Futás!

Imádom Budafokot. Ahogy meglátom az út mentén a „Welcome” táblát, rögtön úgy érzem, haza érkeztem. Egyszerűen megnyugtat.

Pár évvel ezelőtt építettek  Budafok centrumában egy Promontor üzletközpontot. Ez egy patkó alakú, egy szintes épület, benne néhány bank, Okmányiroda, cukrászda és más  cukiság található.

Ma épp arra volt dolgom, és éreztem, hogy a vízháztartásom kezd fejre állni. Tehát akcióba léptem. Addig intézkedjünk, amíg lehetséges. Régi rémálmaimból visszamaradt élmény nyomán felmentem a patkó egyik végébe, és benyitottam a női vécébe. Azaz benyitottam volna, mert zárva volt.

Közel s távol sehol egy teremtett lélek. A szomszédban egy számítástechnikai cucokkal foglalkozó vállalkozás. Benyitottam, ahol két fiatal ember tevékenykedett. Ők felvilágosítottak, hogy ha komolyan gondolom, akkor le kell mennem a földszintre, a patkó közepében levő  bankhoz. Ott, mellette állítólag egy biztonsági őrre bukkanok, akinek a kezében a megoldás kulcsa.

„Remek” -, gondoltam magamban.

Nem volt mit tennem, lecaplattam. Ám a biztonsági őr valami biztonságos helyen lehetett, nem találtam, helyette viszont egy kis kanyart megtéve egy kuckóba nyitottam be. Két szaki-szerű férfi ült bent.

És miután náluk is feltettem a körkérdésemet, felvilágosítottak, hogy ha tényleg meg akarom őrizni maradék emberi méltóságomat, akkor keressem fel az Okmányirodát. Szerencsémre nyitvatartási időben mentem.

Na most, ha valakire sürgősebb késztetés jön rá, hogy neki feltétlenül ellenőrizni kell a XXII. kerületi Önkormányzat fenhatósága alá tartozó illemhelységek egyikét, akkor irtó nagy bajba kerülhet. Különösen, ha nincs szerencséje a csiki-csuki játékot illetően, és nem találja a megfelelő embereket, akik eligazítják őt.

– Bezárják a vécét, mert a csövesek összepiszkítják a kövezetet. Óránként kellene takarítani azokat a vécéket, de arra meg nincs pénz.

Óriási! Van egy férfi, egy női és egy mozgáskorlátozott emberek részére kialakított mellékhelyiség. Ám hiába vannak ezek a budik, ha nem lehet ezeket használni.

Ha nem lehet használni, akkor viszont feleslegesen van három helyiség, amelynek semmi haszna, sőt! Félrevezetik az embert, mert azt hiszik, hogy „igen”, miközben „nem”.

Javaslom, hogy a három helyiséget alakítsák át egyetlen helyiséggé, és akkor máris akár egy üzleti vállalkozásnak is kiadhatják. Netán egy fonalgombolyító kft-ét is létrehozhatnának, ahol használt pulóvereket gombolyítanák fel. A nagy családosoknak pedig ezeket a fonal gombolyagokat oda tudnák ajándékozni. Esetleg süket-némáknak indíthatnának kedvezményes nyelvtanfolyamokat, vagy csirkekeltetőt is létre lehetne hozni itt történetesen. De még ezer variáció cikázik bennem.

Ez a nyílvános vécé – mely létezik bár, de még sincs – olyan, mint egyes párkapcsolatok, ahol azt mondják a másiknak, hogy „szeretlek”, de mindjárt ott van igazából: „látni sem bírlak”.

Én mosom kezeimet. Épp ideje!

De ne rohanjatok még el, nézzünk szét, mi újság a nagyvilágban?

Ausztrália:

Renee a sűrűn lakott Sydneyből költözött ki egy csendesebb területre, ahol a kültérre épített fürdőszobáját teljes nyugalommal tudja élvezni a fákkal és bokrokkal körülvett telkén.

 

Egyesült : Királyság:

Az Észak-Londonban élő June egy különleges víz nélküli komposztáló vécét használ, amivel kerti növényeit tudja táplálni.

India:

Az indiai Katra faluban élő  Saritadevi nem használhatja a házban lévő vécét, így a közeli földekre kénytelen kijárni. 

Mozambik:

A Mozambikban élő Assucena 30 emberrel osztozik ezen a vécén.

 Brazillia:

A Rio de Janeiro favelláinak egyikében élő  16 éves Lorenának nincsen vécéje, de azt mondja keményen dolgozik, hogy építhessen egyet. Vizet csak csütörtökön és vasárnap tud venni, amikor nyitva vannak a csapok.

 

 Japán:

A Tokióban élő 61 éves Eiko a közeli bevásárló központ vécéjébe jár, hiszen ezek a mosdók extrém példái a magas higiéniai elvárásoknak és sokrétű funkciókkal rendelkeznek. A fűthető ülések mellett térhatású zene, telefontöltő, TV vagy talpmasszázs is hozzájárulnak a kellemes élményhez.

 Banglades:

Rubina Bangladesvárosában, Dakkában él, ahol a házuktól 20 méterre lévő közösségi vécét használja.

 

A példákat a Érdekes Világ.hu oldalról szedtem Illemhelyek a világ különböző részein címen. Természetesen tudom, hogy még Ti is tudnátok jó pár érdekes sztorit elmesélni. Rajta! Ne tartsátok magatokat vissza!

Cikkajánló

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük