egy újabb elismerő plecsnit tűzhetek ki az amúgy sem a legtisztább dzsekim hajtókájára.
Drága barátnőm, Éva nem érti, hogy miért kell nekem megalázkodnom, alul értékelnem magamat, hogy békés kapcsolatok sínpárjára állítsam a vonatomat…
Süssünk-főzzünk, de csak kíméletesen! Már amennyire lehetséges! Ez a blogom egy pillekönnyű vázlat a hétköznapi élet szépségeiről az idővonal végtelenített futószalagján.
Mennyire szólhatunk bele a másik életébe még akkor is, ha a legjobb szándékkal is tesszük mindazt?
Bekövetkezett, amire álmomban sem gondoltam. Poci már nincs többé…
Egyszer csak dudált a csomagszállító. Pénzem meg nem volt – legalább is azt hittem, mert bele sem néztem a pénztárcámba.
Ügettem hátra a nyári konyha irányába, ahol Laci valamit piszmogott az örök limlomok között.
Olyan nincs, hogy Te csak szép nyugodtan élsz a Te kis kuckódban, és nem történik semmi. Mindig változik a kép!
A reggel álmosan indult vagy pedig én éreztem magam álmosnak. Rögtön kinyílt azonban a szemem, amikor feleszméltem a drámai valóságra: este a mikróban hagytam a bedagasztott gluténmentes kenyér masszát.
