A kis paparazzi

Utazni jó. Várni valakire, akit szeretünk jó. De hiába várni valakire, az sz…r ügy!

Tegnap (2015.02.24.) megérkezett egy szem fiam. Kislattyogtam a Liszt Ferenc reptérre, miközben magamban halkan dudorásztam. Előre örültem annak, hogy így, statisztikailag is szemlélődhetek majd a repülőtéren.

Megbeszéltük fiammal, kedden 9 órakor legyek a Liszt Ferenc reptéren. Rendben. Átverekedtem magam a városon, és már ott tolongtam a váróteremben, várva a nagy találkozásra. Ám a nagy táblán ez a londoni járat valahogy nem volt feltüntetve, csak 11 óra körül. „Nem baj, késik a gép. Van ilyen” -, gondoltam. Példának okáért januárban, mikor kint voltam Londonban több mint két órával később érkeztem meg a tervezettnél.

https://www.youtube.com/watch?v=njgVh1HYeXM

A biztonsági emberek is természetesen feltűntek a „segéderővel”, Kirával, a fekete kutyával. Az őt pórázon vezető, nagyon szimpatikus fiatalembert hiába is kérdeztem. Természetesen, hiszen tudtam, megszegné a titoktartási kötelezettséget, ha bármi információt adna ki nekem. Pedig a harminc év körüli férfinak az egész arcberendezése annyira hasonlított Kiráéhoz, az egy éves nőstény kutyához, akit folyamatosan képzik. Keskeny arcél, mondhatom: nemes vonásokkal, a szeme apró, de vallató és acélszürkébe hajló. Pont olyan, mint a kutyáé.

Szóval vártam, és közben ismerkedtem. Nézelődtem, egyik legkedvesebb foglalkozásomat űztem: az embereket skubiztam, osztályoztam, fíröltem (vigyázat, ezt a szót helytelenül írtam le!).

https://www.youtube.com/watch?v=kMB8CcUsh34

A kis montázs videók így születtek.

https://www.youtube.com/watch?v=K_A1RmD5vdI

És akkor befutott Nyina gazdija, Betti, aki 50 napot téblábolt Vietnámban. Annyira felkapott hely lett ez a Vietnám!. A videóhoz szerintem nem kell hozzá fűznöm sokat, hiszen a képkockák magukért beszélnek. 

https://www.youtube.com/watch?v=OtB4w8EJQsw

Nem akarlak annyira fárasztani benneteket, de már délután 14.00 óra volt, és hiába hívtam Danit, ki volt kapcsolva, tehát még csak meg sem tudtam beszélni vele, mi a nagy fennforgás. Aztán végül haza kullogtam: lesz, ami lesz. Haza érve Budafokra, kiderült, hogy ő este 9-et értett.

Jah, kérem, nekem az este 9 mindig 21 óra.

És rengeteg mindent láttam, miközben várakoztam.

https://www.youtube.com/watch?v=Gh3ssKa6QVE

Láttam könnyeket szemek sarkában, de nemcsak nőknél, hanem meglett férfifaknál is. Nem igaz, hogy a férfiak nem éreznek semmit sem, hogy érzéketlenek, mint a fatuskók. Az viszont igaz, néhányan annyira elnyomják érzelmeiket, hogy már megkövülnek a vonásaik. S ettől nem csak kifelé, de befelé is szúrnak.

Kedvenc légi kisasszonyaim is feltűntek a színen, munkából a szállodájukba tartva:

https://www.youtube.com/watch?v=quXbjN8zN1M

Abban a pár órában elfelejtettem a pitiáner ismerőseimet, a búval baszott gondolataikkal együtt. A torzsalkodásaikat, a lökdösődéseket, a primitív értetlenkedéseiket, a penészes irigységüket. Csodálatos élet-igenlő légáramlatokat tapintottam ki, lüktetett az öröm, a meghatottság, a boldogság. Magával sodort a nagyvilág üzenete: Gyerekek, továbbra is szép az élet!!!!!!!!!!!!!!!!!

Na, és amikor már tudtam bizonyosan, hogy fiam is feltűnik a kanyarban, a videófelvevőm készenlétben tartottam.

Nyílt a tükrös ajtó, és a keretben feltűnt teljes életnagyságban a „gyerek”. Nem akartam hinni a szememnek. Olyan jól nézett ki, annyira helyes pofa volt, hogy nem tudtam beazonosítani a „repülő tárgyat”. Már csak akkor kapcsoltam, amikor egészen a közelembe ért. Na és persze, semmi puszi vagy ehhez hasonló, mint komoly üzletember, rögtön a pénzzel kapcsolatban kezdte instrukcióit hinteni. Ez ő, az én fiam, Dani:

https://www.youtube.com/watch?v=WL8qhSz7sUw

Más, egészen más:

Én egy online marketing rendszerben vagyok benne, konkrétan az Empower Network Marketinben, ahol megtanítják velünk – aki tanítható -, tevékenységünkkel hogyan tudunk egyre hatékonyabban bevételhez jutni.

Akit – a fentiek ellenére – érdekli egy új, egy ütős megoldás, iratkozzon fel a hírlevelemre, vegye fel a kapcsolatot velem, és had szóljon!

Simon Mara

marasimo@gmail.com

Skype elérhetőség:

simon.mara2

https://www.facebook.com/simon.mara.14

Mit piszmogtok? Eltelik az élet! Legyetek kíváncsiak

Had öregedjetek meg minél előbb!

Ne csak én!

Ha valaki szeretne szörfözni a blogjaim között,

hajrá!

És akkor rájöhettek, miért vannak kibukva a család férfi tagjai.

Hát igen, ha valami nem tetszik, kiteszem a Facebook-ra.

I love FACEBOOK!!!!!!!!!!!!!!!!

 

 

 

Cikkajánló

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük