Simonék félrebeszélnek (6.) Céklaháború

 

Bírom, amikor Laci férfiúi magasrendűségét akarja éreztetni velem.

  • Aztán jól ízesítsd meg a céklát! Ne úgy, mint a múltkor!

  • Micsoda??? – , háborodok fel jogosan. – Mikor? Te álmodsz. Én tudom a világon a legfinomabbá varázsolni, és te kishitű vagy velem szemben?

A felháborodástól – esküszöm – nem kaptam levegőt. Eleve lenyom, már eleve földközelben tart.

Ez hervasztó! És még csak észre sem veszi, hogy milyen jó légkört tud így az én párom maga körül kialakítani pillanatok alatt…

Erről a Tatus jut eszembe, férjem édesapja, aki fotó művész volt. Első éveinkben, legalább három évet együtt éltünk Tatusékkal. Ők soha nem szóltak bele a dolgainkba. Becsületükre legyen mondva, pedig a „szájukban” éltünk.

Egy műteremben voltunk elszállásolva, egy ágy volt a „birodalmunk”. Igen fontos kelléke a fiatal pároknak ez a bútordarab.

Abban az időben nem voltak cuccaim, szekrény gyakorlatilag nem is kellett ezért. Emlékszem, ha jöttek szombaton vagy vasárnap fényképeket készíttetni – akár – a reggeli órákban, akkor nekünk fel kellett pattannunk. Na most ezt nem mindig a legjobb időpontban történt. Szóval nem volt könnyű… Ám nem erről akartam szólni nektek, hanem Tatusról, aki – sosem felejtem el – oda állt a konyha ajtóba, és azt kérdezte:

  • Tettél bele elég sót? Nem égetted oda? -, miközben anyósom, drága Ilu mama serénykedett a konyhában.

Nem lett volna ezzel a gondolatsorral semmi probléma, ha tudta volna a vár ura egyáltalán, mi is rotyog a fazékban.

Ezt a hagyományt akarja Laci tovább vinni.

  • Te miért nem szereted, ha a kamerát előkapom? -, kérdeztem Lacit.

  • Mert az nem probléma, amit te elő akarsz kapni.

  • Igazán? Ja, értem! Mert NEKED AZ NEM PROBLÉMA, de nekem pedig az.                                Ám amikor bekapcsolom a kamerát, hogy rögzítsem a kialakult helyzetet, Laci megváltozik, hirtelen jó fiú lesz, kicserélődik.

Tehát minden rosszban van valami jó – ez tuti. Ezen túl ha valami nagyon bántja a bögyömet, egyszerűen bekapcsolom a kamerát.

 

A Simonék félrebeszélnek sorozat kedvelőinek ajánlom, hogy a KATEGÓRIÁBAN nézzenek körül: https://simonmara.com/category/simonek-felrebeszelnek/

habos felső plusz kalap

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!

INSTAGRAM: simonmara54

(melyet ritkán látogatok)

 

Cikkajánló

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük