A beköszöntő fotón a brightoni Royal Pavilion egyik csodálatos terme látható teljes pompájával. Szinte az ember arra várt, hogy egyszer csak meginvitálják egy szombati estebédre többed magával.
Pár éve erősen kell koncentrálnom, hogy a jelent megéljem teljes életnagyságomban. Mai napon (2022.08.06-án, szombaton) nem esett nehezemre teljesen átadnom magamat az események sodrásának. Az őrültek városába csöppentünk fiammal.
Ismét Brighton az úti cél, pontosítok, most a Royal Paviliont akarjuk megnézni, aztán lemegyünk a tengerpartra, hogy megkoronázzuk ezt a pompás szombat délutánt is.
Már a blackfriars-i vonatállomáson irtózatosan sokan voltunk. Csak ép-kéz-láb embernek volt ajánlatos erre a napra vállalkoznia. Ekit most nem hoztuk magunkkal, mert köhögött, tehát ő megúszta.
A múltkor (ennek a blognak címe: Brightoni csúcsélmény a tengerparton!) sem az volt a jellemző, hogy pár ember lézengett, de most… Ahogy haladtunk Brighton fő utcáján a pavilon felé, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy ez a hatalmas jó kedv egy esemény előszele: színekbe öltözött, igen érdekes hacukákat magukon viselő emberek erdeje, zenélés, tánc egyre tömörebb, szervezettebb formában.
Hát, persze! Ez egy pride felvonulás. De nem úgy kell elképzelni, hogy néhány lézengő ellejti a megvilágosodás táncát! Nem! Több órán keresztül vonultak a különböző csoportosulások, és a bámészkodó tömeg az út két szélén sem volt tétlen. Tudjátok! Én szeretem az ilyen és ehhez hasonló felhajtást, amikor mindent elsöprő az az érzés, hogy szeretünk élni, szeretjük a jó kedvet, a tánccal egybe kötött felszabadult megnyilvánulásokat. Ez nekem való. Nem ütközik meg senki sem azon, ha táncra perdülök, ha éppen úgy ítélem meg: ezt kell tennem. Igaz, eddig sem nagyon érdekelt, ha valaki szúrós szemekkel nézett szangvinikus megnyilvánulásaim okán.
Sosem voltam ilyen felvonuláson, hozzá kell tennem. (De ilyen elsöprő karneválon igen: Londoni tévelygések (18.) Karneváli őrület. Egyszerűen nem vágytam sosem arra, hogy részese legyek egy pride felvonulásnak, ami jelzi beszűkült tudatomat! Most viszont belekeveredtem, ha akartam, ha nem, hiszen a pavilon pontosan ezen áramlatba tartozott. Tulajdonképpen szinte az egész város autó útjai le voltak zárva ez esemény zökkenőmentessé tétele érdekében.
Egy kis kóstoló, ekkor még csak „felfejlődtünk”. A videó végén levő „szerencsétlen gyerek” megjegyzésem annak szólt, hogy pár hetes, hónapos gyereket elhozni egy ilyen eseményre, mit mondjak? Én még hagyományosan gondolkodom: a pici babának, kisgyereknek semmi keresnivalója ilyen hatalmas banzáj kellős közepén:
Danival csak délután 5-ig tartózkodtunk a városban, de tökéletesen kirajzolódott, hogy estére már egy józan ember nem fog maradni sem a parton, sem a városban. Szokásos kép: fiatal lány délután 3-kor teljesen kiütve, falhoz támaszkodva. Még semmi sem kezdődött el igazán! Ez azért sok, a „csendélet” mindent elárul. Még tudatában sem képes lenni: mekkora kincs az ifjúság, mint állapot! Senki nem mondja neki, hogy „hé, nagylány, mi az ördögöt csinálsz?” Bocs, persze, tudom a szabadság! Lényeges dolog!
Akinek van esze, józanul sokkal többet lát, érez, tapasztal, élvezi az életet. Persze tudom, könnyű ezt mondani. Gondoljunk csak utána!
Nézzétek meg, milyen szép:
Érdekes volt ez a Royal pavilon megnézése, mert fiamék interneten rendelték meg a jegyet, ott pedig be volt határolva tól-ig egy óra, amikor is mehettünk az úri lak meglátogatására. Mekkora zizi dolog ez? Ha valaki egy kiállítást akar megnézni, akkor biztos, hogy nem akar időre rohanni, mert egész héten épp elég a folyamatos időhiányból. Akkor még hétvégére is problémát akarnak okozni? Ezt csak úgy, közbevetőleg mondom, mekkora nagy „átgondoltság” ez? A ruhák természetesen az akkori, Regency időszak divatjának megfelelő költemények, amelyek első- és utolsó sorban is az úri világra voltak jellemzők.
Lélegzet-elállító a Zeneterem. IV. György egyik legnagyobb szenvedélye a zene volt. Itt, a Zeneteremben a király saját zenekara Händellel vagy olasz operával szórakoztatta a vendégeket. Többek között itt lépett fel 1823-ban Rossini olasz zeneszerző.
A viktoriánus kor kiemelkedő művészei mind itt fordultak meg, hogy emeljék a különböző összejövetelek fényét, mint pld. a híres költő és drámaíró, Oscar Wild is.
Nálam a fekhely fontos, ha nem megfelelő bármilyen szempontból is nézve, akkor inkább jóga matracon alszom. Az legalább egyenes, nincs meglepetés. Érdemes tanulmányozni a lépcsős hokedlit. Imádom:
Csodáljátok meg a Royal Pavilion Saloon káprázatos pompáját ezekkel az interaktív, 360 fokos panorámás megoldással:
Hálából, hogy ilyen szép videókat szerezhettem be erről az oldalról, ezt a videót is megmutatom nektek:
„A Királyi Pavilon minden szobájának van mesélni valója. Támogassa munkánkat azzal, hogy részt vesz a virtuális túrán és egy kis adománnyal, vagy szponzorálja kedvenc szobáját.”
Ennek a tengerpartnak a jellegzetességét a talpunk alá halmozott, színes, gyönyörűen lecsiszolt kövek adják meg. Igaz, a kitartók elnyerik méltó jutalmukat, mert a vízbe gyalogolva isteni homokos részre bukkanhatunk. A kavicsos talaj erősen megkínozza az ember lábát, ha nem visel papucsot.
A videóhoz fűzve: valahogy így vonul le, aki nem volt eléggé előre látó. Viszont mindig van, aki pont beleáll a történések kellős közepébe. Ekkor én dühbe jövök. Persze ezt a szöveget nem valamelyik Piedone filmből vettem. (Igaz, amilyen hamar felhúzom magamat, olyan gyorsan váltok hangulatban.)
Kívánok nektek is hasonló fantasztikus és nagyszerű meglepetésekkel gazdag időtöltést!
Már évekkel ezelőtt elkezdődött ez a sorozat, a Londoni tévelygések – remélem – sokak örömére. Ebben a kategóriában itt nézelődhettek:
https://simonmara.com/category/london/
Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!
INSTAGRAM: simonmara54
(melyet ritkán látogatok)
