Szöszi-NET (106.) Virágos kedvünkben voltunk: Szlovénia, Muravidék

Ha kegyeinket keresik mások, oda sem bagózunk. Hogy jön azonban ez a szlovén úti élményem bemutatásához?

Milyen érdekes az ember: egészen addig, amíg tudja, hogy bármikor igénybe vehet valamit vagy valakit, addig a füle botját sem mozdítja. Ám, ha úgy jártok, mint én, aki elkezdtem szortírozni azt az irtózatos mennyiségű fotóimat, videóimat, amelyeket soha nem fogok „kigyomlálni” rendesen, és rájöttem – a szívem összeszorult ettől -, hogy egy csomó olyan anyagot dobtam ki, amelyeket még fel sem dolgoztam… Ekkor felgyorsultam, felkapcsoltam ötös sebességbe, mert ezt az anyagot meg akartam menteni, persze amit lehetett. He-he-he!

Ma (2022.06.18-án) virágos kedvünkben kerekedtünk fel Erika barátnőmmel, mivel Muraközbe, Szlovéniába mentünk egy napos autóbusz keretén belül. Végül is ezekhez az utakhoz elsősorban fenék szükséges, hogy tudjunk sokat – órákon át – ülni egyhelyben a nélkül, hogy meg ne buggyanjunk.

Érdemes útra kelni, mert ha szerencsésnek mondhatjuk magunkat, megszállhatnak bennünket világmegváltó gondolatok is. Persze vannak, akik azt mondják: Isten ments ettől!

Már Léván kavarogtunk a busszal, nem hagyhattam ki, hogy videón keresztül is láttassam veletek:

Első nekibuzdulásra megnéztük a Szentháromság kápolnát, ahol az ottani idegenvezető tört magyarsággal felolvasta, mit is kell tudni a kápolnáról.

Nem volt azonban türelmem kivárni, hogy az áporodott levegőjű helyiségben kisilabizálja a leírt szöveget, így harmad-magammal kimentünk körbe nézni. A személyes tapasztalat-szerzés szerintem mindig sokkal, de sokkal hatásosabb, emlékezetesebb. Ugyanis több érzékszervünket is be tudjuk kapcsolni, míg ha csak hallunk egy ismertető szöveget, az nekem semmit nem ér, mert vizuális típus vagyok.

Hadik Mihály múmiáját nem hagyhattuk ki. Hogy ki volt Hadik Mihály? A Wikipédiából (is) megtudhatjuk.

Meg kell állapítani, kevés férfit akarok ilyen közelről megszemlélni, mint Hadik Mihályt múmiaként, amely a Szentháromság Kápolnában helyezték el örök nyugalomra:

Néhány fotót és videót ide pöttyentek. Lássátok feletek, szümtükkel, mik vagy muk. 

Ez a fotó olyan, mint egy festmény. Ahogy megláttam, rögtön emlékezetessé vált számomra:

Nem valami nagy optimizmussal szívemben, de beneveztem egy maszek – családi vállalkozás- étterembe invitáló bőséges ebédre. Nem bántam meg. A svédasztalos megoldás következtében mindent megkóstolhattam, és az ízek egyszerűen csodálatosak voltak. És tudjátok miért? Mert az alapanyagok a családi vállalkozásból kerültek az asztalunkra, a négy-féle hús, a fantasztikus zöldségek, saláták, a csodálatos köretek, a bor. Nem kellett attól tartani, hogy a növények termesztésénél, az állatok tartásánál mindenféle káros vegyianyagok mérgeznek bennünket, mint gyanútlan vendégeket. Egy magyarul beszélő gazdánál ebédeltünk meg.

Elmondhatom, hogy pazar gasztronómiai élményben volt részünk. (Hogy miért nem készítettem egyetlen egy fotót sem ezen a helyszínen? Fogalmam sincs. Egyetlen magyarázat van rá: éhes voltam.

A desszert is nagyon jól esett, viszont a gazdával való beszélgetés mindent felülírt. Azt mondta ez a jól megtermett vendéglátó, hogy a családoknak össze kellene fogniuk, együtt megművelni egy földet, betakarítani, feldolgozni. Ez egyrészt sokkal szórakoztatóbb, másrészt pedig gazdaságosabb is. Erre a vidékre keskeny, bár igen hosszú területek tartoznak a házakhoz, mely földcsíkok lefelé veszik útjukat egyre lejjebb és lejjebb ereszkedve.

Neki is az a véleménye, hogy a nagy globális új világ, mely úgy terül szét a föld felett, mint egy atomfelhő, az embereket ki akarja éheztetni, de nemcsak Szlovéniában, hanem mindenütt a világon. Ez ellen tenni kell, most a tetteké az utolsó szó.

Azt is adhatnám ennek a kép címének, hogy a Lévai várnál, de ez pofátlanság lenne részemről, mert csak részigazság. Ennek a fotónak a címe: JÓL ÉRZEM MAGAM!

Lévai várat ki nem lehet hagyni, ahol rögtön protektorra találtam. Ne hogy elkezdjétek a szokásosat: …persze, mert…

Színvilágom megegyezik az ősi színvilággal:

Ez már egy másik kápolna, és azon az úton bukkantunk rá, amikor egy tóhoz mentünk, amely teljesen eltűnt, mivel a mai világban igen nagy divat eltűnni mások szeme elől. Tény: a tó helyett már csak hatalmas nagy füves, dimbes-dombos részre bukkantunk. Viszont a boszorkány lepkéket itt fedeztem fel.

Kössétek fel a gatyátokat, ha délszaki növényeket rejtegető üvegházba, ún. orchidea farmra merészkedtek, mert a hőmérséklet és a páratartalom nem mindenkinek felel meg. Sőt!

Mint már régebben elmondtam, a YouTube bedarálta a videóim jó nagy részét, minimum 500-at, és épp ezekben az órákban bukkantam rá egy részükre. Természetesen nem engedi a rendszer, hogy életet leheljek beléjük. Hogy miért, ne kérdezzétek, viszont ezt a régebbi YouTube fiókot fogom most használni, mert ezt sokkal többen ismeritek.

Teljesen feldobott az a felismerés: mintha a virágokhoz öltöztem volna. Teljesen bele illettem a képbe:

Legutoljára maradt a beköszöntő kép magyarázata: Ezt akkor készítettük, amikor egy tavat mentünk meglátogatni. Kb. háromnegyed órás gyaloglással oda is értünk a kiszáradt tó partjára, ahol már döglött békák sem kuruttyoltak. Egy erdei manóval viszont sikerült közösen szelfiznem.

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!