(Ilyen áttetsző szeretnék lenni magam számára. Ilyen áttetsző és egyértelmű, mint a beköszöntő illusztrációmban.)
Olvastátok a ma (2015. április 17.) elkészített blogomat? Nem? Én sem! Ugyanis a gépem vagy a blogrendszerem úgy, ahogy volt, lenyelte. Leírom frappánsan, olyan Simon Marásan, erre elszáll a nagy semmibe.
Tudjátok! Van egy téma, leül az ember a géphez, és az ujjak maguktól mozognak!
Arról írtam: mennyire ideges és feszült vagyok, ha úgy érzem, hogy a magam által elgondolt feladatok sarokba szorítanak. És bármit, amit elképzeltem, azok mind időigényesek ráadásul.
Úgy voltam, mint ez a helikopter, aki nem tudja, melyik irányt vegye fel:
Erre szombaton nagy hőstettet hajtottam végre, töltött dagadót készítettem ebédre. (Meg kell jegyeznem, és ezt csak nektek mondom el négyszemközt, hogy irtó feleslegesnek tartom a háztartási munkát is meg a főzőcskézést is. Igaz, évtizedeken keresztül példás háziasszony voltam, aztán pár éve megváltoztam. Úgyis mondhatnám: meghülyültem. Imádom a jó ízeket, csak annyi legyen ezzel kapcsolatban a feladatom, hogy a megterített asztalhoz oda ülök.)
És mivel tudtam, hogy irtóra munkaigényes ez az átkozott töltött dagadó – főleg ahhoz képest, hogy nem füllött hozzá a fogam egyáltalán -, csak húztam-halogattam.
Az volt a pechem, hogy a múltkor együtt mentünk a henteshez Lacival, és ott egy hirtelen elhatározással dagadót is vettünk. Megfogadtam, továbbra sem megyek hetes üzletbe sem Lacival, sem egyedül…
Szombaton fél tizenkettőkor párom rám mordult, hogy azonnal kezdjem el.
Végül is délután háromra már megteríthettük az asztalt.
Most vasárnap délután van, kétségbe esve hallgatom a kertben a madarak tavaszi futamait, és szívemben vihar dúl.
A számítógépes katasztrófa bekövetkeztése után levonszolom magamat a földszintre felderítő útra. Valami édesség után kutattam, hogy legalább enyhe vigaszra leljek. Mazsolát találtam meg szőlőcukrot, bár inkább csokira vágytam. Hadi zsákmányommal araszolok fel a lépcsőn.
Utánam szól Laci nevetve. Mintha egy kis kajánság is lett volna a hangjában:
- Mész harcolni tovább?
Csak elnevettem magam, és magamban azt mondtam:
- Mit tudok tenni?
- Bár szívesebben lennék ilyen sárkány lány, hogy messze földre szálljak, és…
- Na látjátok! Ez az, pontosan erről beszélek, az előző blogomat frappánsan befejeztem, de ezt?
-
A Simonék félrebeszélnek sorozat kedvelőinek ajánlom, hogy a KATEGÓRIÁBAN nézzenek körül: https://simonmara.com/category/simonek-felrebeszelnek/
Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!
INSTAGRAM: simonmara54
(melyet ritkán látogatok)
