Sunyi szerelem (36.) Valami nem stimmel

 

Ismét eljött a szombat, a találkozás ideje. A család úgy tudta, hogy tárgyalni megyek. Hiába!

Ezek az ügyfelek! Bár tényleg előfordulhat, hogy csak hétvégén érnek rá, de most nem éppen

ez volt a helyzet. Megbeszéltük, hogy találkozunk. Otthonról szabályszerűen elmenekültem,

még előbb is, mint ahogy kellett volna, mert féltem, hogy látszik rajtam a hatalmas nagy

várakozással együtt járó izgalom. És ha a telefonhívása otthoni berekben érne, nem tudnám

palástolni az izgalmamat család-tagjaim előtt.

Fél tizenkettőkor már Márk lakhelyéhez közel várakoztam a piros Suzukimban. November

végéhez illően már hűvös volt, pláne ha valaki hosszabb ideig ücsörög egyhelyben a kocsiban.

Ráadásul pisilnem is kellett – szokásomhoz híven! Szólt a zene, a várakozás szülte

nyomorszint pedig nőtt a lelkemben. Észrevettem, hogy nem messze tőlem egy fehér kocsiban

szintén várakozik egy férfi. Legnagyobb irigységemre a nő, akire várt, nemsokára megjött.

Negyvenes éveiben lévő csinos, öntudatos szőke… Bezzeg Márk sehol. Semmi jelzés.

kávézás 3

Végül kénytelen voltam a túlélésre koncentrálnom. Bevonultam egy nem messze lévő kis

vendéglőbe, aminek valami olyasmi volt a neve, hogy „Vendéglő az öt szakácshoz”. Pár évvel

azelőttről emlékeztem rá, hogy milyen finom francia hagyma levest ettem itt egyik újságíró

barátnőmmel, akiről már ezer éve nem hallottam semmit sem.

A vendéglő kisebbnek tűnt, mint az emlékeimben. Ezen kívül hideg is volt – ami igen orbitális

hibának számított – és büdös. Hogy lehet egy vendéglő hideg és büdös?!

Már nem akartam tovább kavarogni azonban, mert közel volt a lakáshoz, és nem

ismertem a környéket. Vagyis nem volt tudomásom egy barátságosabb vendégmarasztaló helyiségről,

ahová beülhettem volna.

Pár asztallal tőlem harminc év körüli nők iszogatták az üdítőjüket, és gondtalanul

cseverésztek. Egy fiatal felszolgáló nő (aki alaktalanságáról már ilyen fiatalon is híres volt)

unottan csoszogott hozzám, hogy a szőlőlevemet felszolgálja. Attól kellett tartani, hogy menet

közben elalszik.

A folytatás nem marad el…

A beköszöntőt itt olvashatjátok el!

Az 1. részt itt olvashatjátok el!

A 2. részt itt olvashatjátok el!

A 3. részt itt olvashatjátok el! 

A 4. részt itt olvashatjátok el!

Az 5. részt itt olvashatjátok el!

A 6. részt itt olvashatjátok el!

A 7. részt itt olvashatod el!

A 8. részt itt olvashatod el!

A 9. részt itt olvashatod el!

A 10. részt itt olvashatod el!

A 11. részt itt olvashatod el!

A 12. részt itt olvashatod el!

A 13. részt itt olvashatod el!

A 14. részt itt olvashatod el!

A 15. részt itt olvashatod el! 

A 16. részt itt olvashatod el!

A 17. részt itt olvashatod el!

A 18. részt itt olvashatod el!

A 19. részt itt olvashatod el!

A 20. részt itt olvashatod el!

A 21. részt itt olvashatod el!

A 22. részt itt olvashatod el!

 A 23. részt itt olvashatod el!

A 24. részt itt olvashatod el!
A
 25. részt itt olvashatod el!
A
 26. részt itt olvashatod el!
A 27. részt itt olvashatod el!
A
 28. részt itt olvashatod el!

 A 29. részt itt olvashatod el!

 A 30. részt itt olvashatod el!

A 31. részt itt olvashatod el!

 A 32. részt itt olvashatod el!

A 33. részt itt olvashatod el!

A 34. részt itt olvashatod el! 

35. részt itt olvashatod el Mi történik valójában?

36. (Valami nem stimmel)

én csak a szám és a szemem

 Aki igényt tart a további blogjaimra, figyeljen egy kicsit jobban, mert a blogom linkje meg fog változni

az alábbira,

tehát nem a régi „csatornán” érkeznek elmés, magvas, meg nem ismételhető okfejtéseim. Legyetek TI IS RÉSEN! Ez nemcsak a férfiakra értem!

 

Cikkajánló

One thought on “Sunyi szerelem (36.) Valami nem stimmel

  1. Aw, this was a very nice post. In idea I would like to put in writing like this additionally – taking time and precise effort to make an excellent article… however what can I say… I procrastinate alot and certainly not appear to get something done.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Megjelent az új digitális könyvem!
>>>BELEOLVASOK!
Simon Mara: FACEBOOK SZERELEM

This will close in 20 seconds