A nagyok homokozója: a KASZINÓ (3.)

A CasinoAkadémia.com oldalon sok érdekességet megtudhatunk. Többek között azt, hogy a Hippodron épületet 2012-ben 40 millió angol fontból, 30 hónapos renoválást követően felújították.

(By the way, drága fiamat innen is kitiltották.)

HIppodron belülről átmr.

Az átadási ünnepségen Boris Johnson, a londoni polgármester ezt az új szórakoztató központot egyrészt a befektetések Mekkájának nevezte. Másrészről pedig egész London végre birtokba vehette 30 hónap után ezt a történelmi fontosságú épületet. (Meg kell jegyeznem, hogy ez a „felnőtteknek” szóló játszótér elsősorban a nagyoknak szól!) Harmadrészről pedig több száz állást teremtettek az épület beüzemelésével (na, és itt vannak a kicsik, akik meg gályázhatnak).

A háromszintes exkluzív belső terekkel és a legkorszerűbb technológiával rendelkező kaszinó 20 slotnak, 5 tombola rulett, 8 baccarat, 13 kártya és 51 egyéb asztalnak ad otthont, ezek többsége baccarat, sic bo és craps.

A kaszinó mellett helyet kapott még egy 180 férőhelyes színházterem, 150 fős étterem, 4 privát étkező, 5 bár, és kétszintes dohányzóterasz is.

Csak érintőlegesen – na, nem annyira érintőlegesen, ahogyan azt gondolnátok! – meglegyintjük a monay élő, lüktető tartozékait.

szemek 2. átm

Ahol lószar van, ott veréb is akad. „Mi van?” Ez pont olyan, hogy ha látom a Napot felkelni, a sugaraiban is fürödhetek. Valószínűleg a „szép lányokra” mindig is szükség volt, amióta a világ világ. Hogy miért? Persze én ezt csak női megérzés szerint mondhatom. Szívesen hallanék véleményeket a férfiaktól ebben a témában. Tudom azonban, hogy ők inkább hallgatnak, mint tehénlepény az út közepén.

szemek

Játsszák a jó fiút, mint aki tízig sem tud számolni. Egyesek úgy adják elő, hogy az a valami, ami a két lábuk között van, a méregtelenítés egyik eszköze, csak slaggolásra alkalmas. 

Amikor a papucsok és az örömlányok találkoznak

szegény egy szem férfi átmér.

A Gentleman’s egy éjszakai club, ahol a táncosnőket, ha megfizetik, a kéjek vonaglása násztánc ellejtésén kívül egyéb szolgáltatásra is kaphatók – nem elítélendő módon. Mindenki olyan eszközzel él, amilyennel rendelkezik. Tiszta sor. Mert Ilonka néni beton-csámpás lábaitól – még fiatal éveiben sem – indulnak be a férfiúi hormonok. Ki tudja, miért.

nőci átméret.

Na most az ősi mesterséget űző lányokra meg azért van szükség – még 1x mondom, ez csak az én véleményem -, mert otthon pld. esetleg a férfiak „papucsok”, és nem ismerik el az ő-férfiúi felsőbb-rendűségüket. Nem ismerik el, hogy ők a teremtés koronái. Viszont pénzért meg tudják vásárolni, hogy arra a kis időre legalább térdre kényszerítsék a gyengébbik nem eme kiválóságait.

Viszont az is igaz, hogy nő társaimmal kapcsolatban is felmerülhetnek hiányosságok. Amikor egyszerűen nem akarnak egy személyben – vagy nem tudnak – anya, napszámos, házi robot, bikavadító szerető lenni. De ez egy újabb témát foglal magába természetesen…

marasimo@gmail.com

Skype elérhetőség:

simon.mara2

https://www.facebook.com/simon.mara.14

Mit piszmogtok? Eltelik az élet! Legyetek kíváncsiak

Had öregedjetek meg minél előbb!

Ne csak én!

Itt olvashatjátok el az 1. részt!

Itt pedig a 2. részbe kukkanthattok bele!

Cikkajánló

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük