Tegnapelőtt volt a környezetvédelmi világnap, bár nálam egyfolytában az van.
Sok minden jellemző rám, csak az nem, hogy tehetetlen lennék. Megyek haza a ráckevei piacról bicajjal, és úgy lelken súrolt a látvány, a gyönyörű, ős fákat tarra vágták kb. egy hónappal ezelőtt, azt mondták, hogy betegek voltak. Ezt erősen kétlem, mivel a fa tönkök arról árulkodnak, hogy egészségesek voltak. Jó, ez csak az én véleményem.
Szóval rendes volt az önkormányzat, mert elültetett legalább 20 szomorú fűz csemetét. Derék dolog! Viszont aki már figyelemmel kísérte ezeknek a friss ültetvényeknek a sorsát, azok tudják, hogy meg nem öntöznék azokat, még végül életben maradnának. Sorsukra hagyják minden esetben, akármekkora szárazság van. Tudok más konkrét példát is mondani a szomszédból, Szigetbecséről. Az is kész vérengzés volt – már amennyiben a fáknak van vérük.
Nekem csak egy kis vizes flakonom volt a háti táskámban, az kevésbé alkalmas öntözésre. Ám nem volt más választásom, tehát sűrűn meregettem a kis térfogatú „butykost” a kis-Duna vízéből.
Egy eléggé szomorú, és magából ki nem fordult nőt fedeztem fel hirtelen. Elém termett, mint a mesében. Nem úszta meg, falhoz szögeztem hangos vélemény-nyilvánításommal:
- Látja, ezeket a csemetéket? Senki nem öntözi, sem az önkormányzat, sem akik itt laknak.
- Adjak vödröt? -, ez volt a kortalan hölgynek a beköszöntő nagy beszéde, többet nem is szólt már. Rögvest bement az egyik szembeni házba, és hozott egy kis műanyag vödörszerűséget.
- Megköszönöm. – „Tehát itt él ez a kis nőci, aki nem sok vizet zavar, és ő is azon többséghez tartozik, akinek esze ágában sincs megöntözni a növényeket, pedig napról napra szembesül a látvánnyal.”
Így már egészen felfrissültem attól, hogy már segédeszközöm is van az öntözéshez. Sőt hamar rájöttem, hogy az a rengeteg alga a parthoz közel tökéletes lesz a fák tövének kibéleléséhez, mert azok megvédik a csemetéket a kiszáradástól, és még táplálják is az elárvult fácskákat.
Van még egy sztori a tarsolyomban. Persze, ha megerőltetném magam, sokkal több is. Kutyámmal bebolyongjuk a környéket, ahol van erdő, mező, vízpart, szántóföldek, amerre a szem ellát. A kis város (Ráckeve) lakóinak egy része előszeretettel alkalmazza a legegyszerűbb módszert a szemét eltüntetésére: betolja az erdőbe. Itt aztán van autó gumitól kezdve, sitt és társai tömény mennyiségben. Valóban. Hogy én erre a megoldásra nem gondoltam soha!
Kis videó egyik kedvenc területemről. Addig csacsogsz boldogan, amíg nem nézel be a bokrok mögé!
Egyébként mindig azzal szembesülök, ha valakinek meg kellene moccannia, megmagyarázza rögtön: nem az ő feladata, hanem – történetesen a kis fák öntözése – az önkormányzaté.
A hárító emberek mossák kezeiket! Van elég víz a mederben!
A Szöszi-NET sorozat kedvelőinek ajánlom, hogy ebben a KATEGÓRIÁBAN is nézzenek körül bátran: https://simonmara.com/category/szosszenetek/
Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!
INSTAGRAM: simonmara54
(melyet ritkán látogatok)
