Szöszi-NET (22.) Tükröm, tükröm, mondd meg nekem…

Ti Milyennek látjátok magatokat a tükörben?

Ezt a kérdést tettem fel a Facebook oldalamon, a beköszöntő képhez. A válaszok érdekesek és valósak:

Mónika: Csúnyának…de ez nem zavart sosem, nekem lényegtelen, hogy nézek ki…, ne a külsőmért kedveljenek az emberek!?

Simon Mara: Mónika, küldjél el nekem priviben fényképet magadról, mert nem látok egyet sem az oldaladon. Hozzá kell tennem, hogy az ember egészen másképpen látja magát, mintha egy szitán vagy torzító tükrön tenné ezt. De, hogy nem látja magát kívülről, az tuti. Ebből következően nem tud más szemével magára nézni.

Így aztán nem győzök csodálkozni azon, amikor látom, hogy milyen fotóim tetszenek másoknak.

Más: nagyon jól emlékszem, amikor az érettségi fényképeket megkaptam magamról. Már az egyiket ollóval szét is nyirbáltam, ám édesanyám ezt mondta: „kislányom, pár év múlva hálás leszel magadnak, hogy nem vágtad össze a többit is. Te nem tudod, hogy a fiatalság maga a varázslat, a kincs, amely sajnos nem tart örökké.”

Mint mindig, igaza volt. Ma már csodálkozva nézem, hogy miért akartam akkor szétvágni a fotókat? (Gyerekek! Nem találom a fiatalkori fotóimat, egyszerűen semmit! Elvitte a macska! Ha mégis rájuk bukkanok, utólag kiteszek egyet-kettőt!)

Mónika: Pedig van a falamon nem is egy… Ritkán teszek fel a netre magamról vagy családomról képet… Tudod, szoktam figyelni, hogy némelyek öncélúan napi szinten posztolják saját magukat, és sajnos a legtöbb olyan, mintha saját magát árulná, és persze önkritika zéró…

Én úgy vagyok a Facebook-kal, hogy a valóságos életem nem tárom a nyilvánosság elé… viszont imádom szórakoztatni az embereket. Minden mosoly, nevetés, még ha csak virtuálisan is, nekem ajándék…

Simon Mara: Tényleg igaz, hogy bizonyos emberek állandóan, állandóan beállnak egy snassz pózba és szelfiznek. Ettől megáll az eszem. Egy görög származású, férfi ismerősöm rendszeresen – szinte csak – ezt teszi fel: igen lényeges, milyen póló és napszemüveg van rajta… Ja, igen, és hogy milyen autó mellett áll. Az autó is fontos, amely persze nem az övé.

Mursich Ani: A tükörben rosszabb formámat látom, mint amilyennek érzem magam.?

Simon Mara: Lehet, hogy nem kell tükörbe nézned. Ki tudja?

Mursich Ani: Kerülöm! Sokkal magabiztosabb vagyok nélküle!?

Simon Mara: De azt is megfigyeltem, hogy nem vagyunk egyformák. Néha egészen jól nézek ki, néha pedig úgy érzem, mintha egy banya nézne vissza. Ilyenkor egy kicsit sajnálom a környezetemet. Tehát ez is változékony, mint az időjárás.

Simon Mara: Igen, megkaptam egy hölgy ismerősömtől a fotóját, és egy érdekes, egyedi arcú nő nézett rám. Ő úgy ítéli meg, hogy nem szép, pedig ez egyszerűen nem igaz.

Ettől függetlenül a „ronda” tud szép lenni, ha lélek van mögötte. A lélek megszépít mindent. Találkoztam olyan férfival anno, akit első látásra sem tartottam kellemes jelenségnek, olyan volt, mint maga az ördög… Aztán el kezdetünk beszélgetni, és már a lelkét is láttam, megszépült. Esküszöm, megszépült.

A magyarok hajlamosak maguk lekicsinyítésére, lehúzására, nem beszélve a mások lehúzásáról, de eltérnénk a témától. Ez valami magyar átok, hogy nem tudjuk magunkat értékelni és szeretni eléggé.

(Tudjátok jól, nem politizálok. Ez nálam elv, viszont szívből gyűlölöm vagy megvetem, vagy nem csípem azokat a csoportokat, embereket, akik arra szövetkeznek, hogy másokat hogyan húzzanak le. Na, erről pár sorban mégis csak fogok írni valamelyik, következő blogomban. A fene essen bele…)

Leier Angéla: 

Ezt a fotót Angéla osztotta meg. Nagy sikere volt vele, nekem is nagyon tetszik:

Ryan Comellas Comellas: YA….PASA…………..MOLA

Bella Toth: Reálisan látom magam – szerintem. Tisztában vagyok a „hibáimmal”, látom milyen vagyok, látom, milyen lettem a szülések óta, vannak dolgok amik nem tetszenek magamon, vannak időszakok, amikor picit megöregszem, ha épp annyira gondterhelt vagyok vagy épp kevés vizet ittam, de tisztában vagyok vele, hogy szép vagyok, és csinos.

Bella a „kis” családjával együtt:

Jó a kisugárzásom, szép vagyok, amikor mosolygok, formásak a lábaim, a fenekem. Ellenben a hasammal nem tudok megbékélni, és nem tudom, mit tehetnék még azért, hogy „olyanabb” legyen, mint amilyennek látni szeretném. Viszont elfogadtam, hogy lehet, sosem leszek olyan. Nem, nem bele törődtem. Nem adtam fel, de elfogadtam, hogy ha nem sikerül mégsem, akkor sem dől össze a világ.

Belláról egy fotó íme:

Szeretem magam, ha férfi lennék szerintem tetszenék magamnak. Hogy most ezt miért részleteztem ki ennyire? Azért, mert most azt is el szeretném mondani, hogy nyolc évig csúnyának tartottam magam. Ugyanis folyton azt kellett hallgassam, hogy kövér vagyok. Szóval igen, valóban igaz, ha sokat cikiznek, vagy csúfolnak, akkor el is hiszi az ember, hogy igazuk van, és erről kéne valahogy leszokni, és leszoktatni a gyerekeinket! Ha elfogadnánk a másikat, akkor minket is könnyebben fogadnának el, és mi is könnyebben fogadnánk el magunkat… 

Horváth Zsolt Richard: a tükörképem sem jobb! Ugyanolyan lökött mint én!   

Simon Mara: Legalább nem vesztek össze! Ez is valami!

Horváth Zsolt Richard: Honnan tudod??? Sokszor összekapunk!!! :)Mert mindig felesel velem!!!! 

Simon Mara: én próbálok magammal egyezkedni, mert túl sokat vagyunk együtt. Egyébként a tükröd, amennyiben a tiéd – de ha nem a tiéd, akkor is -, tetszik, mert energia- és helytakarékos.