Nézem a megtört szemű, rezzenéstelen arcú férfi videóját, aki többek között kifejtette, hogy ő a pénz ellen van. Igen, én is leírtam valahol prózában vagy versemben, hogy szívesebben fizetnék színes kavicsokkal. Oh, de sajna nem lehet!
És ez a mélyen barázdált arcú ember – talán Belfegor rokona -, megjelentetett magánkiadásban egy saját verses kötetet. Ebben a kiadásban szereplő írások háromnegyed részének semmi köze a vershez by the way. És ahhoz a magánkiadáshoz nem kellett pénz? Ejnye, ejnye, és ő vajon mivel fizeti ki a számlákat? Lehet, hogy feltalálta azt, amit én megálmodtam, hogy a Duna-parton szedett, csodálatosan lecsiszolt kavicsokkal fizetem ki az áramszámlást? Mégis csak be fogom jelölni a Facebook-on – már viszket a tenyerem -, hogy kiszedjem belőle a titkot.
Be kell vallanom, visszamenőleg egy kicsit haragszom a környezetemre, a szocialista filozófiára, amelynek hatására minden résből ez zúgott elő: becsületesen dolgozni, megfelelni feletteseimnek, és akkor hasznos tagja leszek a társadalomnak. Már akkor sem díjazták, ha valaki gondolkodott. Erre nem térek ki, mert akkor más vizekre eveznék. És az a rohadt kapitalizmus… Nem beszélve a gazdag emberekről. Biztos aljas módon gazdagodott meg mindegyik stb. Ismeritek ezt a sztereotípiát?
Közben nagyobb földindulások következtében sok foglalkozás megszűnt. A nagy tömeg pedig csak állt, és várta a segítséget, hogy a nagy változásoknak megfeleljen – az állam segítségével. Gondolkodni pedig – mint tudjuk – nem tanították meg őket. Ez a birka szellem most sem hibádzik. A többség várja, hogy majd mások megoldják az ő problémájukat. Egy csomó munkahely megszűnt vagy minimális időre mehetnek be csak dolgozni. Kösz! Pénz nuku!
Ám nem gondolkodik azon, hogy lépjen, információkat gyűjtsön be. Még akkor sem, ha azt teljesen ingyen tehetné. Továbbra is a sorozatokra specializálódnak és a sopánkodásra, hogy nő az infláció. Milyen meleg is a közös takaró, bár egy kicsit büdös és sok helyen lyukas.
Az értelmiségi családokhoz hasonlóan nálunk sem volt téma a pénzszerzés különböző fajtájának taglalása. Gyakorlatilag csak életem delén szembesültem azzal, hogyan is zsákmányolják ki a munkavállalókat, akiket manapság úgy dobnak ki a helyükről, mint a nyári hőségben hirtelen feltámadt szélvihar által felkapott tollpihét. Meg sem magyarázzák, bár attól még munka nélkül marad.
Jajj, az az édes ÁLLÁS, de vágyok rá, tiszta szívemből, hogy alul legyek fizetve igen csak, három ember munkáját lőcsöljék rám, ha „nyüszíteni” mernék bármilyen égbe kiáltó igazságtalanság miatt, a főnököm még a cipőjét is velem pucoltatná ki – mielőtt a távozás hímes mezejére léphetnék.
Amikor egy ilyen, tömeg figurát szembesítek azzal, hogy van egy másik út, ahol viszont fel kell vállalnia magát és fel kell kötnie a gatyáját, meg kell egy új módit tanulnia, bár nem kell komoly százezreket fizetnie egy új szakma megtanulásáért, akkor csak nyíveg-nyávog. „Jajj, Mara, nem vagyok én olyan!”
Hát, akkor ne nyávogj, vállald a következményét, hogy örök életedre osztályharcolhatsz a földi pokol belső bugyraiban.
A Szöszi-NET sorozat kedvelőinek ajánlom, hogy ebben a KATEGÓRIÁBAN is nézzenek körül bátran: https://simonmara.com/category/szosszenetek/
Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!
INSTAGRAM: simonmara54
(melyet ritkán látogatok)
