Simonék félrebeszélnek (104.) Szülinapi ajándék : Szelidi-tónál

Akár minden nap lehet számunkra ajándék. Nem kell ahhoz szülinap, hogy ünnepi hangulatban fürödjön szívünk, ha arra gondolunk, hogy még élünk és örülni tudunk apró dolgoknak is. Ezt azoknak mondom elsősorban, akiknek nem most van a szülinapja.

Ahogy visszatekintek eddigi életemre, határozottan meg kell állapítanom, hogy szarvas hibákat követtem el, amelyekkel megkeserítettem környezetem életét, de magamét is. Igaz, egy idő után rájöttem, hogy ezek a hibák csak rám jellemzőek, ezek az ÉN HIBÁIM, DE AZ ÉN TANÚLSÁGAIM IS.

Vagyis a hibák a tanító mestereink, és milyen bölcs az Élet, hogy így terel bennünket helyes mederbe.

Viszont azok a penészvirágok ostoroznak bennünket, hogy „nézd már, milyen kis szörnyellák vagyunk”, akik soha nem merészkedtek ki a lövészárokból. Csak onnan kiabáltak kifelé nagy hangon, és ott is mennek össze, mint a régen kinőtt, érettségire varrott öltöny.

Soha nem készültem fel előre a szülinapomra, de most megteszem ezen a szülinapi előestén, amikor fél tizenkettőkor sűrű kopogással kezdett az eső esni. Látszik, hogy öregszem, bölcsülök. (Szegény angol nyelven értekező, rendszeres Olvasóim, hogy lesz nektek lefordítva ez a szó: „bölcsülök”?)

Ha jól meggondolom, ez alatt a hét év alatt több mint 10.000 kommentet kaptam (van az 15 ezer is, csak nem akarok nagyzolni), ennek kb. 1 %- magyar anyanyelvű. Ez a szám csak azt jelzi, amelyeket még nem dolgoztam fel. Egy külön apparátust kellene foglalkoztatni a válaszadásra stb. Elgondolkodtató!

Egy kicsit tollunkat felfújjuk, szélnek lódulunk, és megdöbbenve jövünk rá, hogy megint egy évvel idősebbek lettünk!

 

 

Éva barátnőm messengerben kérdezte a szülinapom előtti napon, hogy „izgulok-e”. El nem tudtam képzelni, hogy miért kellene nekem izgatottnak lennem, mikor kiderült, hogy a szülinapom miatt. Viszont felhívta a figyelmemet erre az ominózus napra (67. születésnap).

Az előnapon (2021. 08. 16-án) programba vettük Magyarország 5. legnagyobb tavát, a Szelidi-tavat, ahol pancsiztunk Lacival (még mindig a férjem) és Tugyi Gabi divattervező, iparművész és életművész barátnőmmel.

 

 

Szerettük a kecses kis szitakötőt, amely Gabi karján landolt:

 

 

Engedélyt adtam a hal rajoknak nem csak széltében, de hosszában is úszni az 5 km hosszú tóban.

 

Ez a nap végül is teljesen megfelel egy szülinapi ünneplésnek, hiszen kedvenc foglalatosságomnak is eleget tudtam tenni: selymes vízben úszhattam, lubickolhattam, gyógyító iszapot pakoltam a lábamra, és olyan sáros voltam, mint egy disznó.

Természetesen egész nap beszélgettünk – megállás nélkül. Sőt, még rokonainkkal is találkoztunk teljesen spontán módon és finom kaját ehettünk ragyogó, melengető napsütésben. Tökéletes szülinapi ajándék az élettől!

Laci a nők markában:

 

 

 

Ez egy igazi, albumba való fénykép, amit az unokáknak szoktak mutogatni: „Látod, Pannikám, itt találkozott Laci bácsi és Mara néni a Szelidi-tó partján Simon Kristóffal teljesen véletlenül – és az ő gyermekeivel -, aki már évtizedek óta Németországban él családjával:

 

 

A Szelidi-tavi szabadstrandra 1000 forint a belépő felnőtteknek, gyerekeknek 500 forint, és ha enni, inni akarunk, teljesen normális árak jellemzőek. Bezzeg a kedvenc magyar „tengernél”, a Balaton partján jól lehúzzák a népet! Mellesleg ezen a szabad strandon lehet zuhanyozni, vécézni ingyen…

Azonban az élet nem áll meg, és mi gurulunk tovább, tovább.

 

 

 

A Simonék félrebeszélnek sorozat kedvelőinek ajánlom, hogy a KATEGÓRIÁBAN nézzenek körül: https://simonmara.com/category/simonek-felrebeszelnek/

habos felső plusz kalap

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!

INSTAGRAM: simonmara54

(melyet ritkán látogatok)

 

Cikkajánló

3 thoughts on “Simonék félrebeszélnek (104.) Szülinapi ajándék : Szelidi-tónál

  1. Kedves emlékeket idéztél fel bennem soraiddal és a videókkal,fotókkal! Bár szülinapi torta és gyertya fújás a Szelidi tónál nem volt ,de a fotó tanúsítja,hogy Lacit adtam át a szitakötős kezemmel szülinapi ajándékodként…” Fogadd szeretettel”és töltsetek még együtt sok évet szép élményekben gazdagon!!!

  2. Just to let you know, this post looks a little bit odd from my android phone. Who knows maybe it really is just my cell phone. Great post by the way.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük