Ausztria: Ötscher-Tormauer Nemzeti Parkban

Szerda délelőtt – szokásomhoz híven – Terikénél kávéztam. Arról beszélgettünk, hogy milyen szuper lenne Ausztriába menni egy kis kirándulásra. Annyi sok szép hely van ott. Persze tudom, hogy sokan felhördülnek. Miért pont Ausztriában? Magyarországon nincs? Hogyne lenne. Erre megvonhatnám a vállamat, hogy miért pont itthon, máshol is van. És ez így menne, amíg teljesen le nem áldozik a mi napunk.

Szóval az osztrák szomszédokról beszélgettünk, hogy ott még a fű is zöldebb, pedig nekik nincs 3 fülük, és ugyanúgy néznek ki, mint mi. Valamit mégis jobban csinálnak. Mire a Terike ösvényen haza mentem, megszületett az elhatározás bennem. Nincs majd! Most van!

És rögtön elsőre a Vivaldi Travelba botlottam! Na, nézzük csak! Nem sokáig szemlélődtem azonban, már foglaltam is le, hiszen pár nap múlva – szombaton – indulás Ausztriába, az „osztrák Grand Kanyonba”, az Ötscher-Tormauer Nemzeti Parkba. Ez a híres kiránduló hely, a szurdok szurdokja Alsó-Ausztria tartományban található, Mariazell közelében, Wienerbruck település mellett.

Szokásomhoz híven nem tudtam elaludni, mert féltem, hogy elalszom. Úgy gondoltam, hogy már hajnal 2 órakor fel kell kelnem, ami persze merő dőreség volt részemről, de ez csak a teljes bizalmatlanságot jelentette magam irányába. Indulás 5.20-kor a Villányi útról. Persze legalább négy helyszínről lehetett csatlakozni a buszos társasághoz.

Mivel hirtelen elhatározás következtében keltem útra, nem tudtam senkit sem meggyőzni arról, hogy jöjjön. Igaz, nem is iparkodtam annyira. Laci – férjem – felhördült, amikor bejelentettem, hogy megyek erre a 10,5 km-es gyalogtúrára.

Természetesen le akart beszélni, mint mindig. Ekkor már nem magyarázok semmit sem, csak annyit mondok, hogy különböző emberek vagyunk. Neki nem igénye, hogy egy igazi, belevalót gyűrődjön. Nekem viszont szükségem van arra, hogy időről időre kiröpüljek, és a lábaim szárára virágport gyűjtsek információk, fantasztikus jelenetek, gyönyörű képek, illatok, váratlan találkozások formájában.

Ide beszúrok nektek egy kis videót. Ebből érzékelhetitek, mennyire szeretek útközben kifelé bámulni az ablakból és nézni az elsuhanó tájat:

Amíg hegynek fel és hegynek le túráztunk – sok helyen libasorban -, az eső megállás nélkül esett. Még az egérpadomat is be kellett építenem a kapucnimba, hogy ne ázzak át. Tüzetesen nézzétek meg a beköszöntő fotót, mert nektek is javaslom, hogy ha útra keltek, vigyétek magatokkal. Pld. én mindenhová le tudtam ülni, ahová társaim már nem mertek, mivel az egérpad segítségével simán megtehettem.

A kristálytiszta, gyönyörű víz néhány embert arra sarkal, hogy anyaszült meztelenül megfürödjön. Váljék egészségére:

Sajnos sok helyen bottal üthettük a magasról leömlő zuhatagok nyomát, de nekem – személy szerint – így sem volt hiányérzetem, mert a körülöttünk futó hegyek-völgyek, növényzet látványa tökéletesen kikapcsolt és elvarázsolt.

Amikor délután kettőre végre elállt az eső, a napsütés újra varázsolta a tájat:

Minden elismerésem Latabár Endre, a nagy tudású, fiatal túravezetőnké. Ügyesen lavírozott velünk, irányított annak ellenére, hogy a legkülönbözőbb helyekről érkeztünk és a legkülönbözőbb évjáratúak voltunk.

Nem mondom, hogy nem vert a szívem és nem remegett a lábam a túra végére, de sosem futamodtam meg, amikor lehetett választani, hogy pihenjek vagy pedig még egy kis nehezített szakasz bejárására kerítsek sort a vállalkozó szellemű társaimmal.

Máskor is szívesen csatlakozom hasonló jellegű túrákhoz. 

Úgy érzem, ide még vissza kell jönnöm, hogy tüzetesebben megszemléljem ezt a csodálatos szurdokot.