Azért esett a választásom erre a beköszöntő képre, mert itt Tünci úgy néz ránk, mintha a vesénkbe látna.
Legalább 40, megkezdett, belefogott, de befejezetlen blogom van. Ezt a blogomat még a nyár elején írtam. Nem is értem, miért ejtettem, pedig ez egy jó példa arra nézve, hogy akik együtt élnek hosszú évtizedeken keresztül, hogyan tudnak egymás agyára menni akkor is, ha nincs is igazából semmi okuk rá.
Szerencsére megnéztem, hogy mik vannak talomban. Hát, leadom nektek ezt a kis gyöngyszemet, amikor a hőség természetes kísérő jelenség volt – nyár lévén:
- Sótlan. Hogy tudsz ilyen sótlan húst adni ebédre? -, férjem első észrevétele a vasárnapi ebédnél.
- Ahogy szoktam, besóztam a hús szeleteket, mielőtt kiklopfoltam volna azokat -, mondtam teljes lelki nyugalommal, hiszen tudtam, hogy ha Laci sótlannak tartja a kaját, lesz ott más probléma is, hiszen erre a hullámhosszra állt rá, akár egy hullámlovas. – Sőt -, folytatom – még a tojásba is teszek mindig fokhagyma port, szokásomhoz híven.
Nekem kiválónak tűnt az ebéd, annak ellenére, hogy én készítettem.
Íme a menü: rántott karaj, párolt lila káposzta, az uborkasaláta egy kicsit egyébbel – pld. nagyon kevés, épp, hogy mutatóban paradicsom, lila hagyma belevágva – megbolondítva. Természetesen a kertből frissen szedett kapor sem maradhatott el.
A rizzsel nem brillíroztam, mert ezt a fajta rizst még nem tálaltam fel soha sem eddig. Nem akartam leégni, hogy esetleg nem puhult meg eléggé. Ennek ellenére a hús a párolt káposztával és az uborka salátával teljesen komplett volt számomra. Elégedett voltam.
Laci viszont kevésbé. Nem tudta megtagadni magát:
- Nem értem, miért spórolsz a sóval, amikor a nagy melegben amúgy is kiizzadja magából az ember a sót -, nyomta meg az utolsó szavakat.
Nem szóltam semmit, és magamban megállapítottam, hogy kb. öt falat alapos megrágása után már negyedszerre jegyezte meg férjem, akár egy sértett gyerek, hogy nem érti, milyen ízetlen ez a hús.
- Nézd meg az interneten, hogy kell elkészíteni a rántott húst -, intézi szavait hozzám, aki egyébként negyven éves gyakorlattal rendelkezem.
- Látod, így kell egy örömteljes eseményt, mint azt, hogy finoman elkészített kaját ebédelhetünk, rossz hangulatban elfogyasztani. – Szinte még a kripta ajtó nyikorgását is hallottam, és még a penész szaga is megcsapta orromat. – Gratulálok.
Már félig elmosogattam, amikor Laci, az én Lacim ezt mondja:
- Finom volt az ebéd.
A Simonék félrebeszélnek sorozat kedvelőinek ajánlom, hogy ebben a KATEGÓRIÁBAN nézzenek körül bátran: https://simonmara.com/category/simonek-felrebeszelnek/
Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!
INSTAGRAM: simonmara54
(melyet ritkán látogatok)
