Simonék félrebeszélnek (4.) Dani 40. születésnapjára minden jót!

Még mielőtt bárki elszörnyülködné magát, hogy micsoda módi, amit én képviselek, fiam egyáltalán nem haragszik rám, mert ő tudja, ami mellékes, az néha a legfőbb szerepet töltheti be életünkben. Lehet, hogy csak pár percig, de mint tudjuk, a percek néha annyira súlyosak tudnak lenni…

A beköszöntő képen látható jelenetnek történelmi jelentősége van, mert tavalyi év augusztusában még megtehettük, hogy együtt, egymás társaságában ünnepelhettük közös szülinapunkat – Laciét, Ekiét és az én szülinapomat. Vágyálmaim között szerepel, hogy ismét együtt lehessünk, de ne csak a szülinap alkalmával. Maszk nélkül!

Mint mindig, most is csak az élet mondatja velem ezt a sztorit. Amikor egy emberpár él együtt – akár pár éve, akár pedig már fél évszázada -, mindig belharcok alakulnak ki: vajon melyikük menjen előbb a vécére. Persze ha két illemhellyel is rendelkeznek, akkor ugrott ez a jó kis társasjáték. Na, igen, úgy könnyű! Ráadásul micsoda faramuci helyzettel szembesülhetünk, ha a tisztálkodással kapcsolatos lehetőségeket egy légtérben alakították ki a vécével.

Ha felkelünk, ténylegesen akkor járunk jól, ha túljutunk a magunkba-tartás kínjain és átadjuk terhünket… Nem mindig járunk sikerrel az első nekifutásra, de nem veszítjük el reményünket, hiszen még csak most kezdődik a nap.

Amikor is, hasonlóan a többi reggelhez, elmentem sétálni a kutyákkal, közben gyakoroltam a Happy birthday to you című dalt.

Távolról úgy tűnhetett, hogy a gát tetején a köddel átitatott napfelkeltét köszöntöm. Ám fiam, Dániel szülinapjára gyakoroltam be a gazdag dallamvilággal átitatott dalocskát, hogy végkiteljesedésként férjemmel közösen egy rövid, zenés videóban köszöntsük egy szem fiunkat a 40. születésnapján. Szép, kerek szám, amely igen elgondolkodtató…

Végkonklúzió: hogy öregszik a „gyerek” is.

Amikor már házunkhoz közeledtem a kutyákkal, éreztem, jobb lesz egy kicsit szaporázni lépteimet. Pechemre férjem bent időzött a fürdőszobában.

 – Laci, hadd menjek be, dolgom van.

 – Már megint? Miért zavarsz engem? Te mindig ezt csinálod velem.

 – Nem tehetek róla, ha éppen most jött rám. Most inkább sz…jam össze magamat egészen a bokámig, mert te nem vagy hajlandó átadni a vécét?

Hallom, férjem bent dulifulizik, személyes sértésnek veszi, hogy valaki másnak is vannak – talán nálánál is nyomósabb – személyes okai a fürdőszoba elfoglalását illetően. Mint később kiderült, éppen orcájáról mosta le az éjszaka porát. Ez sokkal fontosabb cselekedet volt részéről, bármi máshoz viszonyítva, pláne ha az én nyavalygásomat nézzük, ami nem vitte előbbre őt pozitív irányba.

Nem is hagytam szó nélkül, miután elintéztem dolgomat:

 – Hogy van az, hogy amióta az eszemet tudom, fel vagy háborodva, ha a másiknak is vannak problémái, amit egyedül Te tudsz megoldani, pld. azzal, ha hihetetlen gyorsasággal elhagyod a terepet?

Férjem csak mosolyog, miközben a mosogatóba helyezi a kávés csészéjét.

 – Nem vagy egy kicsit önző? Ha neked lenne hasonló problémád, én bezzeg fejvesztve rohannék ki a fürdőszobából, hogy átadjam a legfontosabb helyiséget -, replikázok mindent beleadva. – Eszembe sem jutna téged csépelni, hogy micsoda gazember vagy. Az emberi szükségleteknél nincsen fontosabb!

És tényleg ilyen az élet: ennyire muris, hogy fiam 40. születésnapját ilyen keretbe foglalom. A lényeg mégis csak az, hogy megemlékezem egyetlen gyermekem 40 éve, szünet nélküli, egyfolytában való létezéséről. Szívből jövő jó kívánságom pedig ez:

Éljen nagyon soká!

Hozzá kell tennem, hogy Kriszta, a filippinó asszonyka megint kitett magáért, mint mindig, ha valakinek vagy valaminek a megemlékezéséről, ünnepléséről van szó. Egy csodálatos videó-összeállítást is készített, de sajnos belső használatra. Megtiltotta, hogy közlési mániámat arra a videóra is kiterjesszem.

Virágba, színes lufikba öltözteti ilyen jeles alkalmakkor a lakást, és kaja-hegy borítja be az asztalt, pedig most csak Kriszta, Dani és Eki eszik ebből az ételáradatból.

Tudjátok: Londonban is kényesen ügyelnek a vírus kivédésére, tehát barátok nem tehetik be lábukat Daniék birodalmába. Befejezésül azonban, hogy inkább jó szájízzel búcsúzzunk egymástól, nézzétek meg egy néhány évvel ezelőtti blogot, mely arról szól, hogyan szeretnek a filippin lányok-asszonyok ünnepelni.

Ha észreveszitek két gerincét képezi a blogomnak, egymástól teljesen elütő, de mégis szervesen összetartozó, mert az élet is az ellentmondások tárháza. Nincs olyan, hogy csak fehér vagy csak fekete, a színek átmehetnek barnába is.

A Simonék félrebeszélnek sorozat kedvelőinek ajánlom, hogy a KATEGÓRIÁBAN nézzenek körül: https://simonmara.com/category/simonek-felrebeszelnek/

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!