Bár nem a legszerencsésebb a beköszöntő fotó, de akár még azt is hihetitek, hogy egy tündér készül alászállni, megmenteni a Földet…
Ma igazán napfényes reggelre ébredtünk. Na, nem mintha az elmúlt hetekben – lassan hónapokban – nem ismétlődne meg ez napról napra. Ezt a napfényességet még megtetézi, hogy esőnek se híre, se hamva, legalább is itt, Ráckevén egy csepp eső sem esett a sivatagi időjárásnak megfelelően.
Szóval mostanában reggel megyünk párommal egy kis kerékpár túrára, mert ekkor még elviselhető a meleg. Laci előbb elindul, így nem idegesítem lassúságommal, hogy akár háromszor is visszafordulok a kertkaputól, mert valamit elfelejtettem.
Már Makád határában jártam, csöngött a mobilom:
- Valahová sietnem kellett ma reggel időpontra, és útközben láttam, hogy egy macska bajban van, nyávogott a szerencsétlen. Lehetett látni rajta, hogy fájdalmai vannak. Biztos elütötte egy autó. Tudnál segíteni rajta? -, kérdezte egy szuszra egyik kedvenc barátnőm a kis-Duna partjáról.
Elmondta Andrea a paramétereket, mely részen lehet a szerencsétlen bajszost megtalálni.
- Oké, visszafordulok, és megkeresem.
Közben Makád irányából egy luxus kocsi állt meg az út szélén mellém érve, a benne levő csinos nő lehúzta az autója ablakát, és kiszólt:
- Segíthetek? Valami baj van?
- Nem, köszönöm szépen, csak épp egy telefont vettem fel.
Na, tessék! Vannak még rendes emberek! Figyeljünk egymásra, Gyerekek! Ez a mottója az életben-maradásunknak, hogy élhetőbb legyen ez a bolygó! Nagy szavak a fentiek – már megszokhattátok tőlem -, de igazak!
Szóval visszafordítottam a „szekerem rúdját” – lemondva a tassi túráról -, és itthon megnéztem az interneten, kedvenc állatorvosunk mikor rendel. Pont jókor kezdte a rendelést, mert a sérült macskát akkor el tudom szállítani, gondoltam.
Elindultam a kerékpár hátuljára felszerelt fonott kosarammal – amelynek a teteje igen praktikus, lezárható -, hogy felfedezzem, hol van az igen peches macsek. A házszámozás szerint leállítottam a kerékpáromat, és neki kezdtem a keresésnek.
Ehhez azért tudni kell, hogy a Vízművek szokatlanul rendes volt az elmúlt hetekben, mert eszméletlen ritkán szokták a gátat lekaszálni, ám most, a sivatagi hőségben nem voltak restek, és a hatalmas masináikkal tövig vágták igen alaposan a gát töményen sötét-zöld, hullámzó növényzetét. Szemmel látható volt, hogy apró kis bogaraknak, élőlényeknek volt a lakóhelye egészen a Vízművek lelkes tevékenységét megelőzően. Nem beszélve arról, hogy a jó, egy méteres növényzet felfogta a port, amit az autók vernek fel.
Az ökoszisztéma valódi kis paradicsoma volt több kilométeren keresztül a gát, ráadásul a hőmérsékletet is kordában tartotta a dús, vad növényzet. A fecskéknek is volt valami kis élelmük, ám a Vízművek túlszárnyalta magát! Nem bírt felesleges energiáival, tövig vágta a növényzetet, minek következtében ránk tört a szárazság, a reménytelen elsivatagosodás rémálma.
Hogy miért mondom ezt? Ugyanis a Vízművek áldásos tevékenységének köszönhetően könnyen átláttam a terepet, másnéven a gátat. Tehát a macska sehol, de én ismerem az állatokat, mert ha még él ez a négylábú, akkor bevonszolhatta magát az út mentén parkoló autók alá. És pont ezekben a percekben szállt be egy idősebb hölgy egy személyautóba.
- A macskát keresi? -, kérdezte barátságosan a hölgy, miközben épp bekukucskáltam egy autó alá.
- Igen. – Ekkor láttam felegyenesedve, hogy egy papír dobozban ott ül egy fekete színű, 1-2 éves macska.
- Épp az orvoshoz visszük.
- Vannak még rendes emberek! -, gondoltam magamban. A mai történetemben lám-lám több rendes embert sikerült megörökítenem. Jó napom volt, nem hiába keltem fel!
- A videó pedig híven megörökíti, milyen hatalmas szárazságra ítélték a gátat.
A Szöszi-NET sorozat kedvelőinek ajánlom, hogy ebben a KATEGÓRIÁBAN is nézzenek körül bátran: https://simonmara.com/category/szosszenetek/
Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!
INSTAGRAM: simonmara54
(melyet ritkán látogatok)
