Simonék félrebeszélnek (125.) Poci hol vagy?

Poci nekem a mindenem. És elveszett, eltűnt. Mindig legkésőbb este megjelenik földszintes, tömött kis alakja az üvegajtónál. Ő sosem kopog be, nem karistolja az ajtó fa keretét, nem erőszakoskodik, csak leül az ajtó elé és vár.

Íme, a „mindenem”:

• Nem baj, majd az esti sétánál – 10 és éjfél között valamikor – kapcsolódik hozzánk, amikor a kutyákkal kimegyünk lefekvés előtt még egy jó kis tüdő-tágító, elmélkedő andalgásra.

Ez azonban nem történt meg.

Ekkor kezdett gyanússá válni a dolog. Megnéztem, hátha a garázsba vagy a nyári konyhába bezártuk. Nem, ott sem volt. Már mindenki a helyére került: Tüncit és Mancit, a két macskát kipateroltam a házból, Dönci és Popi, a két kutya pedig lefeküdt a helyére. Ekkor újból kimentem a kertbe, kinéztem az üres utcára, hátha valahol ott felbukkan a kis, tömör-gyönyör macsós alakja.

Ez azonban nem történt meg.

Bár irtóra elálmosodtam már 11 óra előtt, és le is feküdtem, el tudtam aludni?

Hogy tudtam volna?

Jó, pontosítok: baromira nehezen, mert elszomorodtam arra a gondolatra, hátha egy rókával találkozott a szántóföldön vagy egy vad kutyával, vagy mit tudom én… És hogy szerethetem ennyire ezt a kis dögöt lelkem összes melegével? Ez már nem is normális! Mekkora nagy veszteség lenne, ha eltűnne a hétköznapjaimból.

Idén töltötte be a 3. évét, és így is hálásnak kell lennem a jó Istennek, hogy közelemben lehetett egy ilyen kis csodálatos lény, aki nem követelőzik semmilyen formában, aki jön velünk sétálni, bármikor felkaphatom, és sétálhatok vele, ahogy a jobb vállamra felteszem, és ahogyan odaadóan lógatja lábait és közben dorombol. Semmi mást nem csinál, csak dorombol. Dorombolással fejezi ki azt is, ha kap kaját. Én voltam neki az „anyja”.

Reggel, mikor 6-kor kinyitottam a szemem, első gondolatom mi  volt? Poci! Vajon hol lehet, mit csinálhat?

Úgy, hogy gyorsan felöltöztem, elrendeztem magam, és már nyitottam is ki a hátsó ajtót, hogy felzavarjam az egész környéket kiabálásommal, ahogy erőteljesen hívogatom kedvenc macskámat.

Ám Poci – magától értetődően ott állt az üveg ajtó mögött Manci társaságában.

És itt a legnagyobb alkalom, hogy cicámmal közösen készült nagyon rövid videót is megosszam veletek. (Persze lehet, hogy már megtettem…)

Ebben a blogban elolvashatjátok, hogyan került hozzánk a két hetes macsek: Egy kupac kiscica

A Simonék félrebeszélnek sorozat kedvelőinek ajánlom, hogy a KATEGÓRIÁBAN nézzenek körül: https://simonmara.com/category/simonek-felrebeszelnek/

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!