Szöszi-NET (5.) Fő a frissesség!

Most éppen javában ebédet kellene készítenem, mert Dani is megérkezett tegnap (2016. május 3-án) éjszaka Londonból, de felfedeztem az alábbi videót Udvarhelyi Gyöngyvér barátnőmnél, és vesztemre megnyitottam. Elsodort magam mellől a nagy érzés, a bánat és az öröm, mely együtt már hatványozottan átvariálja a lelket.

Ti is élvezzétek, hagyjátok szabadon lelketek ajtaját! Amennyiben nem szabad, mert mondjuk mérges szömörce állja el a közlekedési útvonalat, akkor tisztítsátok meg az utat. A rozsdás zárat olajozzátok be, és tárjátok szélesre a nyikorgó ajtó szárnyakat, hogy az éltető napsugár ömöljön be rajta keresztül:

Jelszó: Fő a frissesség!

Fő a frissesség – ezt főleg magamnak mondom bíztatásul, hiszen egy hétig Dani „fogságában” fogok lélegezni, és néha így érzem magam e miatt:

Az érzések mindig váltakoznak bennünk. Sosem marad egyik érzés sem egy helyben, és ha rossz, nem engedjük „neki”, hogy befészkelje magát hozzánk véglegesen.

Szeressétek egymást inkább, ha nem tudjátok, hogyan kell, nézzétek meg ezt a gifet!

 

Nézzétek meg, milyen fantasztikus alapossággal van kidolgozva ez a madár! Ha csak a csőrét tanulmányozom, már az is kész csoda:

 

 

Ha figyelitek a gyöngysor útját, elálmosodtok:

 

 

Befejezésül pedig a kedvenc témámmal búcsúzom tőletek, a világító toronnyal:

 

 

Jó éjszakát, kedves Gyerekek!

ágy csók

 

A Szöszi-NET sorozat kedvelőinek ajánlom, hogy ebben a KATEGÓRIÁBAN  is nézzenek körül bátran: https://simonmara.com/category/szosszenetek/

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!

INSTAGRAM: simonmara54

(melyet ritkán látogatok)

Cikkajánló

2 thoughts on “Szöszi-NET (5.) Fő a frissesség!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Megjelent az új digitális könyvem!
>>>BELEOLVASOK!
Simon Mara: FACEBOOK SZERELEM

This will close in 20 seconds