Álom Manók és társai (107.) Új évi fogadalmak

A (Facebook-os) beköszöntő képpel is jelzem, nem vagyok tél-kedvelő. Határozottan szeretném, ha már bőrömet cirógatná a meleg napsugár. A fotó tavalyelőtt nyáron készült kedvenc városomban: Londonban. Végül itt is bemutatom, miről van szó. Ugyanis a Facebook fiókomban nem tudok gif-fel indítani egy blog-beharangozást – legnagyobb bánatomra:

 

Határozottan nem szeretem az új évi fogadalmakat, ám 2018. november 6-án cigarettáztam utoljára. Azóta is ragaszkodom eme elhatározásomhoz, hogy ha dohányoznak is körülöttem, de én akkor sem gyújtok rá. Úgy gondolom, eleget ártunk amúgy is különböző kajákkal és rossz szokásokkal… …és ekkor érezzük magunkat minden nap királynak, amikor az elgondolásunkat keresztül visszük akkor is, ha nem mindig könnyű:

Beleszerettem ennek a nőnek (Indiana Sfair) tudásába, szenvedélyébe, mindent söprő élményvilágába:

Micsoda gif gyűrű van a nő ujján!

 

Igen, jól látjátok, az Állom Manókhoz kell az utánpótlás. Mostanában alig neveztem meg valakit az ügyeletes „manósággal”, mert mindig valami felesleges dologgal foglalkozom. Pld. most azzal, hogy állítólag hatalmas fagyok előtt állunk. Kiráz a hideg, brüüüü!

 

 

Mondja valaki, hogy ez nem szép! Akkor kitagadom!

 

Lehet, hogy nem is Mózesnek nyílt ketté a Vörös-tenger, hanem ennek a tüneménynek? Akkor ki vezette új hazájába Mózes népét?

 

 

Ez is milyen csoda szép lila, csipkés szirmaival…  

 

Egy kis kikapcsolódás – melyet ezzel a kis gifecske stírölésével realizáltok. Egyúttal lelki gazdagodást és pénzben való dúskálást kívánok nektek 2019. évre!  

 

 

  Ő is csemege a gifek világában – legalább is nekem!  

 

 

Nyári színek és majd hogy nem, illatok:

 

…az elillanó élmény:

Hüüüüm!

 

 

Év végére eresszük el magunkat – bár én igazából sosem eresztem el, mert néhányunk úgy értelmezik mindezt, hogy akkor nyakló nélkül isznak… (Senki ne foglalkozzon azzal, hogy már év eleje van. Így tellik az idő, és rohan, mint a megveszekedett elefánt!)   Eric Claptonnal mekkorát alkotnak!

 

Ez a kis cica még a mikulásból maradt ebben a blogban. Nem tudta, hogy már szilveszteren is túljutottunk!

 

Bár elmúlt már a karácsony is, de ez annyira szép gif:

 

 

Boldog Új Évet Minden Olvasómnak!  

 

 

Férfi olvasóinktól pedig külön jó-éjt puszi:

 

 

Az ÁLOM MANÓK ÉS TÁRSAIK sorozat további részeit ez a link tartalmazza:

https://simonmara.com/category/alom-manok-es-tarsai/

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!

INSTAGRAM: simonmara54

(melyet ritkán látogatok)

Cikkajánló

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Megjelent az új digitális könyvem!
>>>BELEOLVASOK!
Simon Mara: FACEBOOK SZERELEM

This will close in 20 seconds