Üljünk be a kocsimba
Egy mély, kerek kivágású, elől gombos, jó, hosszú, bokát verdeső, könyökig érő, neonos zöld színű, lenvászon ruhát vettem fel, az egyik kedvencemet. Egy iparművész barátnőm által készített költeményt. (Egyáltalán nem kihívó, viszont igen nőies szabású, egyedi ízű.) Mire oda értem, már zuhogott az eső, így beálltam a tető alá, nyugodtan várakoztam.
Egyszer csak, váratlanul a semmiből előbukkanva rám köszönt a férfi:
– Te nem vettél észre? –, kérdezte hitetlenkedve.
– Persze, hogy nem. Annyira vak tudok lenni –, védekeztem, és ez tényleg igaz.
Egyszer édesanyámmal találkoztam otthon – már gimnazista lehettem -, Dunaújvárosban az utcán, és miután három-négy méterrel elhaladtunk egymás mellett, akkor jöttünk rá mindketten: mintha valaki „ismerőst” láttunk volna. Ezt a hihetetlen szórakozottságot valószínűleg tőle örököltem.
– Üljünk be a kocsimba –, javasolta a fiatal férfi, és határozott léptekkel elindult az autó irányába.
– Jó –, egyeztem bele, bár egy kicsit furcsállottam, miért nem ülünk be inkább egy sörözőbe, vagy ehhez hasonlóba, de a szokatlan javaslattól eltekintve nem találtam ebben semmi kivetnivalót. A kis Polskiban szűk a hely, Márk betöltötte a vezető ülést teljesen nyurga alakjával, az anyós ülésen meg én próbáltam magam érvényesíteni.
Kint zuhogott az eső, bent pedig nőtt a feszültség. Kézzel fogható volt ez. Egészen elhúzódtam a jobb oldali ajtóhoz tapadva, mintha a férfi hatását akarnám ellensúlyozni.
A Paksi Atomerőmű kevesebb energiát termelt ugyanabban az időben, mint mi az alatt a fél óra alatt.
Hogy oldjam a feszültséget, zavartságomat palástolva azt mondtam:
– Írtam idefelé jövet egy verset, felolvasom. Jó? – Mintha író-olvasó találkozóra jöttünk volna össze.
– Nem, előbb adjál egy csókot.
Az addig szelíden legelésző lovak hirtelen száguldó paripákká változtak volna. Erre egyáltalán nem számítottam. Isteni jó természetemnél fogva azonban mindenbe beleegyezek,
amiben nem látok semmi kivetnivalót, de azért meg próbáltam a saját elképzelésemet egyengetni.
– Előbb elolvasom a versem. – Úgy gondoltam, hogy ha felolvasom írásomat, abból baj nem történhet.
– Nem, előbb adjál egy csókot – mondta a makacs ember, aki engem a későbbiekben „erőszakos” némbernek tartott, pedig ő legalább akkora önérvényesítő volt, mint én, csak senki sem szembesítette ezzel.
Megfogtam a férfi jobb keze fejét, és a tenyerébe csókoltam:
– Így gondoltad?
– Nem teljesen.
Az érv és az ellenérv csókká feszült…
A folytatás nem marad el!
A beköszöntőt itt olvashatjátok el!
Az 1. részt itt olvashatjátok el!
A 2. részt itt olvashatjátok el!
A 3. részt itt olvashatjátok el!
Más, egészen más:
Sokan nem értik, miért blogolnak egyesek, pld. én. Minimum két dolog vezérel, egyrészt mert imádok közölni, másrészt az online marketing a pénzszerzés egyik igen speciális eszköze. Én egy ilyen online marketing rendszerben vagyok benne, konkrétan az Empower Network Marketingben, ahol megtanítják velünk, tevékenységünkkel hogyan tudunk egyre hatékonyabban bevételhez jutni.
Akit érdekli egy új, egy ütős megoldás, iratkozzon fel az ingyenes hírlevelemre, vegye fel a kapcsolatot velem, és hadd szóljon!
Simon Mara
marasimo@gmail.com
Skype elérhetőség:
simon.mara2
https://www.facebook.com/simon.mara.14
Mit piszmogtok? Eltelik az élet! Legyetek kíváncsiak!
Hadd öregedjetek meg minél előbb!
Ne csak én!
Amennyiben a blogok között szeretnél
barangolni, itt megteheted!
Mobil számom: 20-9287-353