A küzdelem nem más, mint egy, a múlt életünkből hozott batyu hátunkra kötve. Onnan nem tudjuk levenni, letenni az árok szélére. Amikor az ember azt mondja magában, hogy feladja, amiért annyit harcolt – legyen szerelem vagy valami, számára értékes feladat, munka, vadállatok megszelídítése stb…
Hirtelen minden megváltozik. Magától. Magától?
Nem hiszem. Talán azért történik ez az átütő változás, mert átadta terhét az égieknek, a piszkos sztratoszférának, a sziréneknek, a megfoghatatlan óriásoknak és lehetetlen istenségeknek.
Azt mondja magában:
„Uram, már eddig is véremet ontottam, előbbre nem jutottam. Rád nem hallgattam. Másra sem. Vége!
Most már leülök békében kis hokedlimre. Nem moccanok, csak legyen már vége!”
S így teszek. Meggörnyedve. Elernyedve.
S ekkor fent, a megfoghatatlan űrben a hatalmas noteszt én Istenem ölébe teszi, s benne egyet lapoz, mely fenyveseket betakar, völgyeket örökös árnyékban tart, s madarak halnak meg a magasban, mert szárnyuk nem mozdul semerre. S ekkor történik meg, amikor a nyál a szádban tanácstalan, s epéd is édeskéssé válik, ekkor változik valami.
Ez megfoghatatlan. S szörnyet hal a tett, síró gyerek már csak legörbülő szájjal, hüppög s eszét veszti a vadkutya helyett.
És a medve kibattyog a rekettyésből: mi ez a hatalmas nyüzsgés?
Ja? Mara feladta?
Akkor itt a világ vége.
Nem! Most kezdődik egészen elölről minden!
És most lazítsunk! Nem szeretném, hogy miután ágyba bújnátok, nem közelítenétek meg párotokat és nem simogatnátok meg bársonyos bőrét szeretettel!
Meg kell mondanom, hogy nem egyszer találkozhattok ezzel a kék, csíkos harisnyás tündérkével, akinek semmi köze a blogomhoz, de ő egy „vendégmunkás”. Időről időre foglalkoztatom.
Jó éjszakát, kedves Gyerekek!
A Szöszi-NET sorozat kedvelőinek ajánlom, hogy ebben a KATEGÓRIÁBAN is nézzenek körül bátran: https://simonmara.com/category/szosszenetek/
Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!
INSTAGRAM: simonmara54
(melyet ritkán látogatok)
