Szöszi-NET (125.) Ehhez a kontárhoz jöttek?

Ezt a szösszenetet csak egy rövidke kis helyzetjelentésnek szánom – nem is lehetne másként felfogni.

Mára teljesen kiteljesedett a globális felmelegedés minden eleme, amely jelek boldoggá tesznek mindenkit, boldog, boldogtalant. Tudjuk, a konteósok csak kitalálják, hogy a globális felmelegedés tudatos irányítás műve, magas szintű technológiai művelet terméke, és ezt nem most kezdték el az erre kijelölt csoportok. Épp napokkal ezelőtt olvastam, hogy már a vietnámi háború idején is alkalmazták. Az ő feladatuk – mint tudjuk -, hogy a Föld lakósságát lemérgezzék, megbetegítsék, és így a gyógyszeripar is tud felcsipegetni az emberek patikákban hagyott pénzéből.

Ahogy Ráckeve és környékén végig autózunk, majd gyaloglásra is fogjuk magunkat, a szél felveri a több hónapos port, piszkot, hiszen eső nem nyugtatta le a mocskot. Ha szerencsénk van, a jó kis meleg szél egyenesen a képünkbe vágja a kosztengert elhaladva egy építkezés vagy építőanyag telep mellett. Ekkor tutira vályogot köpünk. Akár Dubajban is érezhetném magam, ahol akkor is por szállongott a levegőben  magasan, fent (is), amikor teljes szélcsend volt. Viszont éles elmémmel hamar felfedezem, nem Dubajban vagyunk, hanem éppen egy kis, önálló épületecske felé tartok, ahol táskákat, cipőket javítanak. Mint mondtam, a helyszín Ráckeve környéke.

Egy középkorú, határozott hangú, sötét hajú fiatalember a „szaki” ült a pult mögött. A „fiatalember” fogalma nálam teljesen megfejthetetlen, mivel 71 éves vagyok, tehát aki nálam fiatalabb, az fiatalnak számít. Vázolom problémám, miután köszönök:

• Nézze meg, ez a kedvenc táskám, amit nem tudom használni, mert kinyílik a cipzárja, tehát nem használhatom hátitáska-szerűen.
• Megnézem, és meglátom, mit lehet tenni.

Térült-fordult Gábor – persze nem így hívják, mert nem engedte meg, hogy közöljem nevét. Későbbiekben kiderül, hogy miért nem. Pár perc telt el, és a táska jobb volt, mint új korában.

• Ha még sem működne jól, hozza vissza, és akkor már komolyabb hadműveletbe kell fognom. Nem kell fizetnie, – miután kérdőre fogtam a javítási munka díját tudakolva.
• Igen, ilyen sztorikat kell megírni, hogy az emberek nem verik át egymást, hanem inkább segítenek.
• Én tudok azért olyat is, épp pár héttel ezelőtt történt, aminek nem volt jó a kimenetele. Szóval egy férfi bejött egy pár női csizmával, és kérte, hogy javítsam meg. Semmi akadálya, mondtam, de előtte tisztítsák meg a lábbeli szárát, és akkor megjavítom. Koszos holmikkal nem foglalkozom. Ugyanis tömény macska szőr, kosz jellemezte mindkét csizma szárát.

A férfi nagy dirrel-durral magával vitte a csizmát. Ezt követően pár nap múlva maga, a csizma tulajdonosa csörtetett be hozzám. Kikérte magának az eljárási módot, és kérte a panaszkönyvet. Épp befejezte a panaszának ecsetelését írásban, amikor betoppant egy házaspár.

• Maguk ehhez a sarlatánhoz jönnek? -, kérdezte felháborodottan a fúria.
• Így reklámozott engem -, fejezte be ez a szakember, akinek teljesen igazat adtam.  Nincs törvényben leírva, hogy a cipőket, csizmákat tiszta állapotban vigyük javítani, de ez magától értetődő lenne. Az igazság az, hogy az emberek rögtön támadnak, ha bármi rossz fény vetődne rájuk jogosan. Párbeszédről szó sem lehet.

Na, de nézzünk egy másik történetet, ami velem történt: tegnap Pesten jártam, és szokásos módon, a távolsági busszal jöttem haza. Irtó meleg volt, bár be bekapcsolták a légkondit, ami a vesztemet jelenti: sajnos azon kevesek közé tartozom, hogy a légkondi teljesen elemeimre szed. Most például el kezdett fájni a tarkóm, a nyakam, keresztbe álltak a szemeim, egyszerre volt melegem és fáztam. Egy hölgy ült mellém, kissé testesebb jelleggel, ami azt jelentette, hogy beszorultam a belső helyre, mint a két számmal nagyobb cipő a papír dobozba.

Amikor elérkeztünk a célállomásra, alig vártam, hogy kirontsak a buszból. A cuccaim össze-vissza a kezemben, mert kint viszont igazi nyári meleg tombolt, hiszen még csak május 4-ét írtunk, teljesen „természetesnek” tűnt a nyári hőség. Haza keveredtem, és miután kissé magamhoz tértem, keresem a mobilomat.

Igen, jól gondoljátok, nem találtam, mert egy külön zacskóba tettem, amelyben egy fontos könyv, pénztárca, benne az összes igazolványom lapult. Nem akarlak benneteket felizgatni teljesen: hála Istennek az úti társam leadta a sofőrnek az igen fontos szatyrot, így másnap már kézhez kaphattam a telefonomat is.

Befejezésül pedig íme az egyik tanmesém a sok közül:

Ez a galagonya bokor akkor bokrosodott meg igazán, amikor kb. öt évvel ezelőtt felfedeztem, hogy teljesen befutotta már a borostyán. Ennek a szemét kis élősködőnek már csukló vastagságú volt a törzse, amely befonta a bokrot. Ekkor kézzel-lábbal próbáltam ezeket az élősködő növényeket lefejteni a bokorról. És képzeljétek el, valaki vagy valakik észrevették erőfeszítéseimet, és ők már komoly szerszámokkal fejezték be a borostyán lefejtését. Ekkor hálából ez a kis galagonya megtáltosodott, és minden évben egyre szebb és szebb lett.

Ebből azért valami következik: – ne hanyagoljuk el a növényeket, ne találjunk ki mindenféle okot a növények likvidálására. Szerintem ebben a magyarok verhetetlenek, hogy mindenféle indokot találnak, hogy kivághassák a fákat. Ez a kis ráckevei Duna-parton levő facsoport csodás, egyenes törzsű, büszke, jó kiállású növényekből állt. Valakit mégis idegesített ez a csodás kis fa együttes, pedig tökéletesen egészségesek voltak, házra nem eshettek volna, és mégis! Most el tudom képzelni, hogy nem csak a covid járványtól lesznek betegek az emberek, de attól is, hogy nem tudják, mikor kell a fűrészt használni.

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!