Addig mindig van remény, amíg egyetlen egy szem virágot meglátunk a gyümölcsfánkon és már messziről hallhatjuk a döngicsélők megnyugtató kórusát a virágzó fák körül. A beköszöntő fotón boldogan mutatom az őszibarack csemete fám első, egyetlen virágát.
Még az elején megmondom a frankót: Tudunk tenni magunkért és a világ jobbításáért annak ellenére, hogy egyesek pont ennek ellenkezőjét állítják! Ne hallgassatok rájuk!
Üvegszeműek vesznek körül bennünket, amely üvegszem mögött a nagy sötétség ásít. Nincs együttérzés, nincs érzelem – csak az ÉN létezik, és annak ragozott formája: „enyém”, „nekem”, „belém” stb.
Az üvegszeműek népes táborába sok mozgó robot is tartozik. Dolgozik, mint a kisangyal, általában multiknak – bár ez nem törtvényszerű -, mert ott van pénz dögivel. A multik viszont teljesen kizsigerelik, kisajátítják őket hétköznap, hétvégén pedig gyakran csapat-összetartási meeting-eket szerveznek. Lényeg: ne legyen idejük gondolkodni. Ne gondolják át, hogy mi történik velük valójában.
Amit a multik diktálnak, embertelen és önkizsákmányoló, a munkavállaló nem végezhet egész életében ilyen felemésztő munkát. Tehát kidől a sorból és lecserélik egy friss húsra. A sorkatonák hiteleket vesznek fel házra, autóra, kifelé mutatni, „milyen jól megy nekem”, tehát a munkakényszer folyamatos stressz helyzetet teremt. Ha pedig bírja az ütemet még hosszú évek múlva is, akkor is lecserélik, mint a parasztbábút a sakktáblán, mert már túl sokba kerülnek a magabiztos cégtulajdonosoknak.
Mi is történik velük igazán? A munka, a megfelelni vágyás az ő világuk, a látszaté. Amely látszatot dokumentálni kell: mennyire jól érzi magát a bőrében, mennyi sok szép helyen jár folyamatosan, milyen szép és drága cuccai vannak. Boldog! Ha haza megy azonban, a kongó üresség fogadja. Egyetlen egy élőlény sem örül neki. Még egy kaktusz sincs az asztal sarkán. Hogyisne! Akkor öntözni kellene azt!
Meg kell jegyezni, én is jártam külföldön nem egyszer, hála Istennek, illetve fiamnak, Daninak, amelynek következtében megírhattam a világ másik végén átélt tapasztalataimat pld. Dubai-ban, a hatalmas tempóban épülő felhőkarcolók árnyékában.
Minden utazás egy tűzpróba. Ezzel jellemezhető legjobban Dubaiban tett látogatásunk. Tehát Dubait ismerők és kevésbé jártasak, előre! Tevére fel!
https://simonmara.com/category/dubai/
Egy kis lazítás után visszatérek a zord jelen kor elemzéséhez: nem kell a gyerek, hiszen akkor már le lenne kötve a fiatal nő, apaságra teljesen alkalmas fiatal férfi, másról kellene gondoskodni. Nem, az ő személye a fontos! És másodszor is ő a fontos! Tehát elmegy egy héten 2x, 3x edző terembe, amit egyébként csak helyeselni tudok. Futópad, bicepsz, tricepsz, fején fülhallgató, kötelező zenehallgatás. Senkihez nem szólni, hiszen ő mindent tud, független mindenkitől. A jobbik variáció, ha beszélget legalább valakivel.
A fülhallgató egyébként menekülési lehetőség, tudtátok? Példa rá: utazom Budapest felé egy távolsági buszon. Meg akartam kérdezni egy fiatalembert – aki kifelé bámult az ablakon -, hogy ő is azt látja-e, amit én.
– Úgy vettem észre az utóbbi években, hogy egyre több, szinte egymást érve mindenféle vállalkozások (ipari parkok) születnek, hatalmas területeket kisajátítva. Probléma pedig ez: mindegyik cég külföldi érdekeltségű, alig adóznak valamit. A külföldiek olcsó munkaerővel dolgoztatnak – velünk -, majd az összes hasznot kiviszik az országból. A földjeinket lebetonozzák, nekünk pedig valójában semmi hasznunk. Jaj, rosszul mondom: munkalehetőséget teremtenek. Éhbérért…
Nah, amikor kb. ezzel a meglátásommal fárasztottam le a fiatalembert perceken belül, azt válaszolta, hogy ő zenét hallgat. He-he-he. Biztos nem a Sor szimfónia zengett a fülhallgatójában.
Amit én ajánlok, az egyedi, mert a természet nyújtja a megoldást! Javaslom: szedjük le közösen a környezetünkben a még egyáltalán létező növényekről a kúszó növényeket. Aki erre vállalkozna, megérezné, hogy mekkora edzés a karizmoknak, az egész testnek ez a fajta mozgás. Ingyen! Nem a levegőtlen edző teremben edzené magát, hanem a szabad levegőn segítené a növények életben maradását. Csak megsúgom: a borostyán kiszedése a sokak által „közkedvelt” népbetegség, a stressz oldására is kiváló! Tapasztalatból tudom. Nem kell sem a patikába, sem pedig pszichológushoz járni! És nincs mellékhatás.
