Ha maszkot látsz rajtam: nem a vírusoktól félek, hanem az emberektől!
     Az utóbbi fél évben komoly génmódosításokon mentünk át agyilag. Van aki teljesen meghasonlott. Ám ne siessünk előre, annyi hely van ezen a blogon is, hogy elébetek tárjam kristálytiszta okfejtésemet.
    Mindig minden hónapra akad sláger problémám nekem is, mint ország-világnak úgy szintén. (Tulajdonképpen olyan vagyok, mint a politika: mindig van egy aktuális, eget verő probléma, amit bedobnak az arénába, és akkor azon lehet közösen tipródni, miközben a lényegről meg elterelik a figyelmünket.) Most éppen az van terítéken az én belső berkeimben, hogy – bár betettem sok érdekes gifet és videót a blogjaimba az évek során, hiszen nekem nagyon fontos a vizualitás is, nemcsak az el- és kibeszélés irásos formája – nem lehet látni jó pár blogban a videóimat és gifjeimet, pedig a hozzá fűződő szövegrész viszont olvasható. hi-hi-hi!
     Remélem, “ki fogom nőni” ezt a problémát is, mint a gyermekbetegségeket is elhagytam. Vagy lehet, hogy azok hagytak el engem? Ha nem próbálok a problémákra koncentrálni, akkor előfordulhat az a szitu – mert már megesett nem egyszer -, hogy elhagytak a problémáim, mint a megunt szeretőt is elhagyja kedvese, bár ez utóbbi epekedik utána titokban.
     Az idei év slágergyanús témája a Covid-19. Fél évvel ezelőtt egyszer csak arra ébredtünk, hogy vírusok flangálnak a kertek alatt, s nekünk a fejünk búbjától a lábunk ujjáig maszkban kell közlekednünk. Először megetettek engem – mint ahogyan nagyon sokunkat, és távolságtartás meg miegyebek, frász egymásra hozása stb. voltak rám (ránk) jellemzők… Nem sokáig, pár napig. Erről írtam is a Szöszi-NET (74.) Nem tudsz arrébb menni? című blogomban.
     Na, és mi van ezzel a vírussal? A vírus elleni intézkedéseket egyesek annyira tökéletesítették, hogy pld. az autóban is – bár egyedül vezettek – maszkban feszítettek. Nem szeretném beleképzelni magamat az ilyen férfinak vagy nőnek a helyébe magamat, hogy vajon mit érezhetett, illetve érezhet arra gondolva, hogy mi lesz akkor, ha a vírus hókán találja őt is…
     Ám, hogy más bajával is törődjek, ne csak a magaméval, elmondom, hogy járt a 74 éves Gizike, aki minden télen Romániába megy nyugdíjas barátnőjéhez telelni, Katihoz – akinek a konyhája mindig kajagőzzel van tele.

 

     Nagyon jól összekovácsolódtunk a hónapok alatt a kis gézengúz Döncivel, Gizike kutyájával, aki pedig nálunk telelt. Gyorsan eltelt az idő a tavalyi év novemberétől az idei húsvétig. A tervek szerint Gizikének a húsvéti körmeneten már itthon kellett volna lennie. Ám a vírus kibabrált velünk – persze főleg Gizikével -, mert a határon lekapcsolták, és nem jöhetett az ideiglenes zárlat miatt. A határőrök visszaküldték az amúgy sem könnyed mozgásáról ismert Gizikét böröndőstől, mindenestől.

 

     Végre június 20-án, szombaton megjelent az ő házában. Érdekes volt megfigyelni, hogy már pénteken lehetett látni Döncin, hogy állandó figyelő állásban van, mintha a kiskutya radarja Gizike érkezésére összpontosított volna, akinek a háza tőlünk öt telekkel arrébb van. Szombaton végre befutott Gizike legalább 5 kilóval testesebben, de az életkedve teljesen megegyezett a tavalyi évben hagyott-tal.

 

  • Miről írsz? -, kérdezte a párom, miközben törölgette izzaságcseppjeit arcáról.
  • Az életről.
  • Valami negatívat?
  • Nem, arról Te írnál, ha valaha is írnál akár egy sort is.

    Romániában komolyan vették a vírusveszélyt. A hatalmas kaptárhoz hasonlatos hosszú, egyenes háztömb végében – mint a csiki-csuki játékban – a sarki poszt volt a legnyerőbb. Ott dekkolt éjjel-nappal egy rendőrségi autó, és figyelték a mozgást. Ha valaki kijött abból az irdatlan nagy ház valamelyik ezredik lépcsőházából, pld. egy hullasápadt ember, visszaküldték a p…ba, ha nem tudott egy ésszerű magyarázatot – sőt, írásos engedélyt felmutatni -, miért is akarja elhagyni börtönük celláját.

 

     

     Az egyik kisgyermekes mama – akiknek a lakásába egy picike kis balkon sem jutott -, lement a kis, másfél éves Évikével sétálni, mert ezt szokta meg, hogy a levegőn van óraszámra. Visszaküldték. “Természetesen” ez történt a többi kis aprósággal is. Ne nyüzsögjön. Őket az sem érdekli, hogy Évikét babakocsiban tolja a mamája. Valóban. A gyerek fejlődéséhez abszolúte nem kell a friss levegő! Mi a csodának az? Ki az a marha, aki ezt kitalálta? Az, hogy senkivel ne érintkezzenek, egye fene!

     
     Most pedig visszatérek a nagy bolygóközi hírekhez – lelkem megnyugtatására -, hogy a föld lakóinak a 99,99 %-a nem kapta be a horgot, azaz nem betegedett meg, és ekkor az a kérdés merül fel minden ép eszű emberben: miért beszélünk rendületlenül világjárványról? Miért beszélünk 2. covid hullámról?
     Hihetetlen elméletek sora és azoknak pont az ellenkezőjét bizonyító írásos anyagok, videók láttak napvilágot a neten gyors egymás utánban, minek következtében bőséges lehetőségek tárháza omlott agyunkra, hogy tulajdonképpen mi a fene történik itt, kérem?
     Gyakorlatilag elvesztem, és már magamat is kissé gyanakodva figyelem, hogy nem őrültem-e meg?
Most maszkoljak vagy ne maszkoljak? Ám a maszkolás egyre távolabb kerül tőlem, mint megoldás, miközben a hírek olyasmiről szólnak, az emberek érdeke – értitek ugye? -, hogy maszkot viseljenek… Ennél a szövegnél köhögési rohamot kaptam.
Menjek vagy ne menjek emberek közé? Amióta az eszemet tudom, Laci enyhén szólva is erősen kételkedik mozgáskényszeres csíkszerű közlekedésem szükségességében. (Bár a vírusmentes időszakban sem tapsikolt örömében, amikor kis, kopottas Susukimmal kihúztam a kertünkből.)
– Hol voltál a múlt héten csütörtökön is?
– Hol lettem volna? -, kérdeztem csodálkozva. – Ki tudja már? -, hangom elbizonytalanodott, pedig még csak négy nap telt el azóta.
– Mert kedden sem voltál itthon, meg tegnap sem. És holnap megint el akarsz menni?
– De mit csináljak, ha így összetorlódtak a programok? Ezek a találkozások már még egyszer nem jönnek össze ilyen formában. Most feküdjek bele egy tepsibe, és akkor mindenki boldog lesz? Csak én nem!
     Ha nem koncentrálok a vírusra – micsoda utópisztikus gondolat! -, akkor egyszer csak arra ébredek, hogy csend van, Dönike, Balázsék kutyája sem ugat a szomszédban, és ahogy fülelek kifelé és befelé, arra fogok rácsodálkozni, hogy a vírusok takarodót fújtak végleg. Hah!

 

A Simonék félrebeszélnek sorozat kedvelőinek ajánlom az előző részeket (Most látom elborzadva, hogy itt is van mit behoznom:)

17. részt (Nagy farok is lehet akadály?) itt olvashatod el!

18. részt (Mázolok, tehát vagyok) itt olvashatod el!

19. részt (Szeretve tiszta szívből és szeretve lenni) itt olvashatod el!)

20. részt (Én, mint pór nép lánya) itt olvashatod el!

21. részt (A család kitaszítottjai) itt olvashatod el!

22. részt (Tök alsó) itt olvashatod el!

23. részt (Majdnem harakiri) itt olvashatod el!

24. részt (Reggeli kóma) itt olvashatod el!

25. részt (Repülő üzemmód) itt olvashatod el!

26. részt (Laci kontra ÉN) itt olvashatod el!
27. részt (Az emeleten dől el minden) itt olvashatod el!
28. részt (Ráckevei piac) itt olvashatod el!

29. részt (Mit értünk szabadságon) itt olvashatod el!
30. részt (Igen, megérkeztem) itt olvashatod el!

31. részt (Haláli) itt olvashatod el!

32. részt (Nem mindig a méret számít) itt olvashatod el!

