Simonék félrebeszélnek (106.) Jenci, az új jövevény

Kedd éjszaka – szokásomhoz híven – lekapcsoltam a kerti világítást, amikor egy kis macska nyávogását hallottam a kertkapuhoz közel. Ez szokatlan volt számomra.

Ám a valóság mégis csak az volt, hogy egy kb. két hónapos macska miákolt szívet szaggatóan a paradicsomok és a kínai kel társaságában. Persze nem volt mit tenni, bevittem a házba, és adtam kaját ennek a kis foltoskának. Elszállásoltam a nyári konyhában, mert ismerem őket már régről. Képesek éjnek évadján felzavarni bennünket, mert valami kell nekik akár kora hajnalban is. Márpedig nem ismerek nálunk éjszakás nővérből egyet sem.

Ezen a fotón pont úgy néz ki Jenci, mint aki kettőig sem tud számolni. Igaz, nem tud, viszont igazi nagy csibész:

 

Ha nem alszik, akkor eszik, és ha egyiket sem teszi, akkor pedig játszik. Ilyen egyszerű ez:

Gyerekek! Ha hiszitek, ha nem, Jenci – mert férjem ezt a nevet adta neki – két nap alatt megtanulta a legfontosabb szabályokat. Ezeket persze állandóan áthágja, de ismeri azokat. Az első nap például meglátta valamelyik kutyát, fujtatott rájuk, mint egy vadmacska, második nap már rá sem rántott, ha közelében tudhatta bármelyik ebet.

 

 

Mindent eszik: kenőmájas, csirkefarhát húsát, a húsleves levét, ízletes macska ételeket stb. Fára mászik, és ami lényeges, belakta a kégli alsó részét. Szegény Poci, az én szőrmók macskám, elszörnyedve figyelt fel az új betolakodóra, aki piciny valóságával elfoglalta az egyik kedvenc karosszékét. Ja, kérem, változnak az idők!

Mindig olyan következik be, amire nem számítottunk!

Természetesen ha valakinek szüksége lenne egy két hónapos fiú cicára, házhoz szállítom. Előtte persze „csápjaimmal” bemérem, hogy jó helyre kerül-e Jenci, mert akkor inkább maradjon nálunk 4. macskának.

 

A Simonék félrebeszélnek sorozat kedvelőinek ajánlom, hogy a KATEGÓRIÁBAN nézzenek körül: https://simonmara.com/category/simonek-felrebeszelnek/

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!

INSTAGRAM: simonmara54

(melyet ritkán látogatok)

 

Cikkajánló

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük