Szöszi-NET (24.) Már csak azért is!

(A beköszöntő kép igaz, hogy nem futásról és még csak arról sem szól, hogy szemerkél az eső, de a mozgás benne van.)

Mint amikor vattacukorba harap az ember, a nedves, pamacsillatok beburkoltak futás közben, és a számban éreztem ízüket. A tiszta vízű tócsák vigyorogva kapkodtak edző cipőm után. Minden cuppogott és illatos volt, a több méteres gaz növények hömpölyögtek lefelé a gáton, a galambok felfújt tollakkal gubbasztottak a villanydrótokon.

Ám a városi galamboknak is nehéz a sorsuk:

Egyedül a fecskék érezték magukat elemükben. Igen, ilyen időben sokkal több lehetőségük van élelmiszerhez jutniuk.

A bokrok és fák lenevetnek a virágokra, a virágok pedig prüszkölve próbálják tartani szirmaikat, de a sok esőtől mégis alig bírják a plusz terhet.

• Még csak 156. ház-számnál vagyok -, mondom magamban, miközben szedem a lábaimat.
• Nem, már 156. számot is elhagytam -, helyesbítettem. 

Kutyáim: Csöpi és Popi „bevetésre” készen:

Csöpi hátam mögött kocogott. Popi már rég lemaradt. Ő gyakran abba hagyja a futást még az elején, nem fárasztja magát csak úgy.

Most jön a kis fenyves, amely három vagy négy hatalmas ős fenyőből áll. Szerelmese vagyok ezeknek a büszke fáknak. Amikor idáig elfutok, akkor tudom, hogy már nem sok van hátra a feléig.

A 200. számú ház kerítése fehér, és felhívja magára a figyelmet. Az én figyelmemet mindenképpen.

Egyre erősebben szemerkél az eső. Tudtam, hogy nem úszom meg szárazon, de még sem vettem fel eső dzsekit, csak egy ujjatlan piros mellényt. Igaz, ennek van kapucnija is, amit most, hogy eleredt az eső, fel is vettem.

Egy jóképű férfi száll ki a pár másodperce leparkolt kocsijából, és csodálkozva néz rám. Mintha azt kérdezné tőlem:

• Nem látja, hogy milyen ocsmány idő van?

Hogyne látnám, és erre számíthatunk egész nap, ekkor fog el engem a dafke. Ha jó idő lett volna, lehet, hogy nem is futok, de így?

Már csak azért is!

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!