Szöszi-NET (55.) Hordjatok Ti is napszemüveget – velem együtt!

(Igen nehezen találtam olyan fotót, ahol napszemüvegben „pompázom”, de pár évvel ezelőttről végül is sikerült egyet beújítanom.)

Ma eszelősen elégedetlen hangulatban nyitottam ki a szemem. Már félálomban is szigorúan hülyeségek jutottak eszembe. Talán Tünci váltotta ki belőlem, akin megesett a szívem – és persze Mancin is, a fekete macskán -, és éjfélhez közeledve nem raktam ki a szűrüket, ahogy kellett volna.

Ennek következtében először hajnal kettőkor jelezte létezését Tüncike apró bútorkarmolásban manifesztálódva. Aztán, persze hajnal 5-kor is úgy gondolta, hogy már éhes.

Ez így nem járja, hogy a macskák egész éjszaka zabálnak, bennünket sakkban tartanak, aztán egész nap, három óránként esznek, mint a csecsemők, és híznak csak, híznak.

Ha hiszitek, ha nem, azonban nem ezért ültem most a laptopom elé. Az jutott eszembe, mintha a Facebook-on lennék, ahol mindig felteszik a kérdést: „Mi jár a fejedben?”

Azzal a gondolattal ébredtem, hogy pár nappal ezelőtt az egész Váci utcán, a belvárosban végig sétáltam, mint egy turista, élveztem a szépen karbantartott utcát szegélyező házak látványát, a turisták pénztárcáját nyitogató magyar csecsebecsét értékesítő boltok sorát.

Gyakran felnéztem az égre, mintha azt kémlelném, lecsap-e a vihar ránk, persze, hogy nem. De én elsősorban a házaknak a tető részét imádom, izgalmas megoldásait, nem pedig a modern építészetre jellemző egyenes, derékszög, fenékpofa-összeszorító, lelket zsugorító megoldásait.

Szóval oda értem a Vámház körúthoz, és mély levegőt szívtam az „oxigéndús” légből, amit a fák, fű, bokor, virág nyújt nekünk át teljes szívvel és lélekkel. Jajj, mit beszélek már? Hogy vettem volna mély levegőt, hiszen azt a büdös, mocskos levegőt, ami a körút nagy forgalma okoz, semmi, de semmi nem ellensúlyozza.

Kinek – vagy kiknek – állt érdekében az, hogy embertelen alkotással váltsák fel a természet világát, amit semmi, de semmi nem tud helyettesíteni? Eszméletlenűl bosszant, hogy ezért a modern vandalizmusért komoly pénzek kerültek olyan zsebekbe, akiket inkább le kéne ültetni hűvös helyre, és persze ott még ablakuk sem legyen, vagy ha igen, csak a kopár, kiaszott betonban „gyönyörködhessenek” életük végéig.

Ezt a témát azért nem vesézem ki eléggé, mert akkor – szak-zsargonnal élve – egy kolumnás anyagot írhatnék, de én blogger vagyok már.

Milyen jó azonban, hogy az újságírói vénám nem hagyott cserben. Ugyanis pár nappal később, fenti hőbörgésemet követően, ismét szemre vételeztem a kérdéses Fővám teret.

Na, és mit látok? Fákat, virágokat, sőt eme üde látványt megspékelték körbe vitt paddal. Mesés! (Ha felnagyítjátok, még a Gellért szobrot is megláthatjátok a háttérben- egy kis jó indulattal.)

Ezen az útburkolaton trappoltam át, és nem láttam meg a szökőkutat sem. Igazi duli-fuli hangulatban lehettem:

Én már sok szökőkutat láttam, de ennek a vize habzott és valami kőpor-szerű üldedék jellemezte a vízét. Az üdítő látvány hatását erősen rontotta…

Amikor meglátom, hogy a fák törzsét körbe betonozzák… Hüm, hüm!

Ugyan nem vitték túlzásba a növények telepítését a tereprendezők. Ám akkor is. Felesleges sirámom annak köszönhető, hogy nem hordok napszemüveget.

Mielőtt még jobban elméláznátok utóbbi kijelentésemen, megmagyarázom. Tényleg így van, ugyanis nem hordok napszemüveget, és amikor vakító napsütésbe kerülök, olyan leszek, mint egy vaksi egér. Csak a műburkolattal kicsinosított részt láttam a térből. Se szökőkutat, se egyebet… Mások pedig még a metróban is hordják, mert azt képzelik, hogy ez annyira menő!

És továbbra is bántja a bögyömet, hogy a hernyóké – most jelen esetben – hernyótalpúaké a világ. Igen, jól sejtitek, gondolatban már itthon vagyunk megint Ráckevén. A hernyótalpúak pedig azok a gazdák, akik a szolgalmi utat is haza vágják, mert úgy tartja úri(?) kedvük. Szabályszerűen felszántják, és ahol évtizedekig fű volt, ahol nyugodtan tudtunk sétálni, most – szárazság lévén – elsivatagosodás tapasztalható.

Az bosszant a legjobban, hogy ha szembesítjük a traktorosokat a ténnyel, hogy mit okoztak, legjobb esetben is felszántanának engem is a monstrum masinájukkal.

Egyébként több traktorossal is beszéltem, de mindegyik azt mondta, hogy nem ő volt… 

Viszont kint süt a nap, és elhatároztam, hogy lapozok, és először is reggelizek, már 9:45 van, másodszor pedig elmegyek Gizikéhez és Döncikéhez kávézni.

Na, csá!