Sárkánygyík Szakosztály!

Feltette drága fiam Londonban a Windows 10-es programot a laptopomra, és hogy hogy nem, mire haza értem, a gépem repülő üzemmódba került. Ezt a jó Isten sem magyarázza meg nekem, miképpen. És valahogy nem tudtam használni egyre inkább a masinát. Tegnapra este már fel sem tudtam menni az internetre, ez – köztudottan – komoly bánatforrást jelent.

Ma reggel pedig elkarikáztam a komputer szakemberhez Ráckeve központjába, árulja el a nagy titkot.
A duci, kedves arcú adminisztrátor, a helyi Sárkánygyík Szakosztályból így szólt, miután megkértem, nézzék már meg, mi a hézag.
– Csak valami gombot elnyomtam -, védtem a magam hülyeségét.
– Nem lehet, mert nagyon sok munka van. Legfeljebb három nap múlva.
– Hááá-roooom nap múúúúl-vaaaaaaaaaa? -, jelenítettem meg érzelmi szintemet.

A nagy ribillióra a szakember, a három lábú, szőrös Isten is bekémlelt a nőstények térhelyére. Oda pillantott:
– Repülő üzemmód -, és egyet oda pöttyintett a gépemre.
– Tudtam, tudtam -, pillantottam diadalmasan a duci képűre -, hogy nem komoly a probléma.
És boldogan dalolva távoztam a piciny üzlethelyiségből.
A kerékpáromat a bolt előtt leparkoltattam és ki akartam nyitni a zárat a kulccsal. Azt hiszitek, hogy tudtam?
„Kit kérjek meg?” -, zakatoltam magamban kétségbeesve az újabb problémától elhomályosult szememmel.

A táplálkozási lánc megszakad

Arra jött egy szimpi fiatalember, és mikor kéz-közelbe jutott, épp a hatalmas sós perecébe akart harapni egy férfiasat.
– Kinyitná a biciklim zárját? -, kérdeztem kacagó gerle hangon. – Megfogom a perecét addig -, és már rántottam is el kezét a szájától, meghiusítva táplálkozási szándékát.
Az okos fiatalember látta, hogy ő addig nem szabadul karmaimból és nem kapja meg a perecét, amig ki nem nyitja a bringámat. Ám ahogy neki sikerült a zárat szóra bírni, már eszembe ötlött, hogy a két kis kulcs közül a pirosat kell használni. Én pedig a feketével bíbelődtem.

Szóval felpattantam kerékpáromra boldogan.
Haza megyek, és akkor újabb probléma özön öntötte el agyamat:
Hol az olvasó szemüvegem?????

Megkerült, ami nem is veszett el!

A táskámból kivett szemüveg-tokban nincs, tehát a boltban hagytam. Oké. Felpattanok megint a kerékpárra, és irány Ráckeve központja.

Amikor meglátott a három lábú Isten, picit elgyengült, de nem az örömtől.
– Talán itt hagytam a szemüvegem. Megtalálták esetleg?
A fiatal istenség megkérdezte telefonon kolléganőjét, aki közben elment ügyeit intézni -, nem találkozott-e a szemüvegemmel, aki azt válaszolta: NEM.

Haza felé zötykölődve bringámon, eszembe jutott, hogy hátha fent hagytam az emeleten, amikor a hajnali okosságaimat körmöltem. Igen, az emeleten volt.
Szóval megint haza karikáztam, és azt mondtam Lacinak:
– Na, legalább elmondhatom, hogy mára kimozogtam magamat. Futottam reggel, aztán kétszer bekarikáztam a központba. Ma eleget edzettem.
– És akkor most jövök én, mert megduglak.
– Oké -, mondom én nevetve -, de előbb még belakom az internetet.

Amikor felmentünk a szobámba, azt mondta az én hites uram:

– Megérte, hogy elmosogattam.

A Simonék félrebeszélnek sorozat kedvelőinek ajánlom, hogy a KATEGÓRIÁBAN nézzenek körül: https://simonmara.com/category/simonek-felrebeszelnek/

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!