Hol élünk? A középkorban?

Legalább negyed évszázada baráti kapcsolatban állok egy hölggyel. Ő egy értelmes, érzelemgazdag, hatvanon felüli, bájos teremtés. Férjével legalább húsz éve élnek együtt. Húsz év az nagy idő, Elemér!

Igaz? Ennyi idő alatt ki lehet ismerni a másikat. Tisztán és Izoldán lehet róla tudni, hogy mennyire befolyásolható, mennyire vannak elvei és mennyire lehet Katát táncba vinni!

Ám jött a korszakváltó netezés, és belevetettem magam a Facebook és társai világába. Gyakorlatilag fejest ugrottam ebbe a sosincs vége folyamatba. Elemér (jó ez a név, pont megfelelő ez alkalomra!) is feljelentkezett az oldalamra. Pechjére, mert rájött, hogy mennyire másképp gondolkodnak emberek.

Szerintem ez egyáltalán nem baj! Sőt! Nagy az Isten állatkertje! Elemér több ízben nem tetszését nyilvánította ki az én idővonalamra kiposztolt blogjaimat illetően. Jó!

Mivel az egyik legjobb barátnőm férjéről volt szó, tehát nem tiltottam le, ehelyett szépen elmentem hozzájuk egyik hétvégén, és barátságos, barna-anyaföld hangon körülírtam, hogy milyen sutyerák rámenni valakinek az anyagára és végtelen közönséges szavakkal nem tetszését nyilvánítani. Remélem, értitek, én a „hogyan”-t torpedózom meg. Egyszer még rendben. Kétszer? Hát, ez már egy kicsit necces, hiszen, ha nem tetszik, akkor ne nézze. Ám ő rendszert csinált ebből – ordénáré módon.

Végül a focista példával győztem meg, hogy az újpesti szurkoló sem megy a Fradi mérkőzésre szidni a Fradi játékosokat.

Azt hittem, ezzel a dolgot elrendeztük. Ám Elemér nem nyugodott abba bele, hogy férfiúi kisugárzásán komoly ködfoltok éktelenkedtek általam. És azt vettem észre, hogy sorban letagadja Katát – ő egyébként értelemszerűen nem Kata -, és ma, amikor már harmadszorra kerestem az elmúlt hetek folyamán mindhiába, kibújt végleg a szög a zsákból, bár tudtam már rég, mire megy ki a játék:

– Nem akarom, hogy barátkozzál a feleségemmel. Nem értek egyet, amit te képviselsz, és nem szeretném, ha a feleségemet befolyásolnád.

Erre nem mondtam neki – mert nem akartam vitatkozni -, ha egy 63 éves nőt lehet ellenkező irányba befolyásolni, ott irtó nagy gáz van. Drága Elemér! Még a tizen éveseket lehet egy kicsit terelgetni az élet labirintusában. Persze őket sem sokáig. Ám egy hatvanas éveiben járó nőt, kizárt. Bár valahol hízelgő, hogy ekkora erőt feltételez gyenge női testemben.

Hol élünk? A középkorban, ahol a földbirtokos rendelkezett a napszámosaival? Ezt most nem fejtem ki. Elemér pedig a feleségének megmondja, hogy kivel barátkozzon, kivel pedig nem. Ennyire nem bízik magában?

Úgy fejeztük be a beszélgetést, mivel nem akartam, hogy rossz szájízzel búcsúzzunk:

– Tudd, Elemér, szeretlek. A másság nem betegség, csak különbözőség, de az nem ragályos!

Nem tudott erre mit mondani.

Tudom, hogy barátságunk kiállja az idő próbáját!

Szorosan kapcsolódó anyagok a letiltással, kitiltással kapcsolatban!

Kitiltott személy

Az 1. részt itt lehet megnézni!

A 2. részt itt lehet megnézni!

A 3. részt itt lehet megnézni!

A 4. részt itt lehet megnézni!

Az 5. részt itt lehet megnézni!

Na, és a családi történetek is lehetnek testesek!

Simon Mara

A Facebook-on itt veheted fel velem a kapcsolatot!

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted! S utána tedd a kezedet a szívedre…

 

Cikkajánló

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük