Artúr látványa mindig szomorúsággal tölt el, mert tudom, milyen nagy a szíve. Gazdái meg sem érdemlik. Nem engedik el velem, hogy legalább megsétáltassam, kicsit megmozgassa öreg csontjait. Így, éveken keresztül elhanyagoltan, egy lépcső alatt él magányosan, szeretet nélkül, depressziósan.
Nem tudom, úgy látszik, az idei tavasz arról szól, hogy a bili állandóan kiborul a kárpitra, és az orrunk alá bűzölög.
Bár nem akartam annyira megszellőztetni ezt az ügyet, de úgy érzem, Artúrért – aki már szinte vak és süket és életkoránál fogva teljesen elesett – megteszem. Artúrhoz semmi közöm, ám hosszú évek óta ismerem, még az eredeti gazdaasszonyával is baráti viszonyban voltam, aki sajnos ideje korán meghalt. Meg kell jegyeznem, addig volt jó dolga Artúrnak.
Artúr előző életében valami nagy bűnt követhetett el, ha ilyen sanyarú befejezést szántak az istenek neki. Mert ennél szomorúbb, elhanyagoltabb állat már nem lehet, mint ő.
Néha kicsempésztem, hogy kutyáimmal együtt sétáljon, egy kis öröm is kerüljön az ürömbe, ám a GAZDA nem örül neki, ha kevesebb kutya ürülék landol a kertjében, ha nem piszkít maga alá az egyre elesettebb kutyájuk. Hogy is örülne, ha látja rajtam: engem ez megnyugvással, örömmel tölt el, ha a kutyának segíthetek.
El tudom képzelni, mi járhat a GAZDA fejében, amikor tudomást vesz arról, hogy elvittem az állatot. Valami ilyesmi: „Őrült ez a nő!” És mivel soha nem foglalkozott mással, csak hogy a bendőjét megtömje – ami látszik is alakján -, értelemszerűen nem repeshet lelke más örömének láttán, sőt!
- Ne vidd el, mert mit szólnak mások, hogy az én kutyámat sétáltatod?
Válaszom: Mivel a falu végén lakunk, és a gát tövében sétálunk, senkivel nem szoktam találkozni.
- Ne vidd el, mert megharaphat bárkit, és akkor fizethetem a büntetést.
Válaszom: Nyakörvvel vezetem, így nem tud senkit sem megharapni, de én már hosszú évek óta ismerem. Ő az a végtelenül intelligens kutya, aki soha nem harapna meg senkit. Ha bármi probléma adódna, egészen biztos lehetsz, hogy a büntetést kifizetem.
- Ne vidd el, mert CSAK.
Akkor borult ki a bili nálam, amikor ma reggel – pechemre – pont a GAZDA portája előtt sétáltam el kutyáimmal, és kint volt a GAZDAASSZONY:
- Valaki mondta, hogy kivitted a kutyát. Nem örülne a párom, ha megtudná.
Ezután jelzőkkel látott el engem. Közönségesekkel. Viszont az elmúlt galád, természetet megtorpedózó eseményei úgy összezilálták az agytekervényeimet, hogy végre én is kiborítottam a szennyesládámat. Ilyenkor egy fúria hozzám képest egy bégető bárány. A metsző, hideg szélben messze hallatszott a magamból kikelő, sipító hangom.
(Olvassátok el a Simonék félrebeszélnek (95.) Ráckevei gát felől fúj a szél – kerékpárút épül, de milyen? című anyagot, miért is vagyok annyira zizi.)
Viszont ez a helyzet sem oldódott meg win-win módjára, mint ahogy kultúrembereknél ez szokás.
A Simonék félrebeszélnek sorozat kedvelőinek ajánlom, hogy a KATEGÓRIÁBAN nézzenek körül: https://simonmara.com/category/simonek-felrebeszelnek/
Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!
INSTAGRAM: simonmara54
(melyet ritkán látogatok)
Nem értem,hol élünk és milyen „emberek” vannak? (Számomra nem emberek) Hogy tehetik szegény Artúrral ezt? Ha már nem törődnek vele,legalább hálásan megköszönnék Neked,hogy bevállalod az öreg jószágot is a sétára! Minek a kutya az ilyeneknek? Nem csodálom,hogy kiborultál!
Hát, elolvastam, és nagyon együtt érzek Artúrral, és persze veled is, kedves Mara. De azt gondolom, mindenkit nem tudsz megmenteni, mindannyian tudjuk, hogy milyen sok kiszolgáltatott állat van olyan gazdánál, ahol rossz dolga van. Én nagyon szeretem a kutyákat, de megtanultam, hogy főként a magaméval foglalkozzak, nem szólhatunk bele mások életébe, legfeljebb magadat idegesíted föl. Hiszen az ő kutyájuk. Ha tudomást szerzel róla, hogy kínozzák, lehet jelenteni, de nem rég tettünk bejelentést hasonló ügyben, és az az állat, amelyik gazdánál van, azzal csak a helyi jegyző foglalkozik, aki igazából nem foglalkozik, max ember megtámadása ügyében. Én is mélységesen sajnálnám, ha naponta szembesülnék vele.
Aranyos Erika! Nagyon köszönöm, hogy visszajeleztél, és sok mindennel egyetértek, amit írtál. Nem akarok – bár szeretnék – minden kutyát felvállalni, de Artúr – „akit” ismerek, szinte történelmi személy nálam – egészen más. Mivel látom, hogy bánnak vele, felajánlottam, hogy elhozom hozzánk. Természetesen nem volt a válasz, mivel itt a tét, hogy alám tegyenek bármi módon. A jóindulat megtestesítői ez az ember pár.
complete article, i love it