Viva, Las Vegas! (14.) A fejünk felett zúgtak el!

 

Még tudom, hogy van egy-két dolog, amit ki kell tennem a táskámból, mint a reptéren, amikor vám előtt ki kell tennünk a tálcákra azt a sok kis mütyürt, krémeket stb. stb.

Ennek az útnak is megvolt a maga szexepilje: mind a reptérről a Caesers Hotelbe, mind pedig a D Hotelből a reptérre limuzinnal közlekedtünk. Legközelebb majd helikopterrel fogunk. Csak vicceltem. Annyi biztos, hogy élveztem mind a szállóba menetelünket a 6 személyessel, mind pedig a reptérre való jutásunkat a 12 személyes Limusinnal.

Legyen az nappal  vagy este, egyes lányok – kissé szokatlanul felcicomázva – az utcákon láthatók. Van, aki pénzt is fizet, hogy lefotózkodhasson velük.

Mivel ez a blog az élmény-morzsák csipegetéséről szól, így nem csoda, ha visszatérek a D-Hotel környékére.

A nyakamat kitörtem, hogy egy videót tudjak lekapni róluk. Érdekes, nem moccantam volna, hogy feltétlenül én is ott zúgjak el mások feje fölött!

Ezt a profi videót jóval később fedeztem fel. Így jobban megértitek, miről is van szó:

Már láttam néhány videót, ahol a szerencsétlen, szöcske lábú manökennek orra buknak, össze-vissza törik a lábukat, mert hihetetlen, balesetveszélyes cipőkben kell felvonulniuk a kifutón.

Én ilyen formában nagyon el tudom viselni a nyaktörő magassarkú cipőket, de csak így:

Az igazsághoz tartozik: legszívesebben egyfolytában videóztam volna, de az már egy kicsit túlzás lett volna részemről. Tehát ez az utolsó blogom Las Vegasról nem nélkülözheti az igazi Las Vegas-i hangulatot felidéző videókat sem.

Ez a következő  videó arról tanúskodik, ahogy kilépünk a Cosmopolitan Hotelből bele a hatalmas pezsgés kellős közepébe:

Szerintetek, hol szemezek ezzel az istenséggel vagy esetleg római katonával?

Bizony, bizony, a Caesar’s Hotel valamelyik „bugyrában”:

Ez a fotó is a kedvenceim közé tartozik. Csak tartogattam, hogy majd előrukkolok vele. Most már nem várok semmire sem. Egyúttal elbúcsúzok tőletek, de nem örökre:

 

 

Tavalyi Las Vegas-i élményeimből egy csokorra való nektek:

1. rész: A Holdra szállás sokkal könnyebb! 

2. rész: A kiválasztottak avagy   berepültünk a világosságba! 

3. rész „Sin City”, a Bűnös Város 

4. rész Kitörő vulkán a város közepén 

5. rész Paris Hotelen belül 

6. rész Két lányt egy csapásra! 

7. rész Búcsúzom

8. rész (Utórezgés)

9. rész („Nem bírom ezt a feszültséget!)

10. rész (Greenland felett)

11. rész („Jé, csend van!”)

12. rész (Let’s go to Grand Canyon!)

13. rész (Istentisztelet a Grand Canyonban)

14. (A fejünk felett zúgtak el!)

 

Simon Mara

marasimo@gmail.com

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, tedd! S utána tedd a kezedet a szívedre…

 

 

 

 

 

Cikkajánló

One thought on “Viva, Las Vegas! (14.) A fejünk felett zúgtak el!

  1. I am thinking about building a local news website that will, for the most part, be a collection of local news stories published by newspapers and other sources. Is it legal to do this? I would, of course, give all credit to the authors. I’m just wondering what the legality of this would be? Thanks for the help!.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Megjelent az új digitális könyvem!
>>>BELEOLVASOK!
Simon Mara: FACEBOOK SZERELEM

This will close in 20 seconds