Eső Reggel 8.10 van. Eljött a futás ideje. Ez az érzés mindig a belső órám szerint tör rám. Kinézek az ablakon. Sorban nyílnak ki az esernyők, mint a pipacsok a réten.  Tehát esik az eső.
Nem baj! Az elszántságom még annál nagyobb! Essen csak az eső. Rajtam nem fog ki. Tettre-készségem felől semmi kétség. Az eső dzseki az utolsó, amit magamra aggatok. Boldogan trappolok a pocsolyákban, miután látom, mintha még a házak is esőkabátot húztak volna, az esőcseppek ellen védekezve. A sok kis apró esőcsepp vidáman pattog a kabátomon. De jó -, gondoltam magamban. – Rajtam nem fogtok ki. Engem semmi nem állíthat meg, amit úgy nevezünk gyűjtő nevén:
     a    k  ö  r  ü  l  m  é  n y e  k  !
Ismerős ez nektek valahonnan? Visszafelé még szedtem őszi rózsát – teljesen véletlenül fedeztem fel az egyik utcasarkon, pedig már hányszor elfutottam mellette. Viszem a 90. életévét jövő év augusztusában betöltő Erzsike néninek,  aki annyira szereti a virágot.

 

És ha barangolni akarsz blogom lankáin, 

tedd:

 https://simonmara.com

Cikkajánló

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük