Sunyi szerelem (25.)

 

Megint ugyanabba a folyóba

És ekkor volt az, hogy pár hónapra rá, amikor engem vérig sértett, és végképp lemondtam a vele való találkozásról, felhívott teljesen

teljesen váratlanul. Épp az APEH-nál ültem számlaegyeztetésre várva.

 

 

– Szia, láttam, hogy kerestél, visszahívtalak.

– Az kizárt dolog, hogy én kerestelek. Mernélek én háborgatni tégedet? Nem kerestelek, szia. – Ezzel letettem a telefont. Teljesen

ledöbbentem. Nagyon udvarias voltam, semmi szemrehányás meg balhé. Ez nem az én stílusom, de irtózatosan meglepett, hogy miért

hívott, mert én tényleg nem kerestem. Elegem volt már belőle tiszta

szívből, de úgy látszik, igazából még nem akart tőlem elválni. Egy kicsit még szadizott volna engem szívesen. Hát abból nem evett.

 

Aztán legalább egy-két évig kaptam olyan beazonosíthatatlan telefonokat, amikor valaki felhívott, nem szólt bele, gyanútlanul

bemutatkozom, de a másik nem mukkan meg. Leteszem, erre megint

csöng pár percre rá a telefon. Na, mondom, úgy látszik, rossz volt az

összeköttetés, de megismétlődik az előbbi néma jelenet. Szerintem ő volt, ki más szórakozna ilyennel?

 

Pár héttel karácsony előtt, kedd délután két óra. A budaörsi igazgatóság felső emeletén, ahol a sikercsapat dolgozott, a szokásos

munka-morajlás volt hallható. Viktor, a mi Viktorunk egyik kezében a

vezetékes telefon, de közben a mobilján kereste valaki. Tizenkilenc évesen kezdte el a biztosítós pályát, tehetséges srác. (Külön enengedélyt kellett kérni, hogy elkezdhessen biztosítósként dolgozni -fiatal évjárata miatt.)

Sajátságos, udvarias, kissé egyszerű, de célra vezető beszédhangja bal felől, jobbról Reményi Lujzi kedves hangja, mely a folyamatosságot

 

mindenféleképpen szolgálta. Ildikó, az igazságos főnök szintén munkájába merült. Én éppen felpattantam a helyemről, hogy Ildikóval

megvitassak valami komplikált ügyet, amikor csöngött a mobilom.

telefonálás

– Szervusz, Dan Márk vagyok. Találkozhatnánk 15 percre ma?

– Kicsoda? – hüledeztem. „Nem létezik, hogy Márk keres, de minek?” – villant át agyamon az elmúlt évek hiábavalósága.

 

Újból megismételte nevét, és megismételte kérését:

– Csak 15 percre szeretnék veled találkozni.

– Ezen a héten már nem érek rá, majd jövő héten. (Miképpen is lehetne vajon egy nőtől elvárni, hogy csak úgy, uk-muk-fuk találkozzon a

másikkal, amikor egy több éve nem látott, „semleges” ismerőssel is

csak hosszú előkészületek után lehet – esetleg! – ismét összefutni.

– Csak 15 percet kérek –, fogta szinte könyörgőre a férfi.

– Majd jövő hét elején megbeszélünk egy időpontot. Nagyon zsúfolt programom van egész héten. – És ezzel elbúcsúztam.

 

Annyira átsütött a hangomon a hitetlenkedés, hogy hirtelen mindenki abbahagyta az addig folytatott tevékenykedését, és beleszimatolt a

levegőbe. Igen, kétséget kizáró pillanat, ez már a történelmit súrolta.

Ilyen nem minden nap történik meg az emberrel!

Már legalább három, de inkább négy éve, hogy nem is beszéltünk egymással telefonon, pláne személyesen. Nagyon jól emlékszem,

hogy milyen aljas húzásai voltak a manusnak, így Önök, kedves Olvasóim is beláthatják, teljesen felfoghatatlan, miért keresett Márk.

Mikor elbúcsúztunk egymástól, lehuppantam székemre, és tíz

percig csak ültem magamba roskadva, és azon gondolkodtam, hogy

mit érzek valójában. Igazából azonban nem éreztem semmit sem.

Esetleg egy kis elégtételt, örömet, de semmi egyebet. Már régen kerestek engem úgy, mint nőt.

 

Rég elfelejtettem ezeknek a találkozásoknak az ízét, az előkészületek izgalmát, bizsergését.

Ha jó belegondoltam, nem is hiányzott. Volt nekem pár évvel ezelőtt még legalább öt éven keresztül olyan korszakom, amikor Márk után

fájt a szívem, és naponta többször saját kín tüskéimre voltam feltűzve,

mint egy levadászott lepke a gombostűre. És hányszor gondoltam

keserűen: meddig kell még nekem szenvednem és sóhajtoznom a másik nem képviselője után?! Mára már ezek a viharok azonban megszüntek.

Senki nem hiányzott a palettáról.

Kiegyensúlyozott voltam, egyensúlyban magammal és a külvilággal.

– Vajon mit akarhat? – tűnődtem félhangosan, nem hagyva nyugodni ez a telefonhívás.

A folytatás nem marad el…

 

A beköszöntőt itt olvashatjátok el!

Az 1. részt itt olvashatjátok el!

A 2. részt itt olvashatjátok el!

A 3. részt itt olvashatjátok el! 

A 4. részt itt olvashatjátok el!

Az 5. részt itt olvashatjátok el!

A 6. részt itt olvashatjátok el!

A 7. részt itt olvashatod el!

A 8. részt itt olvashatod el!

A 9. részt itt olvashatod el!

A 10. részt itt olvashatod el!

A 11. részt itt olvashatod el!

A 12. részt itt olvashatod el!

A 13. részt itt olvashatod el!

A 14. részt itt olvashatod el!

A 15. részt itt olvashatod el! 

A 16. részt itt olvashatod el!

A 17. részt itt olvashatod el!

A 18. részt itt olvashatod el!

A 19. részt itt olvashatod el!

A 20. részt itt olvashatod el!

A 21. részt itt olvashatod el!

A 22. részt itt olvashatod el!

 A 23. részt itt olvashatod el!

A 24. részt itt olvashhatod el!

Más, egészen más:

Sokan nem értik, miért blogolnak egyesek, pld. én. Minimum két dolog vezérel, egyrészt mert imádok közölni, másrészt az online marketing a pénzszerzés egyik igen speciális eszköze. Ha nem figyelek oda, még végül megtanulom, hogy lehet az interneten pénzt “csinálni”.

Simon Mara

marasimo@gmail.com

Skype elérhetőség:

simon.mara2

A Facebook-on itt veheted fel velem a kapcsolatot!

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted! 

S utána tedd a kezedet a szívedre…

Telefon számom: 06-20-9287-353

 

 

 

Cikkajánló

Vélemény, hozzászólás?