A beköszöntő fotó az igen izgalmas Predjama várban készült.
Képtelenség minden részletére kitérni ennek a Szlovéniát célba vevő buszkirándulásnak, tehát nem is törekszem a teljességre. Gondolatbörze: Székrekedéssel bajlódik? Sebaj! Hogy egy életre megoldódjon ez a problémája, tanulmányozza Erasmus lovag életének legutolsó szakaszát…
Három napos élménygazdag szlovéniai buszos utazáson vagyok túl (2024.08.23-08.25.), amely szép volt, de tele nehézségekkel. Az egyik legnagyobb problémám a hőgutában teljesedett ki, amelyet nem a kedves, nagy tudású idegenvezető számlájára írtuk. Megsemmisültem a melegben.
A másik nagy gondom a légkondi volt a buszon, amely szinte kiszívta minden energiámat a lelkemből is, bárhogyan is szabályoztam a fejem fölötti gombokat. Tudom, mehettem volna gyalog. Meg is fogadtam magamban, hogy soha nem hagyom el Ráckeve határát július-augusztusban olyan sunyi szándékkal, hogy még a határt is átlépjem.
A megszerzett információ halmazból egy nagy tanulsággal rögtön gazdagabbak lettünk ezen az úton: ne végezzük el nagydolgunkat ott, ahol a vécét a levegőbe építették. Főleg a váraknál alkalmazták ezt a praktikusnak mondható mellékhelyiség megoldást, hiszen a végtermék szaga nem árasztotta el a vár lakóit. Ami pedig kint landolt, az kit érdekelte?
Rendhagyó módon, a csúfos nyomokat követve hip-hop eljutunk Predjama középkori lovagvárba, amely 123 méter magas sziklába vájt építmény.
A világhírű cseppkőbarlang helyszínétől, Postojna kisvárosától 10 kilométerre fekvő Predjama vár Szlovénia leglátogatottabb történelmi értékei közé tartozik.
Bontsátok ki a részleteket, ha többet akartok megtudni.
III. Frigyes Habsburg császár adta hűségükért a várat egy nemesi családnak a XIV. században. Természetesen nem ők voltak az egyetlen tulajdonosai a szikla-várnak több évszázadon keresztül. Ez a család a vár után nevezte el magukat Lueggereknek. Leghíresebb leszármazottjuk, Erasmus Luegger, aki a környék osztrák-párti főurait fosztogatta. A legenda szerint egyfajta Robin Hoodként a szegényeknek is juttatott a zsákmányból.
Az utolsó gyufát azzal húzta ki Erasmus, hogy miután a császár parancsára egyik barátját lefejezték, bosszúból párbajra hívott ki és meg is ölt egy császári rokont. Ezért a tettéért halálbüntetésre ítélték a lovagot. III. Frigyes megbízta Raubar trieszti kapitányt a vár ostromával, aki nagyobb sereggel vonult a barlangvárhoz. A bevehetetlennek tűnő várat azonban ostrommal nem tudta elfoglalni, így a kiéheztetés taktikájával próbálta megadásra bírni a védőket. (Lám, lám, a fogyókúra egy újabb gyöngyszeme.)
Egy éven át tartott a blokád, a legenda szerint a vár védői a barlang titkos járatain keresztül tudták friss élelemmel ellátni magukat, sőt a császári csapatoknak még friss cseresznyét és ökör sültet is küldtek bizonyítékul, hogy semmi esélyük sincs a vár bevételére.
Székrekedéssel bajlódik? Sebaj! Hogy egy életre megoldódjon ez a problémája, tanulmányozza Erasmus lovag életének legutolsó szakaszát…
Hosszú hónapokig tartott az egyenlőtlen küzdelem, hiszen a vár olyan védettséggel rendelkezett, amit csak csellel lehetett bevenni.
A csel pedig egy jó kövér árulás formájában öltött formát. A legenda szerint 1484-ben Erasmus egyik szolgáját sikerült lefizetniük az osztrákoknak, aki a várban gyertyafénnyel jelezte, hol tartózkodik éppen a vár ura, és az ostromlók ágyúval lőtték a megjelölt helyszínt. Erasmus éppen dolgát végezte az árnyékszéken, a hatalmas ágyúgolyók pedig ráomlasztották a falakat. Meglehetősen bizarr módon ért véget a híres rabló lovag élete. A császáriak előtt most már nem volt akadálya a vár elfoglalásának.
Csak azt tudnám, hogy miképpen beszélték meg a császár katonái az árulóval, hogy ugyan már dolgozzon nekik? És miután közös erőfeszítéssel sikerült eltenni láb alól Erasmust, miképpen tudták beváltani ígéretüket a jutalmat illetően? El nem tudom képzelni, de nyilván így történhetett.
Amint már többször elrikkantottam magam, a társasutaknak több árnyoldala is van, pld. az, hogy sok esetben fizikai képtelenség jó fotókat „gyártani”. A várról nem sikerült egy tisztességes, dögös képet készítenem, mivel egészen más oldalról kellett volna megközelíteni azt. Mindegy, ezzel érjétek be:
Hatalmas barlangok együtteséből, sziklából vájt épületrészletek. Itt valóban biztonságban érezhették magukat az emberek. Ez egy átjáró:
Lélegzetelállító, ahogy az ember kihajol a kőfalon, és megszimatolja a magaslati, tiszta levegőt.
Csodálattal töltött el bennünket, hogy a hatalmas sziklákat, barlangokat milyen természet feletti erővel és ügyességgel alakították ki úgy, hogy emberi laknak is megfelelt. Igaz, nem hasonlított egyetlen egy részlet sem valamelyik panel lakáshoz. Néhány helyen olyan magas lépcsőfokokat vájtak bele a sziklába, hogy kezdtem azt hinni, ott óriások vackolták be magukat valamikor.
A mellvédről kihajolva kellemes szél borzolta hajunkat, a levegő és a látvány isteni volt.
Aztán rájöttem valamire: miért büntetnélek benneteket azzal, hogy egy sarlatán fotóit kelljen megszemlélnetek, amikor ki tudok másolni a netről olyat is, amely egyértelműen bemutatja, mekkora fantasztikum ez az építmény:
Következő helyszín, Postojnai Csepkőbarlang nagy meglepetéssel szolgált, ugyanis nem hittem el, hogy ez a barlangrendszer a világ egyik leghíresebb képződménye, a „barlangok királynője”. Azt hittem, hogy ez egy – enyhén szólva – átverés. De nem. A közel másfél órás barangolás gyalogosan, kis vasúttal való utazás halk és kevésbé halk, csodálattal átitatott sikolyokkal tarkított élményfürdő volt számomra. A beton fejű szkeptikusokat is megingatja hitükben, mármint abban, hogy semmi sem lehet elég jó.
Mivel a buszon hagytam a mobil készülékemet, fotózásról szó sem lehetett részemről, viszont itt illusztrációkat láthattok és leírást is olvashattok.
Ezt az élményt ki ne hagyjátok, ha már Szlovéniába mentek!
Be kell vallanom, Ljubljana különösképpen nem hatott meg, de ezt az utcai zenészt szívesen tovább hallgattam volna, ám köztudott, ha lemaradok a többiektől, soha többé nem kóválygok vissza a buszunkhoz. Ott maradok magnak a szlovén földön.
Kedvenc utcai zenészem (Ljubljanában láttam), akire csak egy percet tudtam időt szánni, pedig sokkal többet érdemelt volna! Az a pár perc is teljesen áthangolta belsőmet. Csak későn ébredtem rá, hogy a nyakunkba akasztott audio-guide (amin keresztül hallhattuk az idegenvezetőnk instrukcióit) recsegése behallatszott a romantikus zeneszóba:
Viszont Piránt a kedvenc városaim közé sorolom. Kevés idő maradt azonban a tengerben való úszkálásra, de azt is kipipálhatom. Isteni volt a víz!
Na, nézzünk néhány félresikeredett videót.
Szinte bemenekültünk a sikátorok szövevényébe az égető nap elől. Ez a felvétel olyan, mintha egy videó játékot vettem volna fel. Látszik, hogy már agyamra ment a hőség:
Mindig is odavoltam a tengeri kikötőkért. Itt teljes szépségében bontakoznak ki ezek a tenger vizén ringatózó csodálatos vízi alkalmatosságok:
Isteni helyszín a piráni tengerpart esküvőre. Komolyan mondom, kedvem lett volna újból férjhez menni, hogy ezen a szent helyen legyen az ásó-kapa esküvő:
Csak nagyon röviden, két videóban említem meg csak úgy mellékesen, hogy az egyik nagy kedvencem, a Bledi-tó kerül górcső alá. Nem viszem túlzásba a körül-járását, ám mindenkinek tudom ajánlani meleg szívvel, felejthetetlen élménnyel gazdagodtunk. Lelkesedésem végtelenített.
Még mielőtt rátérnék a Bledi-tó környékén szerzett élményeimre, csodálatos, szabadság érzéssel töltött el a tiszta, kékség látványa, amely a tó és az ég kékségének összegzéséből adódott. Eszméletlen jó érzés volt abban a türkisz-kékségben fürödni. Fájó szívvel gondoltam, hogy bezzeg otthon állandóan tejüvegen keresztül nézzük az agyon satírozott égboltot. Egész Magyarország úgy néz ki, mintha ott felejtettek volna bennünket egy tejüveg búra alatt.
Végül is úgy döntöttem, hogy még sem tagadom le: a Vintgar-szurdokban is jártunk, illetve sok helyen inkább csak bukdácsoltunk. Cserében csodálatosan tiszta vízesésben, -csobogásban gyönyörködhettünk. Azt hiszem, hogy a videók magukért beszélnek.
Derék dolog volt tőlem, hogy egy hónapra rá végre sikerült ezt a blogot összehoznom. Egyéb feladatom nincs, mint elégedetten, csendben hátra dőljek székemen. Ezen idő alatt Manci macskám pedig ölemben dorombol. A többiek utána következnek, érkezési sorrendben. Ő is elégedett, de más okból kifolyólag. Jó szórakozást és új célok kitűzését kívánom minden kedves olvasómnak!
A Szöszi-NET sorozat kedvelőinek ajánlom, hogy ebben a KATEGÓRIÁBAN is nézzenek körül bátran: https://simonmara.com/category/szosszenetek/
Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!
INSTAGRAM: simonmara54
(melyet ritkán látogatok)