Amennyiben idősebb korosztályhoz tartozik, már nyaralója is van a nevén, lehet, hogy a nagyitól örökölte meg. Miután birtokba vette a telket, gondosan kivágat minden „felesleges” bokrot, fát, legyen az szép vagy kevésbé mutatós. Lényeg: nem szabályosak, tehát feleslegesek. A fél kertet szigorúan letérkövezi, a kerítése előtti több évtizedes gyepes utat (közterület) is felszedi, és szilárd burkolattal látja el. Érthető!
A kutyákat likvidálni akarja, a madarakat likvidálni akarja, a kakasokat meg pláne. Neki ne kukorékoljon senki és ne ugasson. A szomszéd gyerekei pedig fogják vissza magukat, menjenek a mezőkre. Igaz, méhlegelő mezők már nem igen léteznek. Viszont a londoni Kew Gardens-ben láttam egy táblát: direkt nem vágják le a füvet a kert egy bizonyos részén, méheknek kedvezve.
A ma embere nyáron fuldoklik a városban, de dolgozni kell járnia, az egészségével is egyre gyakrabban problémák adódhatnak, a telkén pedig természetesen légkondit szereltet be, de ahogy kilép a házból rögtön légszomj gyötri és hőguta kerülgeti nyáron. Hát, igen, a zöld növényzetet száműzte, tehát nincs ami megszűrje a mocskos levegőt, oxigént termeljen, nincs ami önzetlenül hűs árnyat adjon neki.
Mivel nem gondolkodik sokat a világ dolgairól, csak magával van elfoglalva, nem fogja fel, hogy ő is tudna tenni magáért és másért. Ez utóbbi javaslatért bocsánatot kérek, ha valakit sértene!
Mindig azt mondjuk, ahogy változik magunk körül minden – lefordítom: egyre rosszabb -, csak legyintünk: mit tudnék én tenni? Kicsi vagyok én ahhoz! Igen, lehet, hogy kicsik vagyunk mi ahhoz, hogy megváltoztassuk a világ dolgait.
És mi van akkor, ha még sem?
Aki kíváncsi, mit tud tenni, hogy élhető maradjon a környezete, akkor az előző blogjaimba lapozzon bele. A recept iszonyú egyszerű: mi – amerre járunk – barátságosak legyünk ember társainkhoz, villamosvezetőként nem csapom a rozoga öreg emberre a végállomásról induló jármű ajtaját, a bolti eladó nem morrant rá a vásárlóra, mintha ő tenne szívességet, mert betette a potenciális vásárló a lábát az üzletbe stb.
Vagyis rajtunk sok minden múlik, pld. meghallgatnánk a másikat, ha ő történetesen szeretne valamit közölni velünk. Nyilván, nem véletlenül áll a kapuban fél órán keresztül a zuhogó esőben, és kiabál befelé, mivel valami fontos mondanivalója akad. Megértem azonban: a házon belülieknek kényelmesebb kitérni a pár perces eszmecsere elől…
Ha emberi kapcsolataink alakulásán tudnánk csak egy kicsit javítani, csak egy egészen kicsit, már nem lenne annyi savanyú ember, és a kiegyensúlyozottság kézzel foghatóan javítja közérzetünket. És sok minden nem pénz kérdése!
Most csak egyre térek vissza notóriusan: miért kell a borostyánt foggal-körömmel kiírtani? Aki nyitott szemmel jár, láthatja, hogy fáink, erdeink – különböző indokok alapján – pillanatokon belül eltűnnek a nagy süllyesztőben.
De milyen édes az élet. Mi küldjük a halálba a növényeinket, majd „ennek örömére” egymást küldjük a nihilbe.
Most viszont csak egy témára koncentráljunk, mert téma bőven adódik: ha nem likvidáljuk ezt az aljas kúszó növényt, egy szép napon arra ébredünk, hogy amit mi élő fáknak, bokroknak véltünk messziről, mind halottak, mivel ez az élősködő, mély gyökereket növesztő növény a törzsre feltekeredve, felkúszva a tápanyagot mind magának szipkázza el.
Milyen érdekes párhuzamosságot fedezek fel azonban a borostyán – amely télen is zöld, tényleg szépnek mondható – és a mai torz világ között. Csodálatos új világról regélnek a bennfentesek, amikor mindenki boldog lesz, igaz, lassan már a bőrünket és a testnedveinket is bérelni fogjuk. Hagyjuk magunkat a hazug szlogeneket puffogtató borostyán által befutni testünket, és azt mondjuk egymásnak: „mit tudnánk mi tenni bármit is?”
Csak megsúgom: a borostyán kiszedése a sokak által „közkedvelt” népbetegség, a stressz oldására is kiváló – nem győzöm hangsúlyozni! Tapasztalatból tudom. Ha a fentiek alapján teszünk, rezgésszintük emelkedik. És ha emelkedik, akkor lesz igazán szebb világ!
Javaslat: mindenki foggal-körömmel szedje ki a borostyánt gyökerestől. hogy ezt megtegye, először nyitott szemmel kell járnia, kelnie. Ez nagyon fontos, mert ha csak letépegetünk pár ágat tessék-lássék alapon, nem megyünk vele semmire sem. (Ez történt az 1989-es „rendszerváltás” idején is: egy kis borostyánlevél-tépegetés. De csitt nekem: mint tudjátok, nem politizálok…)
Jelszó: Gyökerestől tépd ki!
A Szöszi-NET sorozat kedvelőinek ajánlom, hogy ebben a KATEGÓRIÁBAN is nézzenek körül bátran: https://simonmara.com/category/szosszenetek/
Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!
INSTAGRAM: simonmara54
(melyet ritkán látogatok)
