Éppen húztam a „seggem” a konyhába, mert már délre járt, és sűrgős sütni valóm volt. Én voltam a soros, de még hozzá sem fogtam az ebédhez.
- Jót tett neked ez a kis tengeri utazás -, szól fölöttébb barátságosan férjem, László, a hátam mögött.
- Miért mondod?
- Mert olyan asszonyos lett a formád.
„Püff neki!!!” Valóban, a hat napos dínom-dánom, csemege dömping kissé aláásta kecsességemet. És ki tudja, mikor fogom ezt a nagy csapást valahogyan kompenzálni…
Na, ez az asszonyos forma, miután finom, úri nő módjára két adag ebédet megevett az általa elkészített sült csirkéből és az isteni petrezselymes burgonyából, valamint a hatalmas tál salátából, neki állt hajat mosni.
Ez egy jó szerkó…
De ekkor arra gondoltam – mint született hercegnő -, hogy gyorsan megmosom a hajamat, és a pakolásra ráhúzom az úszósapkát a fejemre, hogy egy kicsit hasson is valamit a hajbalzsam. Ám ha ez így történt, akkor gyorsan kimegyek kapálni, gyomlálni egy bizonyos, keskeny ágyásba. (Nem mindig kell az összefüggések megértéséhez ragaszkodni, Hékás!)
Hogy miért is száz ágra, fényt ontó napsütésben kell kapálni, s mindezt úszósapkában és férfi fürdőköpenyben?
Igazán magától értetődő: így a szúnyogokat megtévesztem, sőt azok ki sem merészkednek a tűző napra. Gondoltam én. Egyébként biztos észleltétek, hogy az idei szúnyogok olyan méretűek, mint egy-egy I. Világháborús Zeppelin kis méretben.
Amikor kimentem kapálni ebben a szerkóban, elkapott a fuldokló röhögés, mert elgondoltam, hogy a szomszédban napozó, székétől el nem választható Amálka (kb. 30 körüli évjárat) lefordul a gazos, ám füves területre a felháborodástól.
Amálka nő. Jó, nem kell megrökönyödni ebben a dzsender elmélettel terhes világban, amikor be akarják magyarázni egyes faszfejek, hogy a buziság egyenesen isteni valami. Lassan odáig fajulnak a dolgok, hogy a normál, heterogén beállítottságúakat egyenesen kipellengérezik. Kérdem én – s ez után be is fejezem a témát, pedig még lenne hozzáfűznivaló éppenséggel bőven -, ha a buziságban lenne a pláne, az lenne a természetes, akkor nem halna ki az emberiség sec perc alatt? A gyerekek állapíthassák meg, hogy fiúk vagy lányok akarnak lenni??????????????????? Már a gyerek lelkeket is össze akarják zutyulni? Ez már mindennek a teteje!
A fenti téma csak úgy kiszakadt belőlem, hiszen amikor az ember beszélget a másikkal, mint most én, akkor egyik témáról repked a másikra.
Szóval Amálka a munka mellett fittness oktató, ebből kifolyólag csak is a teste építésével foglalkozik. Amennyiben párjával lejönnek Ráckevére – mindegy, hogy egy vagy több napra, gyakorlatlag étel illatok nem lengik be a kis faházukat. Ők szeretik a pizzát. Ez is elég szomorú, hogy a mai lányok nagy részének fogalma sincs, hogy kell kaját elkészíteni, inkább megrendeli a pizzát…
Persze nekem sem volt fogalmam a főzésről, de én akartam, hogy pontos elképzeléseim legyenek erről az igen fontos tevékenységről. Bárki, aki nem ismer, azt gondolhatja ezek után, hogy én egy hatalmas nagy, meghízott hárpia vagyok. Az utóbbi igaz. Sajnos!
És látjátok, kedves Barátaim, kedves Feleim, el akarom mondani a sztori végét, de mindig közbe vágtok. Ugyanis, amikor kint kapáltam a gazos részt ebben a jó kis szerkóban, annyira, de annyira mulattam magamon, hogy a könnnyeim potyogtak. Nem kell nekem kabaré, nem kell nekem semmi móka, elég, ha a szúnyogok ellen akarok védekezni.
Igaz, a munka vége felé egy megátalkodott, miniatűr Zeppelin nem megtalált mégis abban a nagy hőségben? Nincs igazság a földön!
A Simonék félrebeszélnek sorozat kedvelőinek ajánlom, hogy a KATEGÓRIÁBAN nézzenek körül: https://simonmara.com/category/simonek-felrebeszelnek/
Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!
INSTAGRAM: simonmara54
(melyet ritkán látogatok)
Hello there, You’ve done an excellent job. I’ll definitely digg it and in my view recommend to my friends. I am sure they will be benefited from this site.