- Egy hét alatt egy teljes tekercset elhasználtunk – szólt Laci felháborodottan -, amíg nem voltál itthon, öt hét alatt egy tekercs fogyott el.
Mind ezzel kora reggel 9 óra tájban talált meg férjem, amikor még nem is vagyok teljesen magamnál. De nem hagytam annyiban. Tulajdonképpen felébredtem:
- Már bocsánatot kérek, a férfinak fütyije van, és igazából nem is tudom, mi a vécépapír használati szokásrendszere, de azt viszont tudom, hogy én nem szeretném, ha a kezem pisis lenne csak azért, mert spórolok a papírral. – Mérgesen felfújtam magamat, mint egy pulyka. Szín szökött a számítógépnél kifehéredett hulla szürke arcomba.
- Laciiiii -, emelem fel a hangsúlyt a neve végén -, vigyázz, nehogy te kerülj megint szarba. Csak nem gondolod, hogy majd te megreformálod az én vécépapír használati módszeremet életem delén vagy estéjén, éjféljén, hajnalán, kakas pirkadatkor?
Mérges voltam, mert akkora hülyeségeket tud kitalálni párom, mint például ezt. Reggel azzal nyitott, hogy miért iszom meg az összes vizet, amit ő hoz a nyári konyhából. (Érthetőség kedvéért forrásvizet iszunk, melyet külön flakonokban tárolunk.)
És gyors fejszámolással kiderítettem, hogy pontosan fele annyi vizet iszunk mi, ketten, mint amennyit kellene. Irtó utálom a matekot, de ha az igazamról van szó, inkább megtanulok újból számolni.
- Jobb, ha nem szólalsz meg már a mai napon többet -, és húztam megint fel az emeletre, mint egy győztes anyahajó. A fa lépcsőről közöltem: – Már annyiszor elmondtam, hogy 20 kilónként 1 litert kell számítani napi szükségletként. Tehát ha én 60 kiló vagyok, akkor három 2 literes flakonnal kellene elfogyasztanom, neked pedig 4×2 litert. Hol iszunk mi ennyit?
És erről a vécépapír-használati témáról jut eszembe, hogy a férfiak tervezték az összes köz-, iroda épületet, ahol a női vécék száma ugyanannyi, mint a férfiaké. Ez úgy, ahogy van, diszkrimináció a javából.
Kiszállunk a Liszt Ferenc II. reptéren a repülőgépből, és tulajdonképpen már nem bánjuk, ha illemhelyiség felé araszolhatunk. Áramlik ki a repülőgép több 10-20-30-40 női utasa, és sor keletkezik a két női vécé előtt. Az elsőben talán három vécé használható jó esetben és a másodikban szintén. Logikus.
Míg a férfi vécében nincs senki sem. Mit csinálnak a férfiak? Felszívódik bennük a felesleges folyadék? És ez van minden olyan épületben, ahol több ember jöhet össze, például konferencia épületekben. A férfiak lazán közlekednek a fejtágítók szünetében és egy kis lesajnáló mosoly játszik az arcukon. Huu, de szeretnék bepancsolni önelégült képükbe… A nők pedig a szünetük 95 százalékát a mosdók előtt sorban állással foglalják el.
Kik tervezték ezeket az épületeket? Hogy nem nők, szinte tuti vagyok ebben.
Ugyanilyen meggondolásból tervezték hihetetlen idétlenre a XXII. kerület, József Attila utcai, úgynevezett „kísérleti lakótelepünk” egyes házait. Feleslegesen terveztek a lépcsőházakban minden félemeleten olyan kilépőket és erkélyeket, amelyeket a kutya sem használ, illetve nem is lehet, mert be vannak zárva, viszont a konyhák keskenyek, tehát egy jól megtermett háziasszony és az ura, akit szintén nem fúj el a szél… Jelentem: a kevésbé súlyos egyéniségek is méregbe gurulnak, ha a családból egyszerre kettő szeretné használni a konyhát.
A felesleges kilépők és erkélyek költségéből inkább fél méterrel szélesebb konyhákat kellett volna tervezni, hogy élhetőbbek legyenek a lakások. Mert az „átkos szocialista rendszerben” úgy gondolták, hogy munka után az emberek elmennek majd éttermekbe vacsorázni meg hétvégeken is, és a konyhára igazából semmi szükség. Mindenki tudja, hogy a konyha a lelke a családnak. Hányszor szidtam a tervezőt. kívántam, hogy tíz évig egy befőttes üvegben élje le életét. S utána megkérdeném, hogyan érezte magát.
Persze tudom, hogy Ti is találkoztok nap mint nap faramuci megoldásokkal, amelyek sehogyan sem passzolnak a mindennapi élethez.
Na, igen, eszembe jutott. Bizonyos metrókon – Angliában is, nemcsak itthon -, buszokon a tervezők igazából nem gondoltak abba bele, hogy tényleg használják ezeket a járműveket emberek. Annyira, hogy néha egymás hegyén, hátán utaznak. Ez különösen igaz reggel és délután, amikor útra kelnek ezrek, milliók, hogy beverekedjék magukat a munkahelyeikre, illetve délután, amikor megkezdődik az áldatlan harc, hogy haza jussanak. És az említett járműveken kapaszkodó sehol, csak szórványosan. Ilyenkor mindig azt kérdezem magamban: Édes Istenem, utaztak ezek a tervezők valaha metrón vagy buszon?
Holnap vagy valamikor folytatom eme gondolatsort, hogy mit terveztek szuperul nekünk.
Végül 2015. 03. 22-én ezt szültem ki magamból: SZÖSZI-NET (14.) A PÓRSZÍVÁS REJTELMEI. ÉN EGY KICSIT JÁTSZOM
A Simonék félrebeszélnek sorozat kedvelőinek ajánlom, hogy a KATEGÓRIÁBAN nézzenek körül: https://simonmara.com/category/simonek-felrebeszelnek/
Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!
INSTAGRAM: simonmara54
(melyet ritkán látogatok)
One thought on “Simonék félrebeszélnek (37.) A vécé papírtól a felesleges erkély kilépőig”