Eljött a hétfő, és én megint boldogan szökdécselve hagytam el otthonomat, férjem szigorú fennhatósági körzetét, ahol minden félrenyúlásnak, törött cserépnek, hazai pálya ideiglenes elhagyásának komoly következményei lehetnek…
Kategória: Simonék félrebeszélnek
December 24-én, reggel egy felháborodott pókkal találkoztam – még fel sem ébredtem egyébként! A hősugárzó alól mászott elő, sérelmezte, hogy belepiszkálok az életébe. Azt hitte szegény, hogy karácsonyi ünnepi hangulatom csúcspontját ekkor kezdem futtatni.
Ha nincs elég probléma, akkor kreálunk vagy maga, az élet produkál. Két hét története: Micike belépett az élet kapuján.
Sok, „értékes” fotómat csak a Facén használok, pedig ez a blog sokkal hosszabb távon fog létezni, mint az az átkozott socialmedia. Büszke vagyok magamra, hogy egy újabb elismerő plecsnit tűzhetek ki az amúgy sem a legtisztább dzsekim hajtókájára.
Drága barátnőm, Éva nem érti, hogy miért kell nekem megalázkodnom, alul értékelnem magamat, hogy békés kapcsolatok sínpárjára állítsam a vonatomat…
Süssünk-főzzünk, de csak kíméletesen! Már amennyire lehetséges! Ez a blogom egy pillekönnyű vázlat a hétköznapi élet szépségeiről az idővonal végtelenített futószalagján.
Mennyire szólhatunk bele a másik életébe még akkor is, ha a legjobb szándékkal is tesszük mindazt?
Bekövetkezett, amire álmomban sem gondoltam. Poci már nincs többé…
Egyszer csak dudált a csomagszállító. Pénzem meg nem volt – legalább is azt hittem, mert bele sem néztem a pénztárcámba.
Ügettem hátra a nyári konyha irányába, ahol Laci valamit piszmogott az örök limlomok között.
Olyan nincs, hogy Te csak szép nyugodtan élsz a Te kis kuckódban, és nem történik semmi. Mindig változik a kép!
