Sunyi szerelem (19.)

A véletlenek sosem véletlenek

Ültem a buszon, és láttam, hogy fiatal – 30 körüli – srácok elmélyülten beszélgetnek. Közülük az egyik, egy magas, hosszú bőrkabátban, speciális, ovális arcú, sötét szemű, kimondottan művész figura –

hosszú szárú, bőr bakancs a lábán – elővesz egy mappát, és abból veszi ki sorban rajzait.

Nagyon tetszettek oldalnézetből is. Elhatároztam, ezt az élményt nem hagyom csak úgy kirepülni az ablakon. (Mindig bejöttek a hirtelen bevillanó belső instrukcióim, amikor akár a kényelmi zónámból is ki

kellett lépnem.) Mikor leszállt a srác a buszról, én követtem, és elszántan utána siettem.

– Ne haragudjon – loholtam a nyomában -, nem szokásom, hogy férfiakat szólítsak le, de néha szakítani kell a hagyományokkal. Megláttam a rajzait, nagyon tetszettek. Egyébként Simon Marának hívnak.

– Engem Zách Attilának – mosolyodott el barátságosan a férfi.

– Ha tegeződhetnénk, hálás lennék. Ugye Lehet?

– Persze – egyezett bele a bőrkabátos.

– Tehát – vettem egy nagy levegőt -, azért szólítottalak meg, mert megtetszettek a rajzaid, és a most megjelenő verses kötetemhez keresek grafikust. Szerintem téged éppen jókor sodort elém a jó Isten.

És csakugyan klasszul sikerült ez a szövetség. A második kötettel sok barátra tettem szert.

Olyan ismerős és ismeretlenek szóltak hozzám az elismerés legmagasabb fokán, akik többek között azt mondták, hogy álmukban nem gondolták volna rólam, hogy ilyen nagyszerű verseket írok. Nagy

meglepetésemre nem csak nők, hanem szép számban férfiak elismerését is kivívtam.

(Amikor beküldtem az első kötetem egy tévé-csatornába, kényesen vigyáztam arra, nehogy Márk megszimatolja, mert a húga is ott dolgozott annál a tévénél, ezért a borítékra egészen más címet írtam

a feladóhoz, mint ami az én lakhelyem. A későbbiekben kiderült, hogy az óvatoskodásom teljesen felesleges volt, hiszen Márk akkor is

megtudta, mire készülök, de hogy honnan, ez örök rejtély maradt. Egy

biztos: amikor bementem a tévé-felvételre, ezt mondta az egyik ott dolgozó férfi:

– Úgy könnyű megjelenni a képernyőn, ha van itt ismerősöd, mint a Márk húga. – Csak kapkodtam levegő után a csodálkozástól, hiszen

épphogy nem akartam a másik tudomására juttatni az akciót.

Amikor szépen lezajlott a felvétel, elmenőfélben szúrós szemekkel, áthatóan fürkésztem a zárt ajtókat, a lépcsőfordulót, a falakat, hátha

előbukkan Márk valahonnan.. Elhaladtam lassan a portás-fülke előtt, és szinte a nyelvem hegyén volt: – Tessék mondani, Márk benn van? -, de nem egy hang nélkül távoztam.

Elöntött a fájdalom, a magamra erőszakolt fegyelem, mintha tüske

ruhát viseltem volna aznap. Ahogy kiléptem az épületből, alaposan néztem körül, a szemben levő épületeket, autókat stíröltem, hátha

meglátom a férfi alakját. De semmi földöntúli jel…

A folytatás nem marad el…

A beköszöntőt itt olvashatjátok el!

Az 1. részt itt olvashatjátok el!

A 2. részt itt olvashatjátok el!

A 3. részt itt olvashatjátok el!

A 4. részt itt olvashatjátok el!

Az 5. részt itt olvashatjátok el!

A 6. részt itt olvashatjátok el!

A 7. részt itt olvashatod el!