Kell nekem annyit ismételgetnem: „Ha harc, akkor legyen harc.”
A tudatalattim – a kis csibész! – megjegyzi, hogy Marának mindenért meg kell küzdenie. Tudja, hogy ő – vagyis én – egy harcos nő, és neki minden kis siker morzsáért meg kellett harcolnia. Semmi nem történik magától, senki nem segítette soha. (Tisztelet a kivételnek!) Ez utóbbi állítás sem teljesen igaz. Viszont az igaz, hogy a tudatalattink olyan, mint egy robotpilóta. Nem hagy cserben benneteket soha:
És ebből az „előjátékból” jutunk 2017. április 8-a, szombat délelőttjéhez, amikor úgy fúj a szél, hogy nem kell papírzsebkendőt sem használnunk.
A szeles időt különben is megérzem, mint a csecsemők, amikor éjszaka gyakrabban felsírnak szeles időben. Én – mondjuk már – ugyan nem sírok fel, de szombat hajnal 3-kor felébredtem, hogy „most már akár kezdhetjük is a napot”. Persze ez dőreség volt tőlem. Nem tehettem mást, mint nethez ültem. És csak reggel 6-kor ájultam álomba ismét. Akkor meg már teljesen felesleges volt.
A Bankházához közeli felújított Szivattyú telep volt a kiindulópontunk (a fotókra rá klikkelve élvezhető méretet kaptok:
Miközben a vízre bocsátottuk a húsz személyes hajónkat, azon gondolkodtam, hogy eláll-e a szél menetközben? Mit tippeltek? Naná, hogy nem, sőt, mindig szembe fújt!
És vajon kibírom-e pisilés nélkül? Tudom, hogy ez kissé natúran hangzik, de én szeretek vizet inni, pláne, ha fizikai erőfeszítésnek vagyok kitéve. Ha pedig valaki vizet iszik, akkor B-t is kell mondania… Ezért ha nagyon megszomjaztam evezés közben, csak pár korty vizet engedélyeztem magamnak.
A verseny elindításánál a területi Mezőőrség is képviseltette magát igen tetszetős járművével. Az alábbi három képet nem hagyhattam ki – beláthatjátok:
Délelőtt 10 körül már egyre több autót és különböző méretű csónakot láttunk mindenütt:
A sok hajrától – amiket muszáj volt megtennünk ahhoz, hogy ne sodorjanak vissza a szembe-széltől felkorbácsolt hullámok – kissé elfáradtunk. Ám kiszállni nem lehetett, hogy zsibbadt lábikráinkat egy kicsit megmozgassuk.
Végül is kevesebb, mint két óra alatt (1:58) legyűrte a távolságot 13 mindenre elszánt evezős és egy kormányos, Kácser Zoli. A nagy fehér főnöknek ezen a túrán néha nagy lélekjelenléttel kellett rendelkeznie, hiszen a csatorna nem olyan széles ahhoz, hogy a szembe jövő forgalmat is kellő körültekintéssel ne kellett volna kezelnie.
(A Bankház Regatta oldalon a túrán indulókat, a különböző kategóriákban név szerint és időmérés szerint is megnézhetitek. Ezt azért mondom, hogy ha valaki kukacosabb. Szeret elmerülni a részletekben.)
A Lacházi Sárkányok képviselték egyedül a sárkányhajós társadalmat, mivel Lacházáról kamionnal kellett a súlyos hajót a Szivattyútelepre elszállíttatni, ami pedig – mint tudjuk – kiadást és fáradtságot is jelent. Tehát elmondhatjuk, hogy a mi kategóriánkban első helyezést értünk el.
Bár meg kell említenem csendesen, hogy ezeken a túrákon sosem az számít, hogy ki hányadik, hanem az, hogy vette egyáltalán a fáradtságot, legyőzte magát, és végig evezte a távolságot.
Nem maradtunk az érmek kiosztásáig, Lacival kiadtuk a jelszót: irány haza. Kitti, Popi, a két kutya, Tünci, Manci a két macska óriási üdvrivalgással és farkcsóválással fogadott bennünket a kertkapuban.
Előtte viszont egy nagyszerű babgulyást és egy igen finom gyümölcsös tejberizst gyűrtünk le. S mind erre Bankházán, ezen a hangulatos, szabadtéri, közös ebédelésen, a virágba borult fák tövében került sor, a versenyt követően:
Türelmes sorban állás a forró babgulyásért:
Megmondom nektek a frankót: annyira el voltam telve azzal a ténnyel, “élve” megúsztam ezt a kalandot, hogy azt sem bántam volna, ha zsíros kenyeret adnak vöröshagymával. Ebben az esetben is hatalmas lelkesedéssel nyugtáztam volna.
A blog végére, azért mi is „bekeveredtünk” férjemmel, Lacival, aki érdekes módon szintén kitikkadt a futam végére:
A Szöszi-NET sorozat kedvelőinek ajánlom, hogy ebben a KATEGÓRIÁBAN is nézzenek körül bátran: https://simonmara.com/category/szosszenetek/
Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!
INSTAGRAM: simonmara54
(melyet ritkán látogatok)