33. részt (Felkapjuk a vizet?) itt olvashatod el!

34. részt (A szenvedély öl vagy felemel?) itt olvashatod el!

35. részt (Csicsóka hadművelet avagy NO, AZért) itt olvashatod el!

36. részt (Majd holnap…) itt olvashatod el  

37. részt (A vécé papírtól a felesleges erkély kilépőig) itt olvashatod el!  

38. részt (…de már annyira, hogy robbanásveszély!) itt olvashatod el!

39. részt (Az imádni való MAJD és az őrmester MOST!) itt olvashatod el!

40. részt (Csak nem Gizikééknél vágják a füvet?) itt olvashatjátok el!

41. részt (Én vagyok a főnök) itt olvashatjátok el!

42. részt (Egy hónap teljes rabszolgásítás) itt olvashatjátok el! 

43. részt (Tevőleges boldogság, avagy kezdj el táncolni) itt olvashatjátok el!

44. részt (Jég hátán) itt olvashatjátok el!

45. részt (Kész vagy mindennel?) itt olvashatjátok el!

46. részt (Az út a házhoz vezet) itt olvashatjátok el!

47. részt (Hagyjátok békén a pókokat!) itt olvashatjátok el!

48. részt (Dehogy is akarok nemzeti hős lenni!) itt olvashatjátok el!

49. részt (Hová tünt a harisnyám egy kis darabja) itt olvashatjátok el!) itt olvashatjátok el!

50. részt (“Hagyd már, anya!”) itt olvashatjátok el!

51. részt (Rico, Rico, a Manci-riógató) itt olvashatjátok el!

52. részt (Van-e értelme a kitartásnak?) itt olvashatjátok el!

53. részt (Az utolsó mohikán és Csöpi, a 17 éves kutya) itt olvashatjátok el!

54. részt (Hol vannak a lyukak?) itt olvashatjátok el!

55. részt (A nagyon okos férfiak) itt olvashatjátok el!

56. részt (Gyertyafényes este) itt olvashatjátok el!

57. részt (Csak nem vasárnap van?) itt olvashatjátok el!

58. részt (A jó ember és a terápia) itt olvashatjátok el!

59. részt (Menekülés a zsák fogságából) itt olvashatjátok el!

60. részt (“Hull a hó és hózik, Mici mackó fázik“) itt olvashatjátok el!

61. részt (Az a ronda influenzia és a kis cica invázió) itt olvashatjátok el!

62. részt (Cincogás hallik az égbe, avagy az előnyök és a hátrányok) itt olvashatjátok el!

63. részt (Zeppelin szúnyogok és a hajpakolás) itt olvashatjátok el!

64. részt (Bezzeg, ha jönnek a vendégek!) itt olvashatjátok el!

65. részt (Terike ösvény) Itt olvashatjátok el!

66. (Nem várt négylábúak) itt olvashatjátok el!

67. részt (Azt a bőröndöt kérem) itt olvashatjátok el!

68. részt (Opatija és a kihasználatlan tér) itt olvashatjátok el!

69. részt (Nagyi, hogy ityeg a fityeg?) itt olvashatjátok el!

70. részt (Kemény hétkezdés Becse határában) itt olvashatjátok el!

71. részt (Happy birthday to you) itt olvashatjátok el!

72. (Egyszer volt egy töltött dagadó)

73. (Milyen szokatlan csend van – hová tűnt el Csöpi?)

74. (A pince foglyai a két kiskutya

75. (Túlélési gyakorlatozás, avagy a dominó elv)

76. (Röppálya-módosítás)

77. (Macska jajjjjj avagy Frici felől fúj a szél!)

78. (Nyugodalmas jó éjszakát mindenkinek!)

79. (Mire jó a használt fogkefe? Poci, a kis cica imádja!)

80. (Jöhetnek a vendégek avagy a főpróba!)

81. (Eki ismét hazai színekben)

82. (Amikor a súlytalanság elkap téged)

83. (A karfiol viszontagságai)

84. (Nem, az a mi pénzünk.)

85. (A vidám barakk avagy Dönci költözködik)

86. (Ajtó, ablak nyitva van)

87. (Egy ősi titok, avagy minek dőltem be megint?)

88. (Egy “átmulatott” éjszaka – avagy ásó-kapu-kerítés!)

habos felső plusz kalap

Ha barangolni akarsz a blogom lankáin, megteheted!

marasimo@gmail.com

INSTAGRAM: simonmara54

(melyet ritkán látogatok)