Sunyi szerelem (20.)

Nasi, akit szeretni lehet!

2000 elején megjelent második verses kötetemnél megint elhatároztam, hogy beküldöm az új verses kötetet ugyanannak a riporternek, akinek az első kötetet is, de a nevekkel hadilábon álltam

világ életemben. Így aztán sikerült egy másik riporternek címeznem.

Ez nem volt más, mint a tudatalattim közreműködése, mert Nasi hihetetlenül szimpatikus volt, amikor láttam a tévé képernyőjén 

keresztül. Egy végtelenül érdekes, színes, kreatív ember benyomását tette rám. Mindig is kapcsolatba akartam vele kerülni, de ez csak egy

vágyálomnak számított.

Mind ez ideig… Ugyanis szórakozottságból Nasinak címeztem a borítékot, és ő kapta meg a verses kötetet.

 

Épp ültem az orvosi rendelőben, amikor csöng a mobilom.

 

– Szervusz, Mara. Sohasem hallottam rólad, de feltétlenül meg akarok ismerkedni veled. Fantasztikusak a verseid – áradozott a srác,

miközben teljesen elolvadtam a gyönyörűségtől.

– Tetszett, hogy nem sokat körülményeskedtél – folytatta nagy lelkesedéssel a fiatal tévériporter -, ki is vagy valójában. Bár a verseid

sokat elárulnak magadról. Egy biztos, csak a mobil számodat adtad meg, úgyhogy kellően felkeltetted a kíváncsiságomat. Találkozzunk,

személyesen szeretném neked megköszönni.

Örömöm határtalan volt.

– Tessék, tessék – ujjongott a szívem -, van, akinek tetszik, mit tetszik, rajong az írásaimért, csak ez a Márk nem akar elismerni. Illetve elismeri, de csak módjával, épphogy zárójelben.

Ahogy érzékeltem, nem csípi, hogy bármiben az ő felséges személye felett állhatok. Ez neki nagyon nem tetszik. Azt szeretné, ha

fordítva lenne. Abból nem eszik – gondoltam. Mi, ketten igen csak

megtestesítjük az örök harcot nő és férfi között.

elemér és én átméret.

 

A folytatás nem marad el…

 

A beköszöntőt itt olvashatjátok el!

Az 1. részt itt olvashatjátok el!

A 2. részt itt olvashatjátok el!

A 3. részt itt olvashatjátok el! 

A 4. részt itt olvashatjátok el!

Az 5. részt itt olvashatjátok el!

A 6. részt itt olvashatjátok el!

A 7. részt itt olvashatod el!

A 8. részt itt olvashatod el!

A 9. részt itt olvashatod el!

A 10. részt itt olvashatod el!

A 11. részt itt olvashatod el!

A 12. részt itt olvashatod el!

A 13. részt itt olvashatod el!

A 14. részt itt olvashatod el!

A 15. részt itt olvashatod el! 

A 16. részt itt olvashatod el!

A 17. részt itt olvashatod el!

A 18. részt itt olvashatod el!

A 19. részt itt olvashatod el!

 

Más, egészen más:

Sokan nem értik, miért blogolnak egyesek, pld. én. Minimum két dolog vezérel, egyrészt mert imádok közölni, másrészt az online marketing a pénzszerzés egyik igen speciális eszköze. Ha nem figyelek oda, még végül megtanulom, hogy lehet az interneten pénzt “csinálni”.

Akit érdekel egy új, ütős megoldás, iratkozzon fel az ingyenes hírlevelemre, vegye fel a kapcsolatot velem, és hadd szóljon!

Simon Mara

marasimo@gmail.com

Skype elérhetőség:

simon.mara2

A Facebook-on itt veheted fel velem a kapcsolatot!

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted! 

S utána tedd a kezedet a szívedre…

Telefon számom: 06-20-9287-353

 

 

Cikkajánló

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük