Dubaj (9.) Sivatagi tevegelés

Most már ideje belecsapni a lovak közé, mert lassan már a következő utamra csomagolok, és még sehol sem tartok Dubajjal kapcsolatban. Tegnap, amikor elmentem Claudia hatalmas bulijára, ahol izmainkat acéloztuk a zene ütemére, az egyik aranyos kis hölgy azt mondta nekem az öltözőben:

„Mara, várom a következő blogokat. Feltétlenül írd meg, merre jársz, mert én nagyon élvezem mindegyiket!”

Hát, jó, íme, a tevegelés rejtelmeibe beavatlak benneteket ezennel.

A sivatagi buli még hiányzott a szegényes világjáró repertoáromból. Minden percére rácsodálkoztam. Levettem a szandálomat, és boldogan süllyedtem bokáig az isteni puha, langyos, púderszerű homokba. El tudom képzelni, hogy mekkora „égés” lehet, amikor már kissé nyárba hajlik át az időjárás.

A városból – úgy éreztük – nagy sokára keveredtünk ki. Mint ahogy már mondtam, ha valami egyéb látványosságot akartunk megtapasztalni, jó, egy órába is beletelik kifelé száguldani a városból.

A sivatagnál leparkoltunk, és átültünk egy dzsipbe. Ne tudjátok meg, ezek a vezetők mindent beleadtak, hogy a nők ajkáról visításokat csaljanak ki. Ugyanis akkora vehemenciával száguldottunk a dűnékre fel, majd a dűnékről le, hogy azt hittük, kiesünk a kocsiból. Bár mindenki gondosan bekötötte magát és az autó tetején levő kapaszkodókba is erősen belecsimpaszkodtunk, de az akkor, a dűnék között dülöngélve, őrülten száguldva nem nagy segítséget jelentett…

A videó nem tudja visszaadni, hogy a dűnére való fel-rodeózás, majd a hirtelen mélybe repülés mit váltott ki belőlünk. Mondhatom, tiszta szívből örültünk, amikor az első próbatételnek megfeleltünk, és még össze tudtuk magunkat szedni a következő próbatételhez.

A tevék barátságos állatok. Persze lehet, hogy pontosabb megfogalmazás: depressziós állatok. Komolyan mondom, sajnáltam őket. Naponta hányszor kell nekik letérdelniük, hogy a kalandvágyó turisták lekászálódjanak púpjukról?

Laci (férjem) nem is akart felülni egyikre sem, amikor látta, hogy mennyire instabil helyzetbe kerül, ha vállalkozik erre az akcióra. Ám nem hagytam annyiban. Hálás lehet nekem, hogy elmondhatja az utókornak: ő is tevegelt…

Több száz embert megetetni nem kis teljesítmény, viszont nekik sikerült. Földre tett párnákon fogyasztottuk el a zöldséges, húsos, rizses kajánkat, miközben különböző táncos, tűznyelős témákat magában foglaló show műsorban gyönyörködhettünk.

Leszállt a sivatagi est, amikor a levegő hűvössé válik, és a kis kardigánunkat fázósan húzzuk össze magunkon. Ám holnap új kaland vár ránk!