A postás levelet hozott.

A levélnek nem mindig örül az ember. Sőt! Általában nem örül, mert szerelmes szavakat már csak neten kap az ember.

Tudom, hogy nem ezt a tetoválást kellett volna ide tennem, de amikor annyira jó! Nem tudtam neki ellenállni:

A XXII. kerületi fő tótum-faktum hivatal verte az asztal lapját, hogy a személyautómat lefoglalják, engem kerékbe törnek, előtte kinyúvasztanak…

„A járművet a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás fedezet fennállásának igazolásáig a forgalomból hivatalból, ideiglenesen kivonom. A … számú forgami engedélyt és hatósági jelzését egyidejűleg bevonom…”

És persze még részletezik kedves, ám hajmeresztő dolgaikat, amelyek olvasásával tutira megállna bennem az ütő, ha nem lennék már eléggé edzett ehhez hasonlatos témában.

Mi van már megint? Mit akarnak ezek a jó emberek? Mert, hogy nem fizettem be a kötelező biztosítást, ezért minden papírt bevonnak, ami az igazoltatáskor szükséges lenne és az autót is kivonják a forgalomból. Ekkor hálát adtam az Úr Istennek, hogy legalább engem nem akarnak kivonni a forgalomból.

Így éreztem magam, amikor a szavakat próbáltam értelmembe becsempészni:

De azért akárhogy is nézem, az idei év szól életemben először arról, hogy éves gyakoriságú díjat fizettem be még múlt év végéhez közeledve. Tehát még 2016. december végéig vígan poroszkálhatok az úton és tarthatom sakkban autós társaimat.

Ehhez hasonló piros kocsim van. (Londoni becserkészés.) Annak is négy kereke van:

Na, betoltam a képem a kerületi Okmány Hivatalba, és mutatom a recepción a szerelmetes levelet, ő telefonál az ügyintézőnek.

Milyen érdekes rögtön ráéreztem, hogy egy Csipkerózsikával fogok találkozni. Senki nem volt előttem, sem utánam, bár ez utóbbi érdektelen a történet szempontjából. Az ügyintéző valamelyik lyukban kushadt, és bár tudta, hogy végre egy hús-vér ügyféllel fog talizni, hiszen ez a nap a személyes ügyintézés napja, a kéz a kézben történő megoldások napja, de neki mégis várakoztatni kellett engem.

Csipkerózsika így szólt: Jött megint egy ügyfél:

Izgága mivoltomat nem tagadva, egy kicsit mozgósítottam a hozzám legközelebb levő kolleganőt, hogy csipkedje már meg a kedves kartársnőjét, jönne már ki, de izibe, a nyű essen bele.

Ez a láb nem az ügyintéző lába. Ne is mondjam!

Kijött, vagy inkább kivonult Csipkerózsika, mint akit előbb ébresztettek fel, mint ahogy a hófehér paripán megérkezett volna a királyfi. Tehetek én arról, hogy a mai kor annyira zilált?

• Miért ilyen levelet írtak önök, amiben a frászt hozzák rá az emberre, arra, aki éves díjat fizetett be?
• Mert az emberek nem szokták befizetni a biztosítást.
• Igen? És ezért kell a normálisabbjának szívszélhűdést kapnia? Mi lenne, ha más hangnemet választanának legközelebb? Legyenek tekintettel a gyengébb idegzetűekre, akik ilyen riogatásra, ilyesztegetésre rá sem szolgálnak.

Na, erre nem mondott semmit Csipkerózsika, mert azon gondolkodott, láttam a szeme állásán, hogy visszahanyatlik párnájára inkább, mert ilyen hepciás ügyfél, mint amilyen én vagyok, teljesen kikészíti.

Ehelyett adott egy üres papírt, írjak le egy meghatalmazást, a XXII. kerületi hivatal járjon el a biztosítónál, hogy ellenőrizze a biztosításom valódiságát.

Ekkor már elég nagy harag gyúlt a szívemben, úgy csapkodtam a tollat, és olyan ákombákom betűkkel írtam, hogy ember legyen a talpán, aki ki tudta olvasni, mit írok. (Világ életemben szívből rüheltem kézzel írni, tehát vagy gyorsírásban vagy pedig gépelésben tudtam godolkodni.)

Még az elején javasoltam:

• Miért nincs önöknek nyomtatványuk erre, mert biztos, hogy nem én vagyok az első és nem is az utolsó, akinek ilyen irományt kell legyártania. Ha nem tud gépelni, én pillanatok alatt leírom.

Természetesen ezt nem hallotta meg a Csipkerózsika és azt sem, amikor fogam között átszűrtem summás véleményemet:

• Primitív eljárás.

Bezzeg akik tényleg szemét dolgokat követnek el a közpénzek elherdálásával, azok még annyit sem kapnak, hogy „ejnye, ejnye”. Példának okáért a mai napig nem tudom, hogy kit vagy kiket terhel a több milka forint kidobása az ablakon, amikor a 4. metró megépítése elkezdődött. Ugyanis pár hónappal ezt megelőzően öröm-mámorban úsztunk, hogy végre szépen felújították a Móricz Zsigmond teret, jó sok pénzt költöttek rá.

Erre pár hónapra mi történt? El kezdték a 4-es metrót építeni, és mindent széttúrtak, leromboltak. Úgy jártak, mint Déva váránál. Hát ennyire nem tudja a bal kéz, hogy mit csinál a jobb?

Kinek vagy kiknek a felelőssége, hogy kemény milliókat szórtak ki az ablakon feleslegesen? És persze sorolhatnánk még a hatalmas bakikat, ha egy kicsit megkaparásznánk ezt a témát, lenne még a tarsolyban bőven.

Mindig így járok, amikor valami nagyobb fába vágom a fejszém. A fejsze szétesik, de a fa egyben marad.

Most is ez történt. A kisegér hiába perlekedik.

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!