Ami kimaradt,
s bennem ragadt, mint a bogáncs. Milyen jó, hogy én vagyok blogom főszerkesztője (samesze is egyúttal), és nem hagyom, hogy témák ússzanak el a nagy semmibe. Ti se hagyjátok, hogy témák tünjenek el a fene-ködben. Menjetek utána, és lábánál fogva ragadjátok meg, ha egyéb módon már nem lehetséges.
Sok minden kimarad az ember életéből, és azt hiszi, hogy bepótolhatja majd, egy sokkal jobb, adandó alkalomkor. Törölj, törölj! Ez hamis vágány!
Más: egy iskola mellett haladtam el! Sajnálattal állapítottam meg, hogy a színes mozaik kockák olyan halványak voltak, mintha elfogytak volna a színek!
Szeretem, ha törődnek egymással az emberek. Főleg, ha velem. Azt kimondottan díjazom. Például pici, apró, puha puszikkal.
Éppen két órával ezelőtt mondta Laci: „Ha tudom, hogy te ilyen Facebook-őrült leszel, nem vettelek volna el feleségül!” Ugyan is már órák óta görnyedek a laptop-om felett – esős szombat lévén -, és vívom kétségbeesett csatámat a net Istenséggel. Késő bánat!
Most jöjjön az éjszaka és a nappal váltakozása képekben. A kettőség, mely állandó kísérő jelenség életünkben: „majd meghalok, annyira bánatos vagyok” és „és majd meghalok, annyira boldogság töltött el”. Jelen esetben Stratford:
Még egy „nappal és éjszaka” ablakból:
St. Paul’s Cathedral este, nappal más szemszögből:
Az angolok is leleményesek, nemcsak a magyarok. Corsan, tengerparti részen hihetetlenül megnő a parkoló helyek értéke, hiszen nem elég, hogy leverekedtük magunkat a helyszínre, a kocsit valahol ott kell hagyni. A birkalegelőt – jó idő esetén – kiadják napi 5 fontért parkolásért. Vigyázni kell, ha kiszállunk a kocsiból, ne legyen szaros a zoknink.
A témákkal úgy csapkodok, mint a tehén a farkával, mert a legyek zavarják. Titeket ez a váltás nem zavar. Pontosan úgy érzitek magatokat, mintha kényelmesen elhelyezkednétek a lakás különböző zugában, és habos kávét szürcsölgetve beszélgetnénk erről, arról.
Ha jó férfit láttam, mindig üldözőbe vettem, ha éppen úgy adódott. Ezt a skót ürgét nagyon nehezen tudtam egyáltalán lekapni. Nem hagyta magát, csak úgy száguldott. Érdekes módon a többi skót férfival is így jártam. Mintha csak tudták volna, hogy miben sántikálok. Rám volt írva?
London építkezésére sok minden jellemző, például a „csiki-csuki” ház. Ezt én nevezem így. Emlékeztek a Malom játékra, ahol – amennyiben a kis korongodat sikerül a sarokra biggyeszteni, akkor nyert ügyed van, mert – mindkét irányban tudsz haladni. Ezek a házak is pont ilyenek. Innen kapták tőlem a nevüket:
Na, és nem tudtam napi rendre térni a fölött, hogy miért használják előszeretettel – az új házaknál is – a sötétbe hajló, barna, fekete színt?
És persze ilyen házakban is laknak. Of course szerintem nem legálisan. Még a csóré, plafonról lelógó lámpát is láttam. Nagyon elkapott a menekülési ösztön, mikor ezen ház előtt tébláboltam:
A méhecskét szeretem – persze távolról – és tisztelem. A mézet meg kimondottan kedvelem. És a falon látható, dimenziós méhecskék nagyon megmaradtak bennem:
Az erről készült videót itt láthatjátok:
Meg kell mondanom, hogy ennek a kis picuri anyagnak az összehozásával elég sokat pepecseltem – több okból is. Ám a nehézségek ellenére sem lehetett lebeszélni erről az összeállításról. Nehezen búcsúztam Londontól, mint ahogy a nagy szerelmünket is nehéz szívvel engedjük el, ha mennie kell.
Befejezésül küldöm nektek a plafonon látható fény szívet!!! Hát nem pompás?
Az 1. részt itt olvashatod el!
A 2. részt itt olashatod el!
A 3. részt itt olvashatod el!
A 4. részt itt olvashatod el!
Az 5. részt itt olvashatod el!
A 6. részt itt olvashatod el!
A 7. részt itt olvashatod el!
A 8. részt itt olvashatod el!
A 9. részt itt olvashatod el!
A 10. részt itt olvashatod el!
A 11. részt itt olvashatod el!
A 12. részt itt olvashatod el!
A 13. részt itt olvashatod el!
A 14. részt itt olvashatod el!
A 15. részt itt olvashatod el!
A 16. részt itt olvashatod el!
A 17. részt itt olvashatod el!
A 18. részt itt olvashatod el!
A 19. részt itt olvashatod el!
A 20. részt itt olvashatod el!
A 21. részt itt olvashatod el!
A 22- részt itt olvashatod el!
A 23. részt itt olvashatod el!
A 24. részt itt olvashatod el!
A 25. részt itt olvashatod el!
Üdvözletét kűldi továbbra is csak innen, Londonból
Helyesbítek: Ráckevéről
Simon Mara
marasimo@gmail.com
Skype elérhetőség:
simon.mara2
És ha barangolni akarsz blogom lankáin,
VÁLTOZIK A blog HELYSZÍNe,
Az új LINK, MELY A NAPOKBAN VÁLT ERRE:
https://simonmara.com
Nagyon jó stílusban, élvezetesen tudjuk meg milyen is a nagyvilág, és sokat látható módon prezentálod élményeid. Nagyon tetszik, gratulálok!
Kedves Ági, köszönöm bíztató szavaidat. Blogjaimba beépítem lelkemet. Valószínűleg ez érzékelhető!