Ne várjatok tapsra!

Egész pénteken vártam, hogy elálljon az eső! Elállt? Nem! Elmentem futni? Igen!

És végül „sikerült” eltévednem megint? Naná! Úgy tudtam magamat a helyes útra visszaterelnem, hogy amikor rajta kaptam magamat a tévelygésen, felfedeztem azt az enyhén szólva is illuminált, középkorú férfit, akit húsz perccel előtte ugyanabban a testhelyzetben hagytam ott a kereszteződésben.

Usanka sapkája elgondolkodva szemébe húzva, bal lábát pedig óvatosan maga előtt tartva, mint a gólyák, amikor a mocsárban meggondolatlan békákra vadásznak. Tényleg illet a meleg nyári este hőmérsékletéhez fejfedője.

Gyakorlatilag ott tette fel magának a kérdést: to be or not to be!

Megköszöntem neki a szíves útba igazítást, és tovább ügettem boldogan.

(Vajon esős időben hogy férnek be ebbe a vendéglátó helyiségbe ezek a drága emberek? De legyen ez az ő dolguk!)

Azt tapasztaltam, hogy a kocsmák bezzeg hangosak, munkálkodnak bennük a cimbalmosok, és a hétvégét ünneplő angolok lelkesedését még a folyamatosan permetező eső sem hűtötte le.

(Olvassátok el a pénteki, londoni beszámolómat, mely a hétvége ünneplésére fókuszál!) 

Érdekes, ilyenkor mindenki beljebb tud hatolni a kocsma belsejébe, pedig nem gumiból vannak a falai.

Még egy husky kutya gazdája is befért az ajtón. Igaz csak lapjával. Viszont magával vitte kutyáját is. Lehet, hogy ezért engedtek neki utat?

Mire jó egy szánhúzó kutya a nyári napokon?

Üdvözletem küldöm Londonból, Mara:

 Az 1. részt itt olvashatod el!

A 2. részt itt  olashatod el!

A 3. részt itt olvashatod el!

A 4. részt itt olvashatod el!

Az 5. részt itt olvashatod el!

A 6. részt itt olvashatod el!