Simonék félrebeszélnek (84.) Nem, az a mi pénzünk!

A beköszöntőképpel jól beugrattalak benneteket, mert már rég nincs itt a nyár, az evezést is abba hagytuk, akkor mit keres ez a jól sikerült fotó itt? Ezzel akartam kifejezni, hogy a házaspárok egy hajóban eveznek.

Kardcsörtetés nélkül nincs élet, mint ahogy az egészséges, több évtizede vagy pár éve együtt élő házaspároknál lenni szokott. Ez egyébként – szerintem – teljesen normális, hiszen két, teljesen különböző beállítottságú emberről van szó, mely eleve feltételezi a máshogyan gondolkodást. A színfalak csak úgy rogyadoznak a mi kis téliesített faházunkban, amikor a reggeli ébredés így zajlik le:

Elköltöttem a pénzemet a múlt hónap elején már, és most Laci ad nekem, de kölcsön. Mindent felír. Szerintem már javában 50 ezer forint fölött tartunk. Rendben, semmi probléma! Vagy tán mégis?

  • Ma már egészen máshogyan csinálják a mai fiatalok. A nők jóval kevesebbet vesznek ki a háztartási és gyereknevelési munkából. Kikövetelik, hogy a férfi is mosogasson, pelenkázzon, vigye le a kis trónörököst sétálni stb.
  • Mit érdekel engem, hogy mit csinálnak a mai fiatal házasok -, mondta Laci, miközben kevergette a reggeli teáját, hogy a méz jól elolvadjon benne.
  • Persze, nem érdekel, de az már igen, amit még mondok. Amikor mi voltunk fiatalok, neked “csak” dolgoznod kellett. Én kiszolgáltalak, mostam főztem, takarítottam, rohantam az óvódába a gyerekért, hogy ne dobják ki. Emlékszem, mennyit kellett nekem idegeskednem, amikor át kellett naponta szelnem a várost a legnagyobb forgalmi dugó kellős közepén és még sorolhatnám a többit.
  • Mit érdekel engem, hogy mi volt akkor? És különben is hogy jön ez ide?

Ráncolhatta Laci a homlokát, mert tudta, hogy semmit nem mondok hiába, jól felépített védő beszédemet nem hagyom félbe.

  • Az lehetséges, téged nem érdekel, hogy mi volt akkor, de én a munka lehetőségeimet, az ún. karrieremet a gyerekkel való foglalkozásnak  rendeltem alá, ezt nem is bánom utólag sem. Mert ha nem ehhez tartom magam, akkor ott ülhetett volna egyedül Dani a szoba közepén sokszor, én pedig sehol nem lettem volna, mert éppen sürgős munkám akadt, persze te sem lettél  volna sehol, mivel te is dolgoztál.

További kérdés nem hagyta el párom ajkát, csak a szemeiben olvastam tanácstalanságát.

  • Na, és mivel a karrierem kevésbé volt jelentős, ezért a nyugdíjam is kevesebb. Mi következik ebből? Hogy a te nyugdíjad nemcsak a tiéd! – Itt eléggé felvittem a hangsúlyt és szúrós pillantásommal szinte felnyársaltam páromat. – Bizony, bizony teljesen közös. És ha én úgy gondolom, hogy fél évenként el kell mennem a kozmetikushoz, és 17 ezer forintot ott kell hagynom kezelésre és krémekre, akkor valószínűleg arra van szükségem. Ha a blogom megmentésére, ill. a bloggal kapcsolatos egyéb kiadásokra kb. 50 ezer forintot költöttem, nyilván azért, mert ennek szükségét láttam, akkor te nem mondhatod, hogy tartozom. Legfeljebb tartozom egy nagy köszönettel neked, amit meleg szívvel adok nagyvonalúságodért.

 

  • Uff, én beszéltem! (És ha még jól belegondolok, hogy idén november 7-én egy éve, hogy egy szál cigarettát sem szívtam el… Most már végleg abbahagytam a cigarettázást, még akkor is, ha már messze nem volt az annyira komoly. Az más kérdés, hogy ha az ember nem figyel a folyamatokra, akkor azt veszi észre egyszer csak, hogy már megint visszaszokott arra a fránya pöfékelésre. És ez a “szórakozás” is komoly összegeket visz el a kasszából.)

 

A Simonék félrebeszélnek sorozat kedvelőinek ajánlom, hogy a KATEGÓRIÁBAN nézzenek körül: https://simonmara.com/category/simonek-felrebeszelnek/

habos felső plusz kalap

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!

INSTAGRAM: simonmara54

(melyet ritkán látogatok)

 

Cikkajánló

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük