Többek között arra volt kíváncsi Kristóf, az autószerelők gyöngye, hogy nem tudunk-e evezős csónak eladásáról valahol a környéken.
Hát, mekkora gyökérnek kell lennie annak, aki szombaton 1 órakor keres egy vad idegen embert – de ez ismerősnél ugyanilyen gáz egyébként – ilyen hülyeséggel.
Férjem rögtön kibukott, érezte benne a furcsaságot.
Kristóf egy mondva csinált ürüggyel hívott fel. Én sem akartam elhinni, hogy van ilyen, de tényleg létezik.
Konstatáltam a témát. Ráadásul nem győztem mosakodni, hogy „mert mindenkivel tegeződöl” -, vádolt meg Laci.
– Igen, én mindenkivel tegeződöm, mert utálok magázódni. És tudod jól, hogy mindenkivel barátságos vagyok.
– De ha ilyen barátságos vagy, akkor azt hiszik, hogy barátságból le is fekszel velük.
– Na jó. Legközelebb előbb lövök, aztán megrendelem az autó javítását. Oké? – húztam fel magamat aránylag eléggé alaposan.
Szóval tényleg jó húzása volt Kristófnak ez a telefonálása, aminek ráadásul se füle, se farka.
Kristóf estére már majdnem elkészült az autó javításával. (Előtte való hétvégén közel egy napot – péntek délutántól szombat délutánig sakkban tartott, szidtam a fel- és lemenőjét tisztességesen…)
– Még a bal fényszórót ki kell cserélnem, meg a tükröt be kell ragasztanom.
– Nem értem -, gondoltam magamban. – Mi a fenének nem tudta ezeket már megcsinálni? – Mit tudtam azonban tenni?
– Lejönnél a balatoni telkemre holnap, hogy… -, annyira sületlenség volt ez a javaslata is, hogy azonnal elvetettem, és nem is tudom, mit mondott.
Amikor beültem a félig kész kocsimba, direkt lassan fordultam meg, hogy majd csak bemegy a kapun Kristóf. Ám nem, megvárta, amíg lassan balra kanyarodok, majd enyhe ívben hátra megyek, és úgy előre.
Ott állt Kristóf a kertkapuban, és megvárta, hogy előtte elguruljon az autóm. Akár, mint a balatonlellei úttörő táborból kivonuló ifiket még a személyzet utoljára elbúcsúztatja. Kénytelen voltam barátságosan integetni neki. Pedig igazából dühös voltam. Nem adtam neki okot, hogy többet gondoljon magáról, mint autószerelő. Direkt színtelenre vettem magam. A semlegesség mellett szavaztam.
Ő viszont nem.
A kis piros Suzukim vidáman gurult az MO-ás hídon, és valami oltári jó zene is szólt. A telehold alakzatot pár nap múlva betöltő hold barátságosan figyelte a kocsim örömteljes közlekedését. Az égbolt csodálatosan tiszta volt, néhol csillagok morzéztak az égen.
Miközben vidáman haladtam Ráckeve felé, azon gondolkodtam, hogy nagyon jól emlékszem, amikor betöltöttem az 55. évemet, felsóhajtottam:
– Na, végre, most már nyugodt lehetek és békés, többet nem érdekelnek a férfiak. Eleget idegesítettek jelenlétükkel a bolygón. Most jöhetnek-mehetnek, már elég vén vagyok ahhoz, hogy ne kelljek senkinek. És boldogan hátra dőltem a támla nélküli karosszékemben. – Ám a valóság mást mutat, a férfiak nem veszik tudomásul a koromat, pedig nyomatékosan, tagoltan megmondom, hány éves vagyok. Lehet, hogy taktikát választok. Még ezen nem gondolkodtam.
És igen, az égen hatalmas, ellapult Z betű rajzolódott ki, melynek egyik öblében a hatalmas, ovális hold terpeszkedett, mint egy jól megtermett asszonyság a szeretője Limuzinjában.
Zorro itt járt közöttünk!
1. részt itt olvashatjátok el: Két kicsi kecske
2. részt itt olvashatjátok el: Valaki közbe szólt!
Simon Mara
marasimo@gmail.com
A Facebook-on itt veheted fel velem a kapcsolatot!
Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted! S utána tedd a kezedet a szívedre…
