Eső
Reggel 8.10 van. Eljött a futás ideje. Ez az érzés mindig a belső órám szerint tör rám. Kinézek az ablakon. Sorban nyílnak ki az esernyők, mint a pipacsok a réten.
Tehát esik az eső.
Nem baj! Az elszántságom még annál nagyobb! Essen csak az eső. Rajtam nem fog ki. Tettre-készségem felől semmi kétség. Az eső dzseki az utolsó, amit magamra aggatok. Boldogan trappolok a pocsolyákban, miután látom, mintha még a házak is esőkabátot húztak volna, az esőcseppek ellen védekezve.
A sok kis apró esőcsepp vidáman pattog a kabátomon. De jó -, gondoltam magamban. – Rajtam nem fogtok ki. Engem semmi nem állíthat meg, amit úgy nevezünk gyűjtő nevén:
a k ö r ü l m é n y e k !
Ismerős ez nektek valahonnan?
Visszafelé még szedtem őszi rózsát – teljesen véletlenül fedeztem fel az egyik utcasarkon, pedig már hányszor elfutottam mellette. Viszem a 90. életévét jövő év augusztusában betöltő Erzsike néninek, aki annyira szereti a virágot.
És ha barangolni akarsz blogom lankáin,
tedd: