Gyerünk a piacra!

Most szombat este, 18.45 van (2015. 10. 17.), Laci (férjem) elment az Etáékhoz vendégségbe, én meg itt gebedek a gépnél, hogy összeszedjem valahogy a mai blogom anyagát. Látszatra egyszerű, fotókat és videókat készítek és that’s all.

(A ház ura kevésbé díjazza, hogy nem lehet hozzám szólni, tehát elment vendégségbe Etusékhoz. Ott megkínálják sütivel meg jó szóval, én meg kompenzációként egy zacskó mazsolát és szőlőcukrot teszek magam mellé az asztalra.)

Azt hiszem, nem csak fotók készítéséről szól az egész, lehet ezt bonyolítani, ahogy csak belefér.

Végre kisütött a nap. Ennél nagyobb örömhírt már régen nem érzékeltünk a saját bőrünkön. Popi is úgy gondolta, ideje neki is a kertet háta mögött hagyni, hiszen hétvége van.

(Ebből a videóból gyönyörűen kihallatszik, hogy milyen úri módon raccsolok. Istenem!)

Az idő tova rebben, és mobilunkra nézve, felkiáltunk: Már ennyi az idő?

Természetesen ez a piac nem mostanában debütált, én is már több évtizede járok ide, de így, „fotós” szemmel csak mostanában. 
A piacon a szokásos nyüzsgés fogadott, amikor a színek, formák és különböző illatok ragadnak meg bennünket:

A kolbászos standról azt hiszem nem sokat kell mesélnem. Mindig van négylábú kosztosa is. Ez a kutya például simán egész nap flamózik, mert mindig kap a finom kolbászból. Úgy is néz ki.

A megfigyelések szerint csökken az őstermelők száma, mert kihalnak az igazi öregek, akik még együtt lélegeznek a kertjükkel, a gyümölcs fáikkal. Helyettük az egyen-gyümölcsök és -zöldségek jönnek „divatba”. A magyar ízek pedig világgá mennek. Jó lenne, ha nem lenne igazam. De az a büdös trendi…

Haza felé végig gurultunk a Kis-Duna partján, ahol a fák gyökerei girbegurbára formázzák a talajt, és „lencsevégre” kaptuk Lilikét és Bobit, a két kutyát – gazdástul.

A haza felé vezető út itt – úgy tűnik – mintha a Dunába eltűnne, pedig csak egy nagy kanyar következik:

Persze haza felé dolgunk akadt a Horgásztanyán. 

Itt találkozhatunk Gyulával, aki törzsvendég a törzshelyén. Ha nem ülne a megszokott asztalánál, ez olyan lenne, mint az út irányjelző táblák nélkül. Illusztris személyét nélkülözve szintén komoly válsághelyzet alakulhat ki a vízparti kocsma életében.

(Viszont Gyula tavaly meghalt, mintha érezte volna, hogy törzshelyét felszámolják, hiszen az egész  Horgásztanyát korszerűsítették. Ebben a blogomban a felújított Horgásztanyáról is láttok videót. (81. rész) Eki ismét haza színekben)

Ha úgy gondoljátok, hogy ennyivel megússzátok, tévedtek. Itt van egy teljesen ide passzoló versem! Vegyétek, vigyétek! 

A címe: ŐSZ-INTE BUDAFOKRÓL RÁCKEVÉRE MENVE

A Simonék félrebeszélnek sorozat kedvelőinek ajánlom, hogy a KATEGÓRIÁBAN nézzenek körül: https://simonmara.com/category/simonek-felrebeszelnek/

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!