Simonék félrebeszélnek (97.) Covidosok lettünk

Gyerekek! Ez egy teljesen rendhagyó blog, amit még elő fogok venni, és folytatni fogok, mivel erre a témára nem akarok több időt pazarolni, mint amennyit nagyon muszáj.

  • Maga covidos. – Hogy mire alapoztak? Hiszen alig ültem le a mentő lépcsőjére, melyre egy takarót tettek, és még azt sem láttam, mi volt a lényege a gyorstesztnek, és máris megállapították, hogy covid pozitív vagyok. Aztán megnézték az oxigénszintet -, mondta Laci, miután április 14-én megjelent a mentőautó a kapunk előtt.
  • Nem fullad? Milyen magas a pulzusa? Biztos tud rendesen levegőt venni?

Közben kiderült, hogy a képernyőre rásütött a nap, és a szkafanderbe öltözött fiatal nő, nem is látta a digitális kijelzőt. Ennyit erről!

Ez a gyorsteszt pedig 2021. április 14-én délelőtt történt.

Én pedig április 10-én estem le a lábamról, és aludtam két nap, két éjjel egyfolytában. Vagyis megelőztem a férjemet.

Közvetlen előzmény:

péntek este 19 órakor elmentem futni, ekkor igen kellemetlen, hideg idő volt, maximum 5 fok körül lehetett. Amikor felfutottam a gátra, éreztem, hogy nem vagyok megfelelően felöltözve, de azt mondtam magamban, hogy ne kényeskedjek, majd bemelegszem.

Ez nem jött be, mert másnapra teljesen padlót fogtam. De ami érdekes volt ebben az esetben, hogy nem volt egyikünknek sem egyáltalán semmiféle légzési problémánk, még lázunk sem. Egyedül az első napon mértem 37.8 fok. Ennél magasabb sosem volt. Lacinak sem.

Laci – mivel 5 napon belül volt, hogy  a dokinak szólt, így kapott gyógyszert: Favipiravir. Elég lehangoló mellékhatásai vannak ennek a készítménynek.

Én nem kaptam semmiféle gyógyszert, viszont C-vitamint, D-vitamint minden nap fogyasztunk, sok-sok folyadékot, teát, gyümölcslevet zúdítunk magunkba. Ez érezhetően jót tesz.

Sokat kell pihenni, sok folyadékot inni – szerintem ez a mottója a Covid betegségnek, mint minden vírusos betegségnek. A szervezet végül ellenanyagot termel, és legyőzi a betegséget.

Ja, igen, mi nem vagyunk beoltva. És mivel átestünk ezen a betegségen, természetes úton történik  a védekezés, nem pedig mesterséges hókuszpókusz útján.

Tudnotok kell, hogy ez csak az én tapasztalatom – némiképpen a férjemé is -, ahány ember, annyiféleképpen éli meg ugyanazt, tehát nem lehet azt mondani, hogy amit most olvastok, az maga  a Szentírás.

 

A Simonék félrebeszélnek sorozat kedvelőinek ajánlom, hogy a KATEGÓRIÁBAN nézzenek körül: https://simonmara.com/category/simonek-felrebeszelnek/

habos felső plusz kalap

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!

INSTAGRAM: simonmara54

(melyet ritkán látogatok)

 

 

Cikkajánló

One thought on “Simonék félrebeszélnek (97.) Covidosok lettünk

  1. Nem dobott fel igazán,amit írtál! A jelek szerint nem vagyunk a helyzet magaslatán.Mindenesetre,jó,hogy túl vagytok a nehezén.Ízt,illatot éreztek? Minden OK.? B1 vitamint is érdemes szedni,fokhagymát,medvehagymát enni és kamilla,bodza,gyömbér teát inni,oregano,szegfűszeg,stb.olajat csepegtetni a teába.mert baktérium ölők és gyulladáscsökkentők!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Megjelent az új digitális könyvem!
>>>BELEOLVASOK!
Simon Mara: FACEBOOK SZERELEM

This will close in 20 seconds